ELTE ÁJK: a szabályoknak nem megfelelően gazdálkodott a HÖK

2015. január 23. 11:14

Két év pereskedés után nyilvánosságra kerültek az ELTE ÁJK hallgatói önkormányzatának 2009 és 2012 közötti pénzügyei: saját ösztöndíjukról is döntöttek a HÖK különböző vezetői, melynek kiosztását aztán maguk is ellenőrizték – írja az Index. Volt olyan vezető, aki néha háromszoros pénzt vihetett haza.

2015. január 23. 11:14

Az Index cikke szerint össze-vissza, a szabályoknak nem megfelelően gazdállkodott az ELTE jogi karának hallgatói önkormányzata az alájuk tartozó különböző pénzek kezelésekor. A cikk szerint a HÖK-ös vezetők között olyan is volt, aki ösztöndíjakból 140-150 ezer forintot szedett össze. Az ösztöndíjakról – így sajátjukról is – ők döntöttek és az ellenőrzést is ugyanazok a személyek végezték. Az Index egy táblázatban közölte, hogy az ELTE ÁJK diákvezetői összesen mennyi pénzt kaptak 2009 és 2012 között. Volt köztük olyan, akinek a közéleti ösztöndíjból és különböző, HÖK-ös munkáért járó jutalmakból két és fél millió forint bevétele volt.

A cikk összefoglalja, hogy a HÖK-ös tisztségviselők, HÖK munkáját segítő emberek két keretből kaphatnak pénzt: egyrészt a közéleti ösztöndíj jár a tisztviselőknek, másrészt van egy ún. jutalomkeret, ebből bulik szervezői, vagy például a kari lapba író szerzők kaphattak. Ettől elkülönül a HÖK költségvetése, melyet a nem személyi jellegű juttatásokra fordítanak. 2008-ban határozták meg, hogy a közéleti ösztöndíjat a hallgatói normatívához kötik: az elnök 71 ezer, az alelnökök 42-48 ezer forintot vihettek haza munkájukért cserébe, az összeget az elnök (az elnök esetében pedig az elnökség) 30%-al emelhette. Ehhez képest volt olyan hónap, mikor az elnök, Földvári Krisztián 204 ezer forintot kapott ilyen jogcímen.

Egy másik visszaélés a cikk szerint ott történt, hogy miközben a jutalmakat elvileg nem lehet költségtérítésként kezelni, több esetben is ez történt. Ezekkel a nem egy esetben több százezres nagyságrendű kifizetésekkel az egyetem felé nem kellett elszámolni, mivel a hallgatók személyesen, jutalomként kapták meg. Sok esetben olyan dolgokért is járt jutalom, ami az adott tisztségviselőnek alapvetően a működési körébe tartozott. A kifizetésekről a HÖK elnöke döntött.

Az adatokat az ELTE két év pereskedés után volt hajlandó átadni a lapnak. A per jelentősége – idézte a lap a TASZ programvezetőjét, Hídvégi Fannyt – hogy a bíróság kimondta: a HÖK-ök közpénzből közfeladatot látnak el.

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szpal
2015. január 23. 13:33
A HÖK-ösök könnyen utat találtak a fideszes államigazgatásba és önkormányzatokba is: "Szablics az egyetem elvégzése után egy ideig az Országos Választási Iroda szóvivője volt." "Berzétei jelenleg a VII. kerületi önkormányzat által alapított Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Zrt. helyiség- és lakásgazdálkodási panaszreferense."
Szümi
2015. január 23. 12:15
Rablóbanda
lavor
2015. január 23. 11:59
Az ország összes hallgatói önkormányzat ellen vizsgálatot kellene indítani, aztán beszüntetni az összeset a picsába. Két gonddal kevesebb: -nincs több lopás. -elvágjuk a jövő opportunista férgeinek egyik utánpótlását.
héttörpe
2015. január 23. 11:46
Még egyszer azt hallom, hogy a magyar felsőoktatás nem készít fel az életre, nem ad hasznos tudást, akkor nem tudom mit csinálok. Mire egy tökös hökös végez az egyetemen, tökéletesen képzett politikus lesz belőle. Ez a magyar siker, ezzel be tudnánk törni Európába!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!