Parlament előtt a választási törvény módosító javaslata

2011. november 21. 10:45

106 országgyűlési képviselőt az egyéni választókerületben, 93-at pedig országos listán választhatnának a szavazók Lázár János vasárnap a parlament elé terjesztett, a választási törvényt módosító indítványa szerint. A frakcióvezető javaslata bevezetné az egyfordulós választási rendszert és átszabná az egyéni választókerületek határát is.

2011. november 21. 10:45

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap este önálló képviselői indítványként nyújtotta be az Országgyűlésnek az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében a jövőben 106 országgyűlési képviselőt egyéni választókerületben, 93-at pedig országos listán választhatnak majd meg a szavazók. Országos lista kétféleképpen lehetne állítható: pártlistaként vagy nemzetiségi listaként. A pártlistán való mandátumszerzés feltétele az országosan leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékának megszerzése lehet.

A dokumentum nyomán az országgyűlési képviselők választása egyfordulóssá válhat, amelynek során a magyarországi lakóhellyel rendelkező választók egy egyéni választókerületi jelöltre és egy pártlistára szavazhatnak, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplők egy egyéni választókerületi jelöltre és nemzetiségi listára, ennek hiányában egy pártlistára voksolhatnak. A határon túli magyarok egy pártlistára szavazhatnának majd.

Az egyéni választókerületek átalakításával kapcsolatban leszögezik, azok nem léphetik át a megyehatárokat, a főváros határát, összefüggő területet kell, hogy alkossanak és a választásra jogosultak számának megközelítőleg azonosnak kell lennie. Az eltérés mértéke kizárólag abban az esetben lehet több 15 százaléknál, ha - például a migráció következtében - az eltérés objektív okok miatt már nem tartható. A javaslat akkor teszi kötelezővé az Országgyűlés számára a választókerületek határainak megváltoztatását, ha az eltérés meghaladja a 20 százalékot.

A javaslat a fővárosban 18, Pest megyében 12 egyéni választókerületet hozna létre. A többi megyében a választók létszámával arányosan 2 és 7 közötti lehet az egyéni választókerületek száma. A jelöléshez legalább 1500 ajánlás lenne szükséges. Az egyfordulós választások során mandátumot az a jelölt szerezhetne, aki a legtöbb érvényes voksot kapja, függetlenül a választáson megjelentek számától.

Országos nemzetiségi önkormányzat csakis nemzetiségi listát állíthatna, a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választók legalább egy százalékának ajánlásával - olvasható a parlament honlapján is megtalálható javaslatban. A nemzetiségi listán a névjegyzékben az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt. Az indoklás szerint ez kizárja annak lehetőségét, hogy egy személy nemzetiségi és pártlistán egyszerre legyen jelölt. A nemzetiségek számára a javaslat kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget biztosítana, a nemzetiségi listás mandátumszerzésük esetleges elmaradása esetében pedig bevezetné a nemzetiség szószóló jogintézményét, így biztosítva az Országgyűlési munkában való részvételt.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2011. november 21. 18:27
Grat. Nem érvényesül pl a választójog egyenlősége, hiszen különbséget tesz magyar és magyar állampolgárok között. Milyen alapon szavazhat egy csíkszeredai kettős állampolgár csak pártlistára, míg egy "hazai" egyéni jelöltre is?? Szakemberek, szakértők...
Hardrada
2011. november 21. 12:54
Nagyon rossz irányba mennek szvsz. A választási rendszer még aránytalanabb, méginkább "a győztes mindent visz" elvűbb lesz. Az új pártok indítása, felfuttatása pedig még nehezebb, a pártrendszer még merevebb. Azt értem, hogy a Fidesznek miért jó ez. De hogy az országnak?
kalasnyikov
2011. november 21. 12:06
ezt a két nagypofáju, örökügyeletes valagdugaszt...vagyis topcsit és turórudiját mindenképpen be kéne vinnünk a törvényhozásba gyerekek. Ők lennének a népfelség két ősfalloszaként a demokrácia jogfolytonosságának szimbólumjai. A két lum....pen.....drive....érzitek a drive-ot ??????? Egy szó ,mint száz....élesitsétek a tintapatronotokat mindketten mandiner bohócai, pár év és ott lesztek a hatalom előcsarnokában. Felirat... ha beléjük léptek haggyatok fel minden reménnyel......ezt a ragacsot nem lehet eltávolitani...LOL.
tmonk
2011. november 21. 11:56
Fidesz-KDNP-Jobbik közös lista lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!