Gulyás: 6 millió fölött a lefoglalt vagyonból fizetik ki a károsultakat

2015. április 03. 08:54

A Beva hatmillió forintig kártalanítja a Quaestor károsultjait, az ezen összeg feletti követeléseket a lefoglalt vagyonokból lehetne visszafizetni.

2015. április 03. 08:54

Semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy minisztériumi háttérintézmények vagy önkormányzatok közpénzeket fektessenek be. Amúgy sem arról van szó, hogy Quaestor-kötvényeket vettek volna, hanem nagyrészt állampapírokat vásároltak. A Quaestor csak kereskedőházként járt el – mondta Gulyás Gergely. Arra a felvetésre, hogy miért nem az Államkincstáron keresztül bonyolították ezeket, azt mondta: ez nem újdonság, 2010 előtt is fektetett be az állam kereskedőházakon keresztül. „Vélhetően kedvezményt kaptak, ne adj' Isten még olcsóbb is volt” – fogalmazott. Később azt mondta: ezt a gyakorlatot azért meg kell szüntetni.

Mivel a Quaestor által kibocsátott kötvények fiktívek voltak, itt nem kötvényvásárlás történt, hanem egyszerű csalás – ezért a Beva helyt kell, hogy álljon. A 32 ezer károsultból 22 ezren a teljes követelésükhöz hozzájutnak – mondta Gulyás, hozzátéve: a 6 millió forint fölötti összegek tekintetében jogi szabályozásra van szükség. A Fidesz azt szeretné, ha a lefoglalt vagyon szolgálna ezen kártérítésekre. 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. április 04. 11:30
Az állampapír hozama magasabb az otp-nél, mint máshol? Minden nap tanulunk valami újat.
béla 60
2015. április 04. 06:32
Itt a hétvége,ki lesz jövő héten az ügyeletes hazudozó ??
gudmen
2015. április 04. 02:45
lengyelországban egy miniszternek kellett lemondania mert a vagyonbevallásában nem szerepelt a karján lévö ora...dániában egy képviselönö adta vissza a mandátumát mert a gyermekének a pelenkát állami költségen vette...angliában egy képviselö a vizszámláját az álammal fizetette..lemondás lett a vége.. itt mit kell elkövetnie ezeknek a férgeknek, hogy lemondjanak? ismerik ezt a szot egyáltalán? Slawomir Nowak lengyel közlekedési, építésügyi és tengerészeti miniszter korrupciós vádak miatt pénteken benyújtotta lemondását, amelyet Donald Tusk miniszterelnök elfogadott. Az államügyészség előzőleg közölte: elegendő bizonyíték van arra, hogy a miniszter elmulasztott feltüntetni vagyonbevallásában egy drága órát, egyúttal kérte Nowak mentelmi jogának feloldását. A miniszterelnök a sajtókonferencián, amelyen a lemondást bejelentette, azt mondta, hogy sajnálattal vette tudomásul Nowak távozását, mert nagyra értékeli munkáját. "Becsületes megoldást választott. Az ügy gyors tisztázására számítok. Amíg ez nem történik meg, a miniszter hivatalát helyettese, Zbigniew Rynasiewicz veszi át" – mondta. A vezető kormánypárthoz, a Polgári Platformhoz tartozó 38 éves Nowak 2011 novembere óta vezette a közlekedési tárcát. Az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy vagyonbevallásában elmulasztott bevallani egy 17 ezer zloty (1,2 millió forint) értékű, ajándékba kapott órát. Ezt a vétséget a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja.
berzsian56
2015. április 03. 15:34
Nincs ügy, hányszor kell még elmondanom. Ha cége bedőlt és adósai már a nyakát szorongatják, ne aggódjon. Mi elvisszük a balhét, önnek semmiért sem kell felelősséget vállalnia. A lehetetleneket helyből megoldjuk, csak a csodákra kell néhány percet várni. Hívja a Zsebből -zsebbe BT-t és megegyezünk. Kisebb ügyeket már 20%- ért elsikálunk, a nagyobbaknak szabott árai vannak. Brókerügyben több évtizedes referenciamunkák. Mielőtt minden összedőlne a feje fölött, mi a pénzügyeit "átstruktúráljuk", és volt tartozás nincs tartozás. Ön már rég a Kajmán szigeteken tudhatja pénzét, mire a többiek felébrednek. Hívjon! Megegyezünk. Ügyvezető : Jockey Ewing
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!