Pert nyert a Századvég Mellár Tamással szemben

2016. április 25. 16:54

Pert nyert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Mellár Tamás közgazdásszal szemben, aki a cég kutatási igazgatója volt 2010 és 2011 között. A Századvég Mellárt a Népszabadságnak 2014-ben adott interjújában tett kijelentései miatt perelte be.

2016. április 25. 16:54

Pert nyert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Mellár Tamással szemben – közölte a cég hétfőn. A tájékoztatás szerint a Fővárosi Ítélőtábla április 14-én kézhez vett jogerős ítélete szerint a 2014. október 31-én, a www.nol.hu honlapon megjelentetett interjúban Mellár Tamás valótlanul állította, hogy a Századvégnél „kutatási igazgatóként betöltött tisztsége idején a minisztériumtól kapott kutatási megrendelések alapján a miniszterelnök tanácsadói érdemi munkavégzés nélkül vették fel a minisztériumtól utalt pénzt”.

Mellár a Századvég egyik alapítója volt 2010 elején. A kutatási igazgatói pozíciót 2011. március 31-ig töltötte be a Századvégnél. A közgazdász azért hagyta el a céget, mert lejárt a megbízatása. Korábbi sajtóhírek szerint azért nem hosszabbítottak meg Mellár szerződését, mert kritizálta a kormány akkori döntéseit.

Az ítélet szerint Mellár Tamás megsértette a Századvég Gazdaságkutató Zrt. jó hírnevét, és elnézést kell kérnie a cégtől. Az ítélet rendelkező részét pedig nyolc napig közzé kell tenni a www.nol.hu honlapon.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. 2014. október 31-én közölte, hogy jó hírnév megsértése miatt polgári peres eljárást indít Mellár Tamás ellen. Akkor úgy fogalmaztak, hogy minden esetben a jogszabályoknak és a szerződéses kötelezettségeknek megfelelően végzik a munkájukat.

Mellár Tamás 2015. májusában első fokon a Fővárosi Törvényszéken megnyerte az ellene indított pert. Akkor a Törvényszék helyt adott annak az érvelésnek, hogy „a Századvég politikai tanácsadócégként ugyanolyan közszereplő, mint egy politikus, és ebben a minőségében ugyanúgy tűrnie kell az esetleg túlzó véleményeket is, mint a többi közszereplőnek”.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2016. október 14. 16:07
Na, ugye!
tango47
2016. augusztus 01. 12:54
Most lehet csak igazán megsértve.
koronaszepe
2016. június 02. 13:56
Nem volt taggyűlés. Hogy mi folyt, mi folyik a Szàzadvégnél azt pedig mindenki làthatja ma màr. Nem véletlenül dugdostàk, ameddig tudtàk...
koronaszepe
2016. június 02. 13:56
Elvesztették közszereplő jellegüket. Akik mentegetik ezt a semmirekellő bandàt, azok meg a normàlis jellegüket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!