Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Sokkot kapott Bakonyi

2010. október 13. 09:01

A katasztrófa után sokkot kapott, tanúkihallgatásán pedig rosszul lett ügyvédje szerint Bakonyi Zoltán. A MAL Zrt. vezérigazgatóját összebeszélés veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezték. A Népszabadság információja szerint húsz-egynéhány terhelő vallomás van már a rendőrség birtokában Bakonyi Zoltán ellen. Frissítés: Bakonyi szabadlábra került.

2010. október 13. 09:01
A gyanúsított a nyomozó hatóság előtt vallomást tett, azonban panasszal élt mind az őrizetbe vétel, mind pedig a gyanúsítás ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint azonban a vezérigazgató elmulasztotta a katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását – közölte a Blikk-kel az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
 
Bakonyi gyanúsításának alapja a vállalat 2009-es katasztrófavédelmi terve, amelyet szakember készített, de az igazgató írt alá. Ez a terv nem tartalmazott intézkedést gátszakadás esetére, mert a vállalat nem tekintette azt reális eshetőségnek – mondta lapnak Bakonyi ügyvédje, aki szerint az igazgató elismerte, hogy ő írta alá a tervet. Az ügyvéd azt is közölte, Bakonyi a katasztrófa után sokkot kapott, a tanúmeghallgatáson pedig rosszul lett.
 
A Nemzeti Nyomozó Iroda az összebeszélés veszélye miatt kezdeményezte a vezérigazgató előzetes letartóztatását, így a bíróság döntéséig Bakonyi Zoltán őrizetben marad. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, „a nyomozás eddigi adatai maximálisan megalapozzák a nyomozó hatóság döntését és a gyanúsítás tényét is.”
 
Frissítés: A Népszabadság információja szerint húsz-egynéhány terhelő vallomás van már a rendőrség birtokában Bakonyi Zoltán ellen. Ezekből az derül ki, hogy a MAL Zrt. cégvezetője és menedzsmentje tudhatta, hogy a vörös iszap több helyen átszivárgott a gátakon. A MAL dolgozói közül többen elmondták: kirúgással fenyegették azokat, akik túlságosan sokat és hangosan beszélnek a gát állapotáról.
 
Frissítés: A Veszprémi Városi Bíróság szerdán elrendelte Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatójának azonnali szabadlábra helyezését - közölte Bánáti János, a vezérigazgató jogi képviselője újságírókkal a bíróság épülete előtt.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kanpalisoda
2010. október 14. 13:49
Alighogy vége a zorbán vezette kormányülésnek Veszprémben, ugyanott be is jelentik, hogy bakonyi uramat kiengedik me nem megállapítható a felelőssége... Ez mekkora! (A letartóztatást ugyebár a miniszterelnök jelentette be hétfőn) Amúgy nem mondom, hogy dolcevita lenne ott az előzetesben együtt a devecseri brazilokkal...
drienovác
2010. október 14. 09:24
Jelen esetben egyszerűen mindenki elhallgatta a kolontári, devecseri, stb. állampolgárok elől, hogy iszonyatos mennyiségben tárolnak sűrű lúgot a fejük fölött, arról meg aztán végképp kuss volt, hogy merre megy, ha elszabadul ! Most a jegyzőkön is próbálják számon kérni, miért nem volt katasztrófatervük erre az esetre? A válasz egyszerű: a cég nem adott be olyan biztonsági elemzést az illetékes hatóságoknak, amely akár megemlítette volna, hogy súlyosan egészségkárosító, maró anyagot tartanak folyadék formában az érintett települések feje fölött. A hatóságok pedig nem vizsgálták felül a beadott dokumentációkat, hanem szó nélkül tudomásul vették azokat, így a cég belső biztonsági terve alapján nem veszélyesnek ítélték a több ezer literes marónátron készletet a tározóban. Normális esetben a feltárt kockázatokat a belső védelmi tervvel, biztonsági elemzéssel át kellett volna adni az érintett települések önkormányzatainak, akik 15 napon belül kötelesek lettek volna külső védelmi tervet készíteni és a lakosságot informálni a kockázatról, annak mértékéről, az érintett állampolgárok pedig észrevételeket tehettek volna a védelmi tervel kapcsolatban. Az építési engedélyezési eljárásokkal kapcsolatban is következményeinek kellett volna lennie a dolognak, stb stb.
drienovác
2010. október 14. 09:24
Ez a magyar igazságszolgáltatás szégyene! Van már néhány ilyen szégyenfolt, ez csak egy újabb, de kezd tele lenni a pohár! Hogyan lehet egy ilyen mértékű katasztrófa után elengedni azt, aki kimutathatóan is felelős azért, hogy a lakosság nem ismerhette meg egy kiemelten kockázatos üzemben rejlő, rá veszély jelentő faktorát? A cég csak a következő jogszabályokat sértette meg, természetesen a felügyelő hatóságok "jóindulatú" félrenézése mellett: 2000. évi XXV. törvény (Kbtv.), törvény a kémiai biztonságról EüM 44/2000(XII) rendelet anyagok veszélyességi osztályba sorolásáról 25/2000 EüM-SzCsM rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról 1999. évi LXXIV törvény a katasztrófavédelemről 18/2006 (I.26.)Korm. rendelet, katasztrófavédelmi törvény vhr 16/2001(VII.18) KöM rendelet a hulladékok besorolásáról A magyar állampolgároknak jogukban áll tudni a környezetükben lévő esetleges katasztrófaforrásokról, a kockázat mértékéről, a hatóságoknak pedig kötelességük őket erről tájékoztatni és katasztrófavédelmi tervet készíteni az esetleges katasztrófa bekövetkeztére, ezt ismertetni az érintett állampolgárokkal és rögzíteni az ilyen esetekben követendő feladatokat a következmények csökkentésére!!!!
Aladár07
2010. október 14. 08:06
Gátszakadás?? Gátszakitás!!! Kedves Bakonyi Papa! A gát úgy lett felelőtlenül üzemeltetve mint ahogy az eredmény mutatja- egyértelmű!!. Felelőtlenség magas fokon- ha a szél a hullámokat átveti a gáton az bizony túl volt töltve!! A Fiát sajnálom mert olyan szar helyzetbe hozta amit egy Apa nem tehet !! Nézze végig többször a videókat, milyen borzalmas károkat okozott felelőtlen pénzhajhászása családoknak! Nézze csak többször végig!! talán leesik hogy ezt mégis csak Önök okozták! Mélységesen szégyellje Magát!! Nem Emberek közé való a viselkedése!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!