A szombathelyi médiacentrum volt vezetője mellett áll ki a HTOE

2019. március 01. 16:18

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) közleményben ítéli el a Szombatheyi Médiacentrum vezetőjének leváltását.

2019. március 01. 16:18

Megdöbbenését fejezte ki a Szombathelyi Televíziót működtető Szombathelyi Médiacentrum vezetőjének leváltása miatt és a döntés megváltoztatását kéri pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE). A Szombathelyi Közgyűlés minden előzmény nélkül, azonnali hatállyal váltotta le a Szombathelyi Médiacentrum igazgatóját, Lovass Tibort, nem adva lehetőséget a védekezésre. Ilyen döntésre a helyi televíziózás több mint 30 éves történetében nem volt példa – írta a 90 magyarországi televíziós műhelyt tömörítő szakmai szervezet alelnöke.

Eckhard Balázs közleményében kiemelte: Lovass Tibor az egyik legelismertebb helyi televíziós szakember Magyarországon, akit a Helyi Televíziók Országos Egyesülete 2016 novemberében nagyon nagy többséggel választott meg elnöknek, fél évvel korábban pedig az egyesület életműdíjával is kitüntették. Nemény András, a közgyűlésben a Jobbik és a Pro Savaria Egyesület képviselőjének szavazataival többséget szerzett Éljen Szombathely! - MSZP - DK - Együtt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón kijelentette: Lovass Tiborral szemben sem emberileg, sem szakmailag nincs kifogásuk, de véleményük szerint a Szombathelyi Médiacentrum igazgatójaként az lett volna a feladata, hogy megteremtse az objektív tájékoztatás feltételeit az általa vezetett önkormányzati médiumnál, de szerintük ez nem sikerült.

Hozzátette: a Szombathelyi Televízióban aránytalanul többet szerepeltek a kormánypárti képviselők, mint az ellenzékiek, amikor pedig legutóbb a „rabszolgatörvénnyel” kapcsolatban az ellenzék javaslatának megfelelően döntött a közgyűlés, többszöri ígérete ellenére sem tette lehetővé, hogy a televízióban vitát folytassanak a sokakat érintő és a közvéleményt érdeklő kérdésről.

Szólt arról is, hogy korábban többször jelezték a tájékoztatás általuk tapasztalt kiegyensúlyozatlanságát a médiacentrum igazgatójának, sőt a közgyűlés elé is vitték kifogásaikat, amelyekre Lovass Tibor válaszolhatott. Hozzáfűzte: a közgyűlésnek joga volt dönteni a vezetői kinevezés visszavonásáról, a testület többségi döntést hozott, a döntés után pedig nem lett volna értelme annak, hogy meghallgassák a leváltott ügyvezetőt, akinek munkaviszonyát nem szüntették meg. Kijelentette, pártatlanul működő helyi televíziót és objektíven szerkesztett önkormányzati hetilapot szeretnének, amire szerintük garancia a médiacentrum új kinevezett vezetője, Halmágyi Miklós, a Vas Népe volt főszerkesztője.

Illés Károly (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere szintén a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a baloldalon létrejött „szivárványkoalíció” a legsötétebb kommunista időket idéző tisztogatásba kezdett. Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) frakcióvezető szavai szerint a leváltás célja kizárólag a bosszúállás volt. Utalt arra, hogy a csütörtöki közgyűlésben azért nem tárgyaltak a legfontosabb témáról, a 2019. évi költségvetésről, mert az ellenzék egy sor kevésbé fontos és ráadásul rosszul előkészített napirendi javaslatot terjesztett be és fogadtatott el; szavai szerint félő, hogy az ellenzék a költségvetést is „széttrollkodja” majd.

Nemény András viszont a városvezetést okolta és vádolta időhúzással, szerinte nem akartak tárgyalni a költségvetésről és azokról a több száz millió forintos átcsoportosításokról, amelyeket az ellenzék javasolt volna. A közgyűlést, amely csütörtök délelőtt kilenc órakor kezdődött, kevéssel éjfél előtt szakította félbe Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester, a folytatás március 13-án, 9 órakor lesz.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. március 02. 17:09
Ellenzéki többség és már nyírják is egymást.
fogd a pénzt és kuss
2019. március 02. 10:37
sajtószabadság balib módra
Aerion
2019. március 01. 17:01
Ez vár Magyarországra is, ha a bolsevisták hatalomra kerülnek. Legalábbis első körben. Ugyanis amint elkezdik a fenti programjuk megvalósítását, azzal milliónyi érdeket fognak sérteni, aminek hatására óriási tömegtüntetések lesznek, ami ellen pedig azonnal bevetik majd, vagy legalábbis megpróbálják bevetni a karhatalmat. Onnantól kezdve nemhogy forradalmár nem lesz, aki az utcán lesz, hanem egy mocskos náci, aki egyrészt minek ment oda, másrészt pedig úgy kell szétbaszni a fejét, hogy attól kó'duljon. A rohadt magyar nácijának. Aztán majd jöhetnek az egyéb progresszív programok, többsávos adózás, megemelt vállalkozási adó, az általános és kötelező ingatlanadó, 20 %-os ÁFA, a családtámogatások átalakítása, ami a magyar nemzeti középréteg támogatásának végét jelenti majd, az Európa barát külpolitika, ami pedig minimum százezer gazdasági bevándorló réteget hoz majd az országba, a legalját, akik nem kellenek a németeknek az olaszoknak, a franciáknak, senkinek a világon. Az jó lesz majd a renitens náci magyar közé. Aki pedig majd ez ellen tüntet, na az aztán tényleg echte náci lesz, aki nem gumilövedéket, hanem majd acélgolyót érdemel a szeme közé. Amúgy teljesen demokratikusan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!