Magyar Nemzet: A jogrendet kérdőjelezi meg Majtényi intézete?

2020. március 12. 13:59

A Magyar Nemzet szerint az Eötvös Károly Intézet túlzásnak tartja a veszélyhelyzetben hozott intézkedéseket.

2020. március 12. 13:59

A volt ombudsman által vezetett Eötvös Károly Intézet szerint a kormány a szükségesnél tovább korlátozhatja az emberi szabadságjogokat. Mint azt FB-posztjukban írják a Magyar Nemzet szerint, a kormány intézkedései „önmagukban is súlyosan korlátozhatják az egyén jogait és szabadságait” és „lehetővé tenné, hogy a Kormány rendeleti úton korlátozza az egyének olyan jogait is, amelyek nincsenek közvetlenül kapcsolatban a járványügyi helyzet kezelésével. Különleges jogrend idején például a szabad véleménynyilvánítás joga a Kormány belátása szerint szűkíthető, korlátozva az információáramlást, a családtagokkal való kapcsolattartást, a tájékozódást a járványügyi helyzetről. E jogok korlátozása nemcsak szükségtelen, hanem a járvánnyal szembeni hatékony védekezést – amelyből valamennyi polgár köteles kivenni részét – is akadályozza”.

Szerintük a kormány „köteles indokolni, hogy a járványügyi intézkedések elrendelését meghaladóan miért szükséges az alapvető jogok széles körének korlátozását lehetővé tevő különleges jogrend bevezetése”.

A Magyar Nemzetben az Alapjogokért Központ reagált az Eötvös Károly Intézet bejegyzésre. Ebben arról írnak, hogy veszélyhelyzet tulajdonképpen egy alkotmányos rendkívüliség, ennek során az egyéni alapjogok korlátozására vagy felfüggesztésére pontosan a közérdek – jelen esetben a közegészségügyi érdek – miatt van szükség.

„Szerda délután Magyarország Kormánya rendeletével veszélyhelyzetet hirdetett ki. A veszélyhelyzet a különleges jogrendek legenyhébb formája, azonban a különleges jogrendek közös és általános jellemzője, hogy azok idején – egyes kivételekkel – az alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy a szükséges és arányos mértéken túl is korlátozható. Az Alaptörvény és a vonatkozó törvények értelmében a különleges jogrendek lényege ugyanis, hogy egy külső vagy belső, rendkívüli esemény – például járványveszély – következtében a társadalom életében beálló esetleges zavarokat az állam szintén rendkívüli eszközökkel kezelhessen. Ez azért szükséges, mert egy »alkotmányon kívüli« helyzetet – legyen az külső támadás, lázadás, terrortámadás vagy éppen humánjárvány – az állami szervek nyilvánvalóan képtelenek lennének csak és kizárólag „alkotmányos eszközökkel« elhárítani. Tehát járványveszély esetén például elkerülhetetlenné válhat a szabad mozgáshoz, a szabad gyülekezéshez vagy a tulajdonhoz való jog korlátozása, amelyekbe »normális esetben« csak nehezen és esetlegesen lehet beavatkozni.

Ezért tehát a különleges jogrendek az egész alkotmányos rendhez képest speciális szabályként viszonyulnak és végső céljuk, hogy az állam és a társadalom minél előbb visszatalálhasson a »bevett« működési rendhez. Ennélfogva valamennyi különleges jogrend bevezetése esetén a ma egyébként Európa-szerte ismert és hatályos szabályok alapján nem csak, hogy korlátozni lehet az egyéni alapjogokat, de azok korlátozására vagy felfüggesztésére pontosan a közérdek – esetünkben a közegészségügyi érdek – miatt van szükség. Az 1990 óta ismert alkotmányos szabályok szerint a kormány egyes törvények alkalmazását ilyenkor felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat

Bármely, a nyílt társadalom eszmerendszeréhez kötődő szervezet, amely jelen esetben azonnal azon mesterkedik, hogy az emberi jogi fundamentalizmusra hivatkozva hiteltelenítse a szuverén döntéshozó rendkívüli intézkedését, a közbizalmat roppantja meg és Magyarország érdeke ellen hat. Bár e szervezetek kiterjedt hazai és nemzetközi ármánykodása egyértelműen arra irányul, hogy aláássa az állami főhatalmat, az továbbra is a demokratikus választásokon felhatalmazást szerzett Országgyűlést, az azáltal választott kormányt és annak szerveit illeti. És mint tudjuk: »szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt.«”

Portálunk információ szerint az Eötvös Károly Intézet vezetője, Majtényi László ott volt azon a vasárnapi rendezvényen, ahol Szabó Tímea és a Párbeszéd több ismert politikusa is a 2022-es választás előtti előválasztás szükségességéről beszélt azért, hogy „kisöpörjék Orbán Viktort a hatalomból”.

(Mandiner)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. március 12. 17:34
Érdekes ez a Majtényi,beleugat abba is ami nem rá tartozik.Jó lessz ha a kibicek vigyáznak arra hogy mit tesznek mit mondanak,mert már valóban törvény van hogy aki gátolja a járvány megfékezésére tett intézkedéseket,azokat bűntetőjogi felelősség terheli,a zaz becsukhatók a kaptárba.Remélem a gubitafejü idióták is megértik hogy nem babra megy a játék.Nos akkor lehet ajvékolni!
hakos
2020. március 12. 16:42
Személyesen Majtényit és társait mentesíteni kell a korlátozások alól, el kell őket küldeni Olaszországba, hogy a helyszínen tanulmányozzák az olasz alkotmányosság működését járvány idején.
villogókékfog
2020. március 12. 15:55
Majtényi intézetének a létezése már önmagában nemzetbiztonsági kockázat.
csicseriborso
2020. március 12. 15:55
Bocs: érdeke, kedve fontosabb mint a többieké.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!