Petíciót küldtek Orbánnak a Mal-dolgozók

2012. szeptember 06. 19:12

Munkahelyük megtartásáért demonstráltak a Mal Zrt. dolgozói és több szakszervezet csütörtökön Ajkán. A szervezők azt is bejelentették: munkahelyvédelmi petíciót juttatnak el Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben azonnali intézkedéseket követelnek a térséget fenyegető humánkatasztrófa elhárításához.

2012. szeptember 06. 19:12

Az ajkai városháza melletti téren megtartott megmozduláson – a szervezők becslése szerint közel ezren – vettek részt, közöttük a város képviselő-testületének több tagja, és Schwartz Béla (MSZP) polgármester.

Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a timföldgyár működőképességének határára jutott. A vörösiszap-katasztrófát követő kármentesítés költségei, a technológiaváltás, és a céget finanszírozó külföldi bankok több mint 3 milliárd forintos tőkekivonása miatt a Mal működése kezd ellehetetlenülni. Az, hogy a gyár még működik, a beszállítók türelmének, és a menedzsment erőfeszítéseinek köszönhető – mondta. Hozzátette: a cég jövője miatt levélben kértek segítséget a nemzetgazdasági minisztertől és a nemzeti fejlesztési minisztertől, azonban eddig sehonnan sem kaptak megnyugtató választ. Pad Ferenc elmondta: a konzultációkon eddig arról tájékoztatták őket, hogy közvetlenül és közvetve sincsen mód állami beavatkozásra. Kérte, hogy a kormány vizsgálja felül a katasztrófát követően a timföldgyárra kiszabott irreálisan magas, 135 milliárd forintos környezetvédelmi bírságot.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a cég sorsa már nem a tulajdonosok kezében van. A Mal esetleges csődje humánkatasztrófát okozna a térségben, a beszállítókkal együtt 5-6 ezer ember munkahelye forog kockán. Nem pénzért kuncsorgunk a jelenlegi kormányzatnál, hanem a petícióban felsorolt intézkedések meghozásáért – fogalmazott.

Ékes József, az ajkai térség fideszes országgyűlési képviselője a demonstráción az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök kérésének megfelelően a kormányt képviseli az ajkai gyűlésen. Közlése szerint a kormány célja a munkahelyek megmentése, a jövő szerdai kormányülés egyik napirendi pontja lesz a Bakonyi Erőmű és a Mal Zrt. közötti probléma rendezése. Mivel két magántulajdonban lévő cégről van szó, egyeztetni a társaságoknak kell közvetlenül a kormánnyal. Tájékoztatása szerint a petíciót ő maga is aláírta, és felajánlotta, hogy személyesen juttatja el Orbán Viktornak.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cingi
2012. szeptember 07. 15:48
2008-ban mikor az öszödi szemkilővetős Ferenc elvonta a MAL-tól a széndioxid kvótát miért nem demonstrált a szakszervezet?Pedig az Rengeteg pénz volt!!!
liberálzöld.
2012. szeptember 07. 09:26
A MAL dolgozói jobb, ha befogják, mert: - Nemsokára egy Simicska cég dolgozói lesznek, - Vagy ha ez nem jön be, akkor egy állami vállalat dolgozói lesznek - Ha ez sem jön be, akkor olyan bírságoz kap a MAL, hogy le kell húznia a redőnyt. Vagyis: mindenképpen, röpülnek. Terhát kuss!
Cingi
2012. szeptember 07. 08:21
Ez az a Schwartz elvtárs(volt tanácselnök) aki nem is Lakik Ajkán és volt pofája kiszámlázni a Kolontáriaknak költségszámlát.
gabuci
2012. szeptember 06. 20:14
bármibe lefogadom, h a gátat orbánék robbantották fel.Ezt nem én állítom, hanem egy jobbikos szakember
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!