Szijjártó nem akar engedni az Európai Bizottság zsarolásának

2017. június 13. 09:44

A magyar kormány zsarolásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást akar indítani azon tagországok ellen, akik nem szeretnének menekülteket befogadni. Szijjártó Péter ennek kapcsán kijelentette: nem fognak engedni az EB zsarolásának.

2017. június 13. 09:44

A magyar kormány zsarolásnak és európaiatlan magatartásnak tekinti, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kíván indítani azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben napirend előtt.

Hangsúlyozta: még az Európai Bizottság sem veheti el a tagországoktól azt a jogot, hogy mindenki maga döntse el, kit akar beengedni a saját országába, kikkel akar együtt élni és kikkel nem. Közölte: nem engednek a hatáskörein jóval túlterjeszkedő Európai Bizottság zsarolásának, nem engedik meg, hogy bárki illegálisan Magyarország területére lépjen.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. június 13. 15:58
Migráncs betelepítés csak FIDESZ maffia jutalékkal: "Ahogy arról portálunk is beszámolt, sajtóértesülések szerint kötelezettségszegési eljárás megindításáról dönt kedden az Európai Bizottság három közép-európai tagállam, Magyarország, Lengyelország és egyes források szerint Csehország ellen is. Ugyanakkor tévedés hazánkat szívtelenséggel vádolni, hiszen az Orbán-kormány mindent megtett azért, hogy minél nagyobb számban érkezzenek ide idegenek. Persze nem ingyen, pénzért. Alkotmányos költség - hagyományosan így hívják az ilyet a narancsosok. Az ebből származó bevételek aztán átmennek a letelepedési kötvényeket jegyző offshore cégeken, hogy végül sok-sok fideszes plakát és vadászház legyen belőlük." https://kuruc.info/r/2/173886/
Senior
2017. június 13. 14:02
Litvánia a halva született uniós menekültáthelyezési megállapodás keretében eddig 309 migránst fogadott be a számára megállapított 1105 fős kvótából. Közülük mintegy 230-an zonnal elvándoroltak az országból. Nem lenne egyszerűbb itt is kicsit szarakodni a megállapított 1294-ből nehány százzal, akik úgy is húznának dajcsba, fracba, stb.? Hiszen Lázár János kormányzati tájékoztatón ezt mondta: "A kötvényeseknek eszük ágában sincs nálunk lakni , hanem tovább mennek nyugatra."
Vidėken újrakezdő
2017. június 13. 12:33
Ha a FIDESZ lebontaná a kerítést, akkor el is veszítené a választást. Egyszerűen nem engedhet az eus nyomásnak - szerencsénkre.
holder
2017. június 13. 12:25
2015 szeptember 8 Magyarország 2013-2014-ben ezer keleti keresztény családot befogadott Irakból és Egyiptomból, a nyilvánosság kizárásával, biztonságos módon és a magyar állampolgárság megadásával, azzal a lehetőséggel, hogy bármikor visszatérhetnek az eredeti lakhelyükre - mondta Balog Zoltán, az Emmi vezetője Párizsban, a Közel-Keleten üldözött kisebbségek megsegítése érdekében 56 ország és 11 nemzetközi szervezet részvételével rendezett konferencián. A családokat a helyi keresztény vezetők igazolásai alapján fogadta be a kormány, állítja Balog, hozzátéve, hogy olyan üldözött emberekről van szó, akiknek ténylegesen el kellett menekülniük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!