Navracsics örül Áder vétójának

2012. június 06. 08:48

Az igazságügyi miniszter a közrádióban reagált arra, hogy az államfő kedden újabb két törvényt küldött vissza a parlamentnek. Navracsics Tibor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: örül annak, ha a jogbiztonságot erősítő lépések történnek Magyarországon.

2012. június 06. 08:48

Navracsics Tibor szerdán az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában reagált arra, hogy Áder János államfő – eljárási és formai kifogásokra hivatkozva – ismét visszaküldött megfontolásra két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek. Az igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes azt mondta: politikusként nem kommentálhatja a köztársasági elnök megnyilvánulásait, ugyanakkor mint igazságügyi miniszter örül annak, „ha jogszabályok betartatásáról van szó, és hogy ha olyan lépések történnek, amelyek erősítik a jogbiztonságot Magyarországon”.

Kérdésre szólt a Miniszterelnökség átalakításáról is, kifejtve, hogy a politikai koordináció, azaz a kormányzat politikai döntéshozatali központja és a képviselők közötti koordináció erősebb lesz. Politikai értelemben válik erősebbé a Miniszterelnökség – mondta, hozzátéve: a kormányfő fogalmazta meg azt az igényt, hogy a választásokhoz közeledve erősebbé váljon a Miniszterelnökség politikai célmeghatározó szerepe.

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. június 07. 09:04
"Navracsics örül Áder vétójának" Persze, hogy örül. Megbeszélték előre .....
Ombudsmanyus
2012. június 06. 09:41
"örül annak, ha a jogbiztonságot erősítő lépések történnek Magyarországon." A jogbiztonságot a Parlamentben, meg a Kormány ülésein is lehetne erősíteni, és annak esetleg mások is örülnének.
antala
2012. június 06. 09:07
Annak örül Navracsics, hogy kiderül, milyen slendrián munkát végeznek? Én annak örülnék, ha percízen előkészített és szabályosan benyújtott törvények kerülnének a ház elé.
Antigoné
2012. június 06. 09:00
Jöhettek, huhogók! Hogy csak színjáték az egész,meg csak formai okokból, blablabla. Pedig ez tényleg jó dolog, a törvényelőkészítést teheti precízebbé, no, meg rá kell jönnie az illetékeseknek, hogy minden katyvaszt nem fog aláírni Áder.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!