TI: Évek óta ugyanazt mondjuk, mint az amerikaiak

2014. október 28. 12:38

A Transparency International jogi vezetője leszögezte: ők évek óta mondják már, hogy Magyarországon intézményesült a korrupció.

2014. október 28. 12:38

Mikor a szabályok megszegése már nem kivétel, hanem főszabály, vagy amikor már meg se kell szegni a szabályokat, mert eleve úgy alakítják őket, hogy lehetőséget adjanak a korrupciónak, az rendszerszintű korrupció – mondta Ligeti Miklós.

Sokszor eleve meg van határozva, hogy kivel kell íratni a pályázatot, hogy a pénz elnyerhető legyen. Az, hogy ilyenkor a „visszacsorgatási arány” mennyi, azt nehéz megbecsülni, Ligeti szerint 30-40 százalék könnyen elképzelhető. Valószínűleg ezt látják rólunk külföldről is – tette hozzá. A TI korrupciós indexei, és más hasonló jelentések is ezt támasztják alá: a külföldi befektetők és vállalkozások kiszámíthatatlannak tartják a magyar környezetet – mondta a szakember.

Ligeti Miklós szerint a magyarok nem fásultak bele a korrupcióba: a legtöbben súlyos problémának tartják. Hangsúlyozta: az áfacsalási botrányban nem az a botrány, hogy áfát csalnak, hiszen ezt mindenhol csinálják a világon. A baj az, hogy az adóhatóság részrehajlóan alkalmazza a jogot: a „rossz áfacsalókat” üldözik, de vannak „jó áfacsalók”, akiket meg nem. 

Mint mondta, a kormány nagyon rosszul teszi, hogy azt kommunikálja: nem lehet adócsalók ellen bizonyíték hiányában nyomozást indítani. A civil szervezetekkel szemben viszont bizonyítékok nélkül is megindították a nyomozást – mutatott rá Ligeti. „Ez kettős mérce, ahol pedig kettős mérce van, ott korrupció van” – összegezte a TI jogi vezetője.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2014. október 31. 21:47
Kicsit más téma, de most megy egy gennyláda film a szektatévén a west point kiképzési módszerekről, a tradícióikról...na, ehhez képest a porosz mentalitás a humanizmus fellegvára...
kérdés
2014. október 28. 21:12
Emlékeztek még a protekció szóra? Amikor már a kádári tiéd_a_gyár_vihetsz_mit_látsz enyhült légkör uralkodott, napi szinten hangzott el a szó, protekció. Protekció fodrásznál, ofőnél, főnöknél, szot-beutalónál, mozijegyvásárlásnál, színházbérletnél s újságosnál.... Ez volt a bocsánatos bűn gyóntatásnál. Erre, ebből épült ki egy aránylag kényelmes kis hátország. Persze egyetemre is lehetett jutni, sőt finom állásokba. Olyanokba, ahol senki sem tudta ellenőrizni, mihez is ért birtoklója egyáltalán. Feszegetni nem volt tanácsos, mert bármikor kemény szigorra válthatott a jótékony protekciót adományozó orcája. S ha összehúzta szemöldökét, az már intő jel volt.
Brigadéros
2014. október 28. 20:17
Ugyanazt mondjátok, mint az amerikaiak?! Nem hiszem, hogy ezen bárki is csodálkozna itt Magyarországon...
oskar
2014. október 28. 20:06
Medgyessy: az Szdsz tele van korrupciós ügyekkel. Horváth András sem csak 2010-től vezeti azt a zöld dossziét. Korrupció 1986-ban is volt. Barnevál 1986-ban bővítette a boyler csirke tenyésztési kvótát. Az állam adott akkor amikor egy havi fizetés 3000 Ft volt négyzetméterenként 300 Ft állami támogatást. Nos aki szerződéshez akart jutni az aláírta, mintha felvette volna az állami támogatást. Nem akarom ilyenekkel teleírni ezt a blogot de mióta az eszemet tudom, létezik a korrupció. Anyám pl. a hatvanas években egy 123000 Ft-os szövetkezeti lakás kiutalása érdekében 10000 Ft-t adott a tanács műszaki osztályvezetőjének. Mondták kinek kell és mennyit adni ha lakást akar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!