PS: Ungár Klára vezetheti januártól az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetet

2019. december 13. 16:51

Nem tudni, hogy miért épp az egészségügyi végzettséggel nem rendelkező politikusra esett a baloldali vezetés választása.

2019. december 13. 16:51

Annak ellenére, hogy Ungár Klára néhány évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy Gyurcsányt „az a téveszméje vezérli, hogy ő bármi is lehet még ebben az országban”, a DK elnökének távozásra szólítása helyett most örömmel csatlakozna a bukott miniszterelnök fővárost vezető koalíciójához.

Déri Tibor ugyanis a kampány során ígéretet tett rá, hogy egészségügyi fellegvárrá alakítja át Újpestet, amelyhez a PestiSrácok.hu értesülései szerint Ungár Klárára is szükség lehet.

A lap szerette volna megszólaltatni Déri Tibort, hogy „milyen szakmai és egyéb szempontok alapján találták alkalmasnak egyedüliként Ungár Klárát a rendelőintézet vezetésére, és hogy érte-e bármilyen politikai nyomás az önkormányzatot a helyzet kialakulásakor”, de Déri kabinetjétől azt a választ kapta a szerkesztőség, hogy a polgármester házon kívül van a mai napon.

„Bizonyára csak csalóka látszat lehet az, hogy Gyurcsány nem engedi el az egykori kormánykoalíciójában részt vett kádereit, és most, hogy önkormányzati szempontból ismét helyzetbe került, zsíros állásokkal ajándékozza meg régi/új szövetségeseit” – írja PestiSrácok.hu.

Összesen 323 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pensioner
2020. január 02. 17:00
A leszbikusok fénykora köszönt ,remélhetőleg az Újpesti nunikedvelő hölgyekre ! És azért az már nem semmi!
syphax
2019. december 21. 17:21
ÉS FOGAT TUD HÚZNI EZ az ungárpicsa?
vanádium
2019. december 18. 09:52
karácsony vgyázz! Ki fog csúszni alólad a talaj , ha hagyod azt ,hogy az ősrégi"baloldali" politikusok pozíciót kapjanak a fővárosban ,különösen az olyan ,mindenki által utált homokos "politikus" ,mint ungár klára.
toef36
2019. december 17. 16:45
Hogy lehet egy ilyen csúfságra bízni egy közintézményt? Szegény...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!