Quaestor-károsultak tüntettek a Kossuth téren

2015. november 02. 18:55

Mintegy százan demonstráltak a Quaestor-ügy károsultjainak kártérítésért hétfőn délután a Parlament előtt. A rendezvényen több ellenzéki politikus is jelen volt, Pápa Levente, az Együtt politikusa pedig fel is szólalt.

2015. november 02. 18:55

Quaestor-károsultak egy csoportja tüntetett hétfő délután a Parlament előtt, a budapesti Kossuth Lajos téren, a demonstráción több ellenzéki politikus is részt vett. Pápa Levente, az Együtt alelnöke azt mondta: a parlamenti képviselők a kérdés hétfő délutáni tárgyalását követően kedden fogják eldönteni, hogy a Quaestor-törvényben eddig szereplő, gyűjtőfogalomként értelmezett „kezesség” fogalmat kicserélhetik-e „készfizető kezességre”. Az ellenzéki politikus szerint a Quaestor-károsultak kártalanítása akkor történhet meg rövid időn belül, ha ezt a javaslatot támogatja a többség.

Himmer Éva Quaestor-károsult arról beszélt, hogy a károsultak kifizetésére törvényben előírt határidő kilencven napja letelt. Ezért „32 ezer ember nevében” arra szólította fel a parlamenti képviselőket: a keddi szavazáson egyértelműen juttassák kifejezésre azt a politikai szándékot, hogy pártolják a Quaestor-károsultakat. Véleménye szerint senki nem kapott 30 százalék feletti kártalanítást, vagyis még a 6 millió forintos értékhatár alatt sem történt teljes kártalanítás. 

A tüntetők követelték „a Quaestor-törvény betartatását”, és hangsúlyozták, hogy addig nem nyugszanak, amíg meg nem történik a teljes kárrendezés. A demonstráción mintegy százan vettek részt, a szervezők mécseseket osztogattak. A tömeg a beszédek közben többek között azt skandálta: „Nem hagyjuk!”, „Követeljük!” A szónokok mögött a szervezők olyan magánszemélyek és kormányzati szereplők kartonból készült másait állították fel, akik véleményük szerint érintettek „a Quaestor-botrányban”.

A Quaestor-ügy

A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét letartóztatták.

A Befektető-védelmi Alap (Beva) október közepén azt közölte, hogy addig mintegy 86,1 milliárd forint kártalanítási összeget utalt át a kifizetéseket intéző OTP-nek, így 31 078 ügyfél, a Quaestor-kötvényekre vonatkozó kártalanítási eljárásban igényt benyújtóknak már 98 százaléka juthat hozzá a részére járó összeghez. A Quaestor-kárrendezés keretében július 13-án indult a Bevát terhelő kártalanítási rész kifizetése. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig, körülbelül 6 millió forintig. Az ezen felüli kártalanítási igények rendezésére törvényt fogadott el az Országgyűlés, amelynek egyes részeit azonban az Alkotmánybíróságon megtámadták.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2015. november 02. 23:18
úgy tűnik, a migráncsozásban elfelejtettétek, mi történt néhány hónapja. A fidesz megszavazott egy törvényt, itt ni: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1500039.TV
józan paraszti ész
2015. november 02. 23:12
Vettem lottót, nem nyertem. Követelem, hogy azonnal térítsék vissza az árát, és az átlagos nyereményt! Ha nem kormány mondjon le!
Cezar
2015. november 02. 22:21
sok itt az irígy... Mindíg maradjatok ilyenek!
gudmen
2015. november 02. 22:07
olyan sincs, hogy az állam brokercégekbe teszi a pébzt...megh olyan se, hogy 150 milliárdnyi kamu kötvényt nem vesznek észre.. nyakig benne van a kormány...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!