Deutsch Tamás: A Hírklikk úgy, ahogy van, szatíra

2020. július 23. 18:02

„A mögötte álló DK is az” – jelentette ki a politikus.

2020. július 23. 18:02
null

A magyar polgárok hatalmas győzelmeként és a hazai baloldali, liberális politikusok súlyos vereségeként értékelte a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a legutóbbi EU-csúcson az unió következő hétéves költségvetéséről hozott döntést csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Soha ennyi uniós forrás nem érkezett Magyarországra, mint most fog

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: sikerült visszaverni a magyarországi ellenzék által képviselt törekvéseket, hogy csökkenjenek a Magyarországnak nyújtandó támogatások, sőt a miniszterelnök még azok jelentős bővülését is elérte. Hozzátette: azokat a manővereket is sikerült visszaverni, amelyek célja, hogy Magyarországot hamis politikai vádakra építve megbüntessék, és létrejöjjön egy olyan, „zsarolásra” épülő mechanizmus, amelynek eredményeként az országnak járó források felhasználásáról nem a demokratikusan megválasztott szervei dönthetnének.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a döntés értelmében szétvált a jogállamiság és az unió pénzügyi értékeinek védelme, s ennek Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök nyilatkozatai sem mondanak ellent.

A hazai ellenzék a súlyos vereségből sem tanult – jelentette ki –, ugyanazzal az elánnal küzdenek a céljukért; szándékuk, hogy a magyarok érdekeivel szemben saját hatalmi érdekeiket képviseljék. A jelentős részben általuk gyártott és terjesztett valótlanságokra alapozva, kettős mércét alkalmazva kívánták elérni az elmúlt egy évben, hogy Magyarországot politikai alapon pénzügyileg és jogilag is megbüntessék - mondta Deutsch Tamás. Szerinte abból indulnak ki, hogy nekik annál jobb, minél rosszabb a magyar embereknek, mert ha kevesebb forrás érkezik, azzal a kormány gyengül. „Eközben az ellenzék maga is tudja, hogy 2022 után sem fog kormányozni, hiszen arra az időszakra is csökkentették volna az érkező támogatást” – értékelt.

Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalásainak eredményéről szólva közölte: a regionális fejlesztéseket segítő kohéziós forrásból a tervezettnél 3 milliárd euróval magasabb összeg, 21 milliárd euró érkezik Magyarországra 2021 és 2027 között. Ugyanígy a korábban tervezettnél 3 milliárd euróval többet, 10 milliárd eurót hívhat le az ország a Next Generation EU 750 milliárd eurós keretéből. „Magyarország soha annyi uniós forrást nem kapott, mint amennyi a következő hét évben érkezik” – mondta. Emlékeztetett az unió soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárjának szavaira is, miszerint mind Magyarországgal, mind Lengyelországgal szemben az év végéig lezárulnak a 7-es cikk szerinti eljárások.

Álinterjú, szatíra, DK

Elismerte, hogy vereséget szenvedett a miniszterelnök által képviselt álláspont azzal kapcsolatban, hogy az „úgynevezett jogvédő szervezetek” ne részesüljenek uniós forrásban, ezért szerinte itt még sok feladat van. Rámutatott: ezen szervezetek hét év alatt 10 milliárd eurós nagyságrendű támogatást kapnak. Úgy értékelt: olyan szervezeteket finanszíroznak, amelyek „intézményes háborúskodást folytatnak törvényesen megválasztott uniós tagállami kormányokkal szemben”, és szerinte a jogállamellenes tevékenység finanszírozása a jogállamiság durva megsértése.

Kijelentette azt is, hogy

amely meg akarja torpedózni a megállapodást. „Izmozással”, „a küllők közé botot dugó magatartással” pedig a dél-európai országok minél gyorsabb megsegítését veszélyeztetik. Ostobaságnak nevezte, hogy a tagállamok kompromisszuma az európai érdekekkel ellentétes lenne. Leszögezte: a történelmi megállapodással kapcsolatban az EP felelőssége, hogy minél gyorsabban ratifikálja azt, a Fidesz és a KDNP képviselői is ennek megfelelően járnak majd el.

Deutsch Tamás kérdést kapott arról, hogy a Hírklikk egy álinterjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyről csak órákkal később tette közzé, hogy szatíra. A politikus kijelentette: a Hírklikk úgy, ahogy van, szatíra, és „a mögötte álló DK is az”. Ugyancsak kérdezték arról, hogy sokan a kormányoldalhoz kötik Töröcskei István üzletembert, aki ellen vádat emeltek. Azt mondta: ez is azt mutatja, hogy Magyarországon jobboldali kormány idején törvény előtti egyenlőség van, csak szocialista kormány idején állnak a baloldaliak a törvények felett.

(MTI)

Nyitóképünk forrása: MTI/Szigetváry Zsolt.

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. július 26. 18:59
Fürtomi,te meg egy paródia vagy...:)
vinyó57
2020. július 25. 11:31
Az eu egy szégyen. 10 MRD eurót adnak a soros ngo-nak a következő 7 évben .. azoknak az ngo-nak akik bizonyítottan együtt működnek az embercsempész bandákkal Afrikában és a Balkánon. kormányokat buktatnak meg és beavatkoznak a választásokba pl. legutóbb Lengyelországban ,de minden európai országban ahol nincsenek kitiltva...... Az eu nem más mint soros hitbizománya és ez az igazi " jogállamiság " ... az angolok ezért léptek ki , itt az ideje hogy közép-európa is kiváljon amíg nem késő
syphax
2020. július 24. 23:21
"..De a FIDESZ-tábor mindenre képes..." Sokmindenre képes VALÓBAN, DE "MINDENRE" NEM! EGYRÉSZT. Másrészt ez a "pszichiátriai beutalós" dolog a VÁGYÁLMATOK, de a valósághoz semmi köze, AZ ÉGVILÁGON SEMMI KÖZE!!!
graycivil
2020. július 24. 15:35
PC ide, PC oda: Ennyi hülyét, mint itt, aki "hírhamisításról" beszél, nehéz egy csokorba terelni. De a FIDESZ-tábor mindenre képes... Ha pszichiátriai beutalóhoz kellene egyetlen indokot keresni, ez tökéletes lenne. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!