Völgyesi: Kizárt, hogy a Szeviép-ügy bírói nem ismerték egymást

2019. december 18. 18:55

Ha kizárási okot érzékel egyikük, az elnökének köteles jelenteni az esetet, ebben az esetben azonban ez nem történt meg – mondta el a Pesti Srácoknak a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája.

2019. december 18. 18:55

A Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bíráját kérdezte a PestiSrácok, hogy milyen következményei lehetnek a bírákra nézve a Szeviép-ügyben hozott felmentő ítéletnek, illetve az ügyben napvilágott látott, bírói korrupcióra utaló híreknek. 

Dr. Völgyesi Miklós a portálnak kifejtette: az OBH elnöke első lépésként megtette azt, ami a kötelessége és vizsgálatot rendelt el. Hozzátette azt is, hogy az igazságszolgáltatás közvéleményt felháborító ítéletei abból adódnak, hogy többen a törvénytől függetlennek érzik magukat, pedig az alaptörvény, a bírók jogállását rendező törvény tilt mindenféle politikai tevékenységet. Ha egy bíró olyan magatartást tanúsít, mely alapján politikai érdekkörökhöz tartozik, felveti vele szemben az alkalmasság kérdését.

A bírónak ugyanis függetlennek kell lennie

a viselkedésük is normákhoz szabott, ennek a külső korlátja pedig maga a törvény, mely szabályrendszert állít eléjük – magyarázza a nyugalmazott tanácsvezető bíró.

Völgyesi azt is elmondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy amint meghallotta, hogy Nové Ágnes bírónővel kapcsolatban milyen információk láttak napvilágot, kizártnak tartotta, hogy a bírói tanácsban részt vevő három nő ne ismerné egymást. Ez azért nagyon fontos, hiszen ha kizárási okot érzékel egyikük, az elnökének köteles jelenteni az esetet, ebben az esetben azonban ez nem történt meg. Súlyos köbetkezményei lehetnek az ilyen eseteknek – hívta fel rá a figyelmet Völgyesi. 

Nem lehet nem komolyan venni, ha egy bíró esetében a pártatlanság, tisztesség sérülését nem jelentik. Akár a házastárs – ahogy jelen esetben is történt – akár közeli családi kapcsolat révén érintett egy bíró, aki tud róla, köteles jelenteni – vélekedett a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája.

Ha, és amennyiben beigazolódik a törvényes rendben lefolytatott vizsgálat eredményeként, hogy a legalapvetőbb kötelezettségeket megszegték az eljáró bírók, akkor legyenek meg a következményei, legrosszabb esetben kérni lehet a felmentésüket a köztársasági elnöknél. Ez a korrekt eljárási rend – jelentette ki Völgyesi hozzátéve, hogy ha nem lesznek meg az ügy következményei

akkor ne is beszéljünk jogállamiságról.

A bíróságokba vetett közbizalom megrendítésére alkalmasak ezek a jogsértések, ezért a bíróságba vetett bizalmat kell helyreállítani, ez az OBH vezetőjének a legfontosabb feladata – zárta gondolatait Dr. Völgyesi Miklós.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
121212
2019. december 20. 14:51
"kizártnak tartotta, hogy a bírói tanácsban részt vevő három nő ne ismerné egymást" Mondjuk az egyik éppenséggel férfi, dehát szegény Miki bácsinál már rozsdásodnak az agytekervények. https://pestisracok.hu/vajon-ki-szignalja-ki-a-buntetougyeket-a-szegedi-torvenyszeken-az-egyik-szeviep-vadlott-vedojenek-felesege/ "az igazságszolgáltatás közvéleményt felháborító ítéletei abból adódnak, hogy többen a törvénytől függetlennek érzik magukat" Abban biztos vagyok, hogy Miki bácsi sohasem függetlenítette magát a törvénytől, mindig hűen szolgálta azt, attól kezdve, hogy 1957 decemberében a bírósági szervezetbe került. http://kairosz.hu/c/1477/dr-volgyesi-miklos Az mondjuk némiképp ellentmondásos, hogy szerinte akkor legyenek következményei az ügynek "ha, és amennyiben beigazolódik, hogy a legalapvetőbb kötelezettségeket megszegték az eljáró bírók", majd a vizsgálatot megelőlegezve rögtön közli, hogy ha nem lesznek következmények akkor "ne is beszéljünk jogállamiságról". Azt azért majd megnézem, ahogy beáll Sargentini asszony mögé a hazai jogállamiság hiányán aggódni.
balbako_
2019. december 19. 07:29
A bíróság "függetlensége" fügefalevél mögött meglapul az EU által kierőszakolt bírósági vörös maffia.
Pink Darth Vader
2019. december 19. 07:07
Rákattintottam a cikk alján a nyilatkozó nevére. Felhozta a korábbi cikkeket. Elég aktív (szélső) jobboldali figura.
Bell & Sebastian
2019. december 18. 23:50
Már sikerült belekóstolni a német és skót igazságszolgáltatásba, az utóbbi semmirevaló, az előbbi nem való funkcionális analfabétáknak, kivéve ha migráns az illető. De a szemlélet ugyanaz, van az uniós állampolgár és vannak a vademberek. Magyarország a Balkán csúcsa, nem is része Európának. Hogy itthon valami nagyon nem stimmel, azt onnan tudom, hogy mindig az ellenkezőjét ítélték annak, amire a saját igazságérzetem alapján számítottam. Holtbiztos ügyeket elbuktam és egyszer elaludt a hercehurca, kifutottak az időből, megszűnt az ügy, pedig abban megforgathattak volna. Ám a NAV -ról, mint hatóságról is elmondható minden "jó". A végrehajtó / felszámoló maffiákat már nem is említem, megértek a pusztulásra. Rejtély, mi viszi előre ezt az országot? Talán a birkatürelem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!