Államfőválasztás: az LMP is beállt Majtényi mögé

2017. február 03. 14:02

Hivatalos államfőjelölt lehet Majtényi Lászlóból, miután az LMP pénteken jelezte, ők is támogatják az egykori ombudsman jelölését a köztársasági elnöki posztra.

2017. február 03. 14:02

Az LMP elnöksége támogatja Majtényi László államfőjelöltségét, a párt ugyanakkor szívesebben látná, ha az emberek közvetlenül választanák meg a nemzet egységét kifejező köztársasági elnököt – közölte Schmuck Erzsébet frakcióvezető pénteken sajtótájékoztatón. 

Az LMP meggyőződése, hogy független, pártok felett álló, a szakmai munkával tekintélyt kivívó államfőre van szükség, aki méltó módon képviseli a Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László által megalapított hagyományokat – mondta, hozzátéve: fontosnak tartják, hogy a köztársasági elnök elkötelezett legyen a fenntartható fejlődés és a jövő nemzedékek ügyei iránt, ezért arra kérték az Eötvös Károly Intézet vezetőjét, ezen pontokat is építse be programjába. 

Schmuck Erzsébet szavai szerint Áder János a kritériumaiknak nem felelt meg, mert ő „a Fidesz pártkatonája”, és csak szavakban kötelezte el magát a fenntartható fejlődés ügye mellett. 

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja ezt azzal egészítette ki: Majtényi László bizonyította, hogy képes őrködni a jogállam felett, amire szerinte Áder János nem volt képes. Tudjuk, hogy Majtényi László nagy valószínűséggel nem lesz a magyar köztársaság elnöke – jegyezte meg, rámutatva: alternatívát mutatni már önmagában egy értékválasztás.

Az LMP bejelentése – a korábbi ellenzéki közlések fényében – azt jelenti, hogy Majtényi László megkaphatja a jelöléshez szükséges arányú parlamenti képviselői támogatást. (MTI)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. február 06. 12:53
Jó szorosan!
Negue
2017. február 04. 18:24
"Államfőválasztás: az LMP is beállt Majtényi mögé" Megnyugtató. Mégis más úgy veszíteni, hogy az LMP is beáll a sorba!
catalina9
2017. február 04. 09:43
Államfőválasztás: az LMP is beállt Majtényi mögé" Mi mást tehetne? Majtényi is a Cohn Bendit-Richard Field-Soros György Bermudaháromszögből lakója.
catalina9
2017. február 04. 07:26
hogy ez az LMP milyen "hasznosidióta" párt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!