Családjogi munkacsoport: isztambuli egyezmény nélkül is védik a nőket a magyar törvények

2020. február 13. 19:40

Nincs szükség az isztambuli egyezményre, mivel valóbam a nőket és gyermekeket védő javaslataival már összhangban vannak a jogszabályok, ráadásul a kormány csütörtökön felállított egy családjogi szakértői munkacsoportot az Igazságügyi Minisztériumon belül. Dobrev Klára és Donáth Anna eközben az Európai Parlamentből támadja a kormányt az isztambuli egyezmény el nem fogadása miatt.

2020. február 13. 19:40
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Csütörtökön tartotta alakuló ülését az Igazságügyi Minisztérium által kezdezményezett családjogi szakértői munkacsoport – írja az MTI. 

A szakértői munkacsoportnak az érintett minisztériumok mellett, a feladat- és hatáskörrel rendelkező alkotmányos szervek szakmai vezetői a tagjai. A munkacsoport célja, hogy tovább erősítse a családok, nők és gyermekek védelmét. Ennek érdekében elemzi a vonatkozó jogszabályokat és joggyakorlatot, szükség esetén pedig módosító javaslatokat tesz.

A Magyar Kormány elkötelezett a családok, a gyermekek és a nők védelme mellett – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek. – Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a területtel foglalkozó állami szervek, alkotmányos intézmények mellett a civil szervezeteket is bevonjuk ebbe a komplex munkába.

A családjogi szakértői munkacsoport feladata, hogy azonosítsa a jogalkotást, a jogalkalmazást, a hatósági munkaszervezést, illetve az egyéb intézkedéseket igénylő beavatkozási pontokat, valamint megvizsgálja, a kormányzat részéről milyen intézkedések megtétele szükséges annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek az elmúlt időszakban bekövetkezett tragédiák.

 Az állami szervek mellett a civilek is fontos szerepet kapnak abban a munkában, amelynek célja, hogy tovább erősítse a családok, nők és gyermekek védelmét. Február 27-én) tartja első ülését az IM keretein belül működő Emberi Jogi Munkacsoport kibővített tematikus munkacsoportja, amelyen a legkülönbözőbb civil szervezet képviselőinek bevonásával egyeztet az IM többek között a kapcsolattartás szabályozásáról, a gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséről és a kapcsolati erőszak és a gyermekkori bántalmazás elleni eszközökről. Továbbá mostantól a [email protected] email címen keresztül bárki, polgárok és szervezetek egyaránt tehetnek e tárggyal összefüggő észrevételt, javaslatot.

A munkacsoport megalakulásával egy napon Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalán közzétett posztjában kijelenti: „Felháborító, hogy az Orbán-kormány láthatóan semmit sem tesz azért, hogy védje a családon belüli erőszak áldozatait.” Dobrev bejelentette: az Európai Parlament nagy többséggel fogadott egy el határozatot, amely szerint az Isztambuli Egyezmény támadása demokráciaellenes. Hasonlóan kiállt az isztambuli egyezmény mellett Facebook-oldalán Donáth Anna momentumos EP-képviselő is. 

Nem sokkal korábban a kormány világossá tette, hogy azért nem ratifikálja az egyezményt, mert ideogolikus nyelvezetet használ, szükségtelenül. Egy, lapunkban is megjelent írásában Varga Judit arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyezmény megvalósulását felügyelő testület, a GREVIO már „erősen bírálja az olasz hatóságok korábbi politikáját a tengeri kutató-mentő missziók leállítása, a kikötési tilalom elrendelése, illetve a migránsokat szervezetten Európába utaztató civil szervezetekkel szembeni határozottabb fellépés miatt. A GREVIO ugyancsak aggódik amiatt, hogy a gender alapú egyenlőség helyett a hagyományos családmodellt támogatják.”

Az Igazságügyi Minisztérium már korábban közzétette honlapján azt a táblázatot, amely bemutatja, hogy az isztambuli egyezmény valóban szakmai javaslatai közül melyiknek milyen magyar jogszabály felel meg. A táblázatból kiderül, hogy gyakorlatilag felesleges ratifikálni az isztambuli egyezményt, mivel a nők elleni erőszakra vonatkozó konkrét javaslatainak vannak magyar megfelelői a hazai jogszabályokban. 

Az Alapjogokért Központ elemzései is rámutatnak, hogy az Európa Tanács égisze alatt elfogadott egyezmény ugyanis bár látszólag a nőkkel szembeni erőszak ellen lép fel, célja valójában a hagyományos családmodell lebontása minden európai államban, például bevezetné a „gender” mint „társadalmilag létrehozott szerep” jogi kategóriáját. Az egyezmény valóban nőket és gyermekeket védő rendelkezései a szerződés ratifikálása nélkül is összhangban vannak a magyar jogszabályokkal. 

Lomnici Zoltán Magyar Nemzetben megjelent elemzése szerint „a dokumentum erősen férfiellenes éllel olyan radikális feminista alapokra építkezik”, valamint „számos ponton a fiúkat és a férfiakat (egyértelműen hátrányosan) megkülönböztető kitételeket is tartalmaz, ami éppenséggel ellentétes az emberi jogokkal: így sérti a jogegyenlőséghez és az egyenlő bánásmódhoz fűződő alapvető jogokat.”

Az isztambuli egyezmény szerint „a nőkkel szembeni erőszak a nők és a férfiak közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amelyek a férfiak részéről a nők feletti uralkodáshoz és a nőkkel szembeni megkülönböztetéshez, valamint a nők teljes érvényesülésének megakadályozásához vezettek”; továbbá „a nőkkel szembeni erőszak mint nemi alapú erőszak strukturális természetű”. Az egyezmény külön fejezetet szentel a menekültügynek. 

Az egyezményhez 2011. május 11-étől lehet csatlakozni, Magyarország 2014-ban aláírta azt, de végül nem iktatta törvénybe. Az Európai Unió elfogadta az egyezményt. 

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kriszta67
2020. február 14. 13:50
vagyis az IMF
luzitanxaver
2020. február 14. 11:42
"Dobrev bejelentette: az Európai Parlament nagy többséggel fogadott egy el határozatot, amely szerint az Isztambuli Egyezmény támadása demokráciaellenes." Esetleg még azt is érdemes lenne elfogadtatni, hogy "aki szerint Underwood Klárának nincs igaza bármiben, az a demokrácia esküdt ellensége".
civis72
2020. február 14. 10:05
VV Fanni exmaszopos gyilkosa , biztos nem olvasta ezt a korszakalkotó dokumentumot
Emmanuel Goldstein
2020. február 14. 10:00
Az emberölési és testi sértési statisztikák nem azt mutatják, hogy Magyarországon védve lennének a nők: nokjoga.hu/alapinformaciok/statisztikak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!