Nem kér kegyelmet az LMP

2012. február 17. 15:54

Az LMP szerint sem politikusaik, sem aktivistáik nem követtek el bűncselekményt, amikor tavaly december 23-án a Parlament bejáratához láncolták magukat.

2012. február 17. 15:54

Az LMP nem kér a közkegyelemből, mert úgy látja, a párt politikusai és aktivistái nem követtek el bűncselekményt, amikor tavaly december 23-án a Parlament bejárataihoz láncolták magukat – kommentálta Szabó Tímea azt, hogy pénteken kormánypárti képviselők benyújtották a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet adna azoknak, akik ellen az LMP-demonstrációjában való részvételük miatt büntetőeljárás indult. Az LMP-s politikusnő szerint ebben az ügyben abszurd a személyi szabadság korlátozásáról beszélni, ezért úgy gondolja, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni. „A közkegyelem, mint eszköz csak nagyon kivételes esetekben alkalmazható a büntetőjogban, ez pedig nem az az eset” – értékelte.

Szabó szerint a büntetőeljárás „politikai megrendelésre indult, lukra futott és most a kormány egy amnesztiával igyekszik elkenni” az ügyet. Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem értenek egyet a javaslattal, de a közkegyelemről jogilag nem lehet lemondani. Úgy véli nem véletlen, hogy a javaslat általános vitáját kedden az utolsó napirendi pontként, várhatóan késő este folytatják majd le. „A kormány egyértelműen megpróbálja elzárni a nyilvánosságot ettől a vitától” – mondta. Hozzátette: kezdeményezni fogjáka javaslat korábbi időpontban tárgyalását.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csenge
2012. február 17. 19:27
Az LMP-sek mint mindig, most is megfeledkeznek róla, hogy nem ők vannak döntési helyzetben.
Csigorin
2012. február 17. 17:55
hat ha annyira tetszik nekik ez az allapot, azon lehet segiteni :)
jag3
2012. február 17. 17:50
Látom kedves Mandiner csináltatok egy új hirt, mert a másikban egy kicsit túlságosan alázták a kormányt...
Aromó
2012. február 17. 17:14
Óriási hiba volt elvinni őket. Ott kellett volna hagyni az összeset, hadd fázzanak fel. Osztán amikor már a kutya se törődik velük, elsomfordáltak volna szégyenszemre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!