Magyarország volt a téma az EP liberális frakciójánál

2014. szeptember 16. 21:58

A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szervezett meghallgatást kedden az EP liberális frakciója Strasbourgban. A Fidesz szerint nem véletlenül időzítették az önkormányzati választások elé a kormánypártok ellen indított támadást.

2014. szeptember 16. 21:58

Nun András, az Autonómia Alapítvány igazgatója az az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának meghallgatásán arról beszélt: a civilekhez jutó norvég támogatás nem folyik át a magyar államkasszán, így a magyar államnak sem jogi, sem pénzügyi, sem auditálási felelőssége nincs. Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója közölte: a KEHI-nek nincs joghatósága vizsgálódni, ezért megtagadták az együttműködést, de miután nincs rejtegetnivalójuk, mindent nyilvánosságra hoztak. 

Mong Attila újságíró, az átlátszó.hu főszerkesztő-helyettese arról beszélt, hogy miután ezek a civil szervezetek nem megvásárolhatóak, illetve nem lehet rájuk a kormányzati hirdetéseken keresztül nyomást gyakorolni, egyedül a finanszírozásuk ellehetetlenítésén keresztül támadhatók. Mong szerint a civil szervezetek elleni rendőri akciók a putyini Oroszországot idézik. Mint fogalmazott: találgatni sem kell, hogy ez milyen nagyobb stratégia része, mert a miniszterelnök maga mondta, hogy a cél az illiberális állam felépítése.

Guy Verhofstadt, a liberális képviselőcsoport elnöke úgy vélte, hogy a magyar kormány immár nemcsak a nyilvánosságot uralja, hanem a magánszférába is benyomul, és eltiporja az alapvető jogokat. A meghallgatáson elnöklő Sophie in 't Veld holland liberális képviselő közölte: ez nem egyetlen országról szól, hanem az unió közös értékeiről. 

Anne Brasseur, az EU-tól teljesen független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének szintén liberális, luxemburgi elnöke azt mondta, nemcsak Magyarországon, hanem az ET több tagállamában is rossz irányba mennek a dolgok. 

Jávor Benedek, a zöld frakció Együtt-PM-es EP-képviselője közölte: az Ökotárs Alapítványt fogja jelölni az Európai Parlament által a gondolat és a szólás szabadságáért folytatott küzdelem elismeréseként évente odaítélt Szaharov-díjra. 

Fidesz: Nem véletlen az időzítés

A Fidesz-KDNP EP-küldöttsége közleményben reagált a meghallgatásra. Azt írták: miután az EP elutasította a liberálisok kezdeményezését a plenáris vitára, pártrendezvényen próbálták támadni Magyarországot. A kormánypárti politikusok kifogásolták, hogy a liberális frakció a kormányzat részéről senkit sem hívott meg, hogy kifejthesse álláspontját. A kormánypártok ellen indított támadást a politikusok szerint nem véletlenül időzítették az önkormányzati választások elé.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2014. szeptember 17. 16:21
Tök jó, hogy a mi derék civiljeink egyből kikhez rohannak, ha valami megcsípte őket, na kihez? Hát persze, a liberálisokhoz....
Ellensúly
2014. szeptember 17. 16:05
Liberálisék szerint minden rendben van Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában. Elvégre ott csak etnikai gyűlölet és nemzetiszocialista szellemiség hatja át a mindennapokat. De kit érdekel, ha a magyarság az áldozat…?
belga
2014. szeptember 17. 08:55
" A kormánypárti politikusok kifogásolták, hogy a liberális frakció a kormányzat részéről senkit sem hívott meg, hogy kifejthesse álláspontját." Különösen a magát liberálisként hirdetők részéről elvárható, hogy a másik felet is meghallgassák. Ezért igen, meg kellett volna hívniuk vk-t a kormány részéről. Viszont: a kormánynak példát illene mutatnia, és meghallgatnia az ellenvéleményeket. Sok-sok ügyben.
GV0917
2014. szeptember 17. 08:52
Csapataink offenzívába kezdtek a "beszennyező hadművelet" keretén belül. Nagyon hiányzott Cohn Bandita.Wunder waffeneinket(csodafegyver)is bevetettük, de a hagyományos síppal, dobbal, nádi hegedűvel felszerelt vegyes brigádok is eredményesen handabandáztak-máskor, de nem most! Elértük végre, hogy az ilyen rágalom vitézek igyekezete megtört az EU-tagság méla unalmán. Így aztán nem vihették-mint tervezték a plénum elé nyavalygásaikat.Pedig kampányidőszakban ez aranyat ér!Most új baktériumokat tenyésztenek, hogy a jávorszarvas révén terjeszthessék.Ezeknek nem bő be soha a fejük lágya?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!