A Beva kártalanítja a Quaestor fiktív kötvényeseit

2015. április 10. 14:26

Az igazgatóság döntése értelmében a Befektető-védelmi Alap fogja kártalanítani azokat az ügyfeleket, akiknek fiktív kötvényei voltak a Quaestornál.

2015. április 10. 14:26

Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről – közölte a Beva az MTI-vel. Az igazgatóság a két független jogi szakvéleményt is figyelembe véve hozott olyan döntést, hogy a fiktív kötvénnyel rendelkező ügyfelekkel szemben fennáll a Beva kártalanítási kötelezettsége.

A közlemény szerint a Beva igazgatóságának döntése nem terjed ki a kártalanítás részleteire, azokat a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását követően lesz lehetőség tisztázni. Hangsúlyozzák, hogy az érintett ügyfeleknek nincs azonnali teendőjük. A kártalanítási igények bejelentése a felszámolás elrendelése után, és a Beva erre vonatkozó felhívását követően lesz aktuális. Hozzáteszik, hogy a Beva ugyanakkor megtesz mindent azért, hogy a károsult ügyfelek a lehető leghamarabb hozzájussanak a kártalanítási összeghez. 

A Quaestor Értékpapír Zrt.-hez március 10-én felügyeleti biztost rendelt ki a jegybank és részlegesen felfüggesztette a tevékenységét a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. A cég felszámolását még nem kezdeményezték. Az ügyben rendőrségi nyomozás is indult március 11-én. A jegybank vizsgálata szerint a csoporthoz tartozó Quaestor Hruria Kft. mintegy 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forintnyi fiktív kötvénykibocsátás volt. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége, a Quaestor Értékpapír Zrt. forgalmazta.

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. április 10. 19:15
Egyébként miért pont a fiktív kötvények "tulajdonosait" kártalanítják? A nem fiktív kötvényesek már sz@rt érnek?
afterall33
2015. április 10. 18:41
"Rogán elmondta azt is: azért, hogy a befektetési vállalkozásokat ne egy összegben érintse ez a kötelezettség, felhatalmazást adnak a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az érintett cégeknek ezt az összeget megelőlegezze hitelnyújtással" Hát ez f*sza! Az MNB azaz a zemberek fizetnek, a brókerek meg balra el. Ki a f*szt fog évek múlva érdekelni, hogy megadták-e amivel tartoznak. Amúgy is Csányi elvtárs a főfő hunyó, akit előrelátóan ki is tüntettek, habár nemtom ő erre mekkorát...tesz. Sem az államnak, sem a bankoknak nincs pénze, csak a zembereknek van!Tegnap buktam az ultin szíveskedjenek kártalanítani!!!!!!
kuwiq
2015. április 10. 17:53
Ennek a dumának nem kéne bedőlni. Figyeljék, mikor rendelik el a felszámolást, és hivatalosan értesítsék a kijelölt felszámolót (tértivevényes küldeménnyel) a kártérítési igényükről!
írmag
2015. április 10. 17:00
A brókert becézik brokinak ugye? Na azt nekik és nem közpénzből kártalanítani a tolvajlásaikat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!