Varga: A forintosítás lehet a megoldás devizahitel-ügyben

2013. augusztus 01. 09:42

A jelzálog alapú devizahitelek valamilyen módon történő forintosításával segítheti a kormány a devizahiteleseket – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2013. augusztus 01. 09:42

A miniszter úgy fogalmazott: a civil érdekképviselettel, valamint a Magyar Bankszövetséggel történt egyeztetések során körvonalazódott, hogy „valószínű olyan megoldást kell alkalmazni, amely valamilyen módon forintosítja ezeket a hiteleket”.

Varga Mihály kifejtette: a kormányváltáskor több mint 730 ezer jelzálog alapú devizahiteles volt Magyarországon, az elmúlt években a végtörlesztéssel, az árfolyamgát bevezetésével, a Nemzeti Eszközkezelő elindításával, illetve a különböző banki ügyfélsegítő programokkal 488 ezer embernek sikerült valamilyen segítséget adni. Emlékeztetett arra, hogy a kormány úgy döntött, a jelzálog alapú devizahitelt ki kell vezetni a piacról, mert rossz termék, és szeretnének segíteni azoknak az embereknek, akiket az eddigi megoldások nem értek el. Arra kell valamilyen megoldást találni, hogy az időközben jelentősen megváltozott árfolyamot és „a hektikusan változó kamatszintet megpróbáljuk valamilyen módon fixálni” – jelezte Varga Mihály, hozzátéve, hogy erre is vannak európai példák, például a kamatszint rögzítése egy plusz-mínusz sávban.

Az érintettekről elmondta: az első számú kedvezményezettek azok lehetnek, akik lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelt vettek fel, de azok nem, akik szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel. „Ezen hitelek kivezetése máshogyan történhet majd meg” – fűzte hozzá Varga Mihály. Vannak, akik befektetési céllal vásároltak lakást, rajtuk „nem tudunk segíteni” – mondta Varga Mihály. Kifejtette: az egyeztetéseken arról még nem volt szó, hogy a bankok mekkora terhet tudnak elviselni, a tehermegosztás nem került szóba. Kiemelte: a tárgyalásokon neki – az állam mellett – nemcsak az érintett hiteleseket, hanem azokat az embereket is képviselnie kell, akik semmilyen hitelt vagy csak forinthitelt vettek fel.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet majd kiszűrni azokat, akik tudnák fizetni hitelüket, mégis az állami segítségre várnak, Varga Mihály leszögezte: „a hitelt mindenkinek fizetnie kell”, csak azokon tudnak és akarnak segíteni, akik a rossz szerződések, a rossz termék miatt kerültek nehéz helyzetbe. A miniszter jelezte: kapkodni nem kell, de megoldást kell találni, legkésőbb őszre el kell készülnie egy megoldási javaslatnak. Mivel a jövő évi költségvetésről szóló törvényt szeptember 30-áig kell benyújtani az Országgyűlésnek, addigra fel kell mérni azt, hogy egy ilyen segítő program mennyibe kerülhet az államnak.

A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitel visszafizetéséről Varga Mihály elmondta: 2,2 milliárd eurót kell visszatörleszteni az IMF-nek; erre rendelkezésre áll a fedezet, több forrása is van a visszafizetésnek, és biztonságos tartalék is marad.

Varga Mihály kiemelte: az, hogy a magyar kormány az elmúlt három évben el tudott jutni idáig, törleszti a 2008-ban az előző kormány által felvett hitelt és még jelentős tartalékai is maradnak, azt jelenti, helyes irányba indultak el. Jelezte: az előtörlesztéssel, a rendelkezésre állási díj és a kamatszolgálat megtakarításával körülbelül 5 milliárd forintot nyer az ország.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tamarilla
2013. augusztus 02. 14:14
Tényleg részvétem a devizahiteleseknek, és tényleg nem azokat a fiatal párokat akarom bántani, akik az első közös lakásukra felvették devizában a kis hitelüket, hogy elkezdhessék az éltetüket..DE... Ugye mindannyian emlékszünk arra a reklámra, hogy "hogy emlékezetes legyen a karácsony"? Hát, aki akkor felvette a szabadfelhasználású hitelét, az tuti, a mai napig emlegeti azt a karácsonyt. Enyhén szólva furán érezném magam, ha az én adófilléreimből, más emlékezetes karácsonyát támogatnák. Ezért azt valahol jogosnak tartom, hogy, aki magánhitelt vett fel, az ne kaphasson segítséget. Na de itt jön a csúnya gonosz bank, aki rábeszélte a szegény embereket a jóval magasabb kamatozású szabadfelhasználású hitelre egy lakáshitel helyett... Nekem ez gyanús. Elképzelem, ahogy bemegyek a közértbe venni egy kiló narancsot, de az eladó rábeszél egy kiló almára, ecseteli, hogy az almából sokkal több mindent tudok készíteni... Ha akarom elhiszem, ha akarom nem. Ha AKAROM megveszem, ha akarom, nem...
balint60
2013. augusztus 01. 12:03
Bizonyára sokan emlékezünk még Varga választások előtti nyilatkozataira: egy hiteles és széles támogatottságú kormány megalakulása önmagában 4-500 milliárd forint megtakarítást fog eredményezni az államháztartásnak. Ez igaz lenne a devizahitelesek terheit illetően is: egy hiteles és fenntartható gazdasági növekedést eredményező gazdaságpolitika esetén nem lennének az egekben az árfolyamok sem és a devizahitelesek nem szorulnának rá senki "megmentésére".
silvester
2013. augusztus 01. 11:50
Varga Úr! Nem kellene elaprózni.Ha valaki szabadfelhasznánlású jelzáloghitelt vett fel és azt ,valamint meglévő lakása eladásából nem luxus kategoriás lakást vásárolt,nem kellene kihagyni a deviza alapú jelzáloghiteles körből.Ez a megoldás amire Ön utal méltánytalan és igazságtalan azokkal szemben akik ezt a megoldást voltak kényszerűségből vállalni.Az ,hogy egy későbbi időpontban talán erre is találnak megoldást,megint csak rendkivül méltánytalan,az idő múlásával ezen érintett hitelesektől a bankok,a megoldás megszületéséig jelentős összegeket zsebelnek be,a hibás termék esetében.Sokan,bár az érintettek számát nem tudom és tudhatom ismét kárvallottak lesznek,az enyenlőség-Alkotmány-alpján ezen érintett körnek is egyenlő elbírálás alá kell esnie.
ebek harmincadja
2013. augusztus 01. 11:26
De hiszen nem is volt deviza, csak papíron. Ez esetben mit kell átváltani? Ez inkább bankmentésnek hangzik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!