Tóbiás József azt mondta, a társadalom döntő többsége változást akar. De sem a hatalom a hatalomért, sem pedig a szélsőség, a gyűlöletkeltés nem lehet megoldás erre az igényre, ette hozzá. A szocialisták jelöltje, Pad Ferenc országgyűlési képviselőként viszont együttműködést, építkezést és fejlődést hoz a térségnek, politikailag és társadalmilag pedig megbuktatja a Fideszt, mondta.
Bejelentette: az MSZP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be, amellyel kezdeményezi, hogy hozzanak létre a Magyar Nemzeti Banknál egy olyan felügyelő bizottságot, amelynek hatásköre kiterjed a jegybank felügyeleti tevékenységének vizsgálatára is.