Kettős emberölés után újra gyilkolt egy zalaegerszegi férfi

2020. július 14. 15:34

Ezúttal tényleges életfogytiglant kapott.

2020. július 14. 15:34

Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért – mint erőszakos, többszörös visszaesőt – tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon egy férfit, aki 1997-ben kettős emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből 20 év után feltételesen szabadulhatott. A bíróság vádirattal megegyező megállapítása szerint az 51 éves B. Tibor 2018 januárjában ismerkedett meg a zalaegerszegi hajléktalanszállón későbbi áldozatával, akivel élettársként tekintettek egymásra. Italozó életmódot folytattak, ha tehették, az éjszakákat a szabadban, a zalaegerszegi parkerdőben töltötték.

Italozás és brutális bántalmazás

Tavaly júniusban egy szintén hajléktalan férfival hármasban italoztak a városban. Amikor az éjszakai szállásuk felé, a parkerdőbe indultak, a nő annyira ittas volt, hogy nehezen tudott lépkedni, ezért a vádlott ütni kezdte. Az asszony a fűre dőlt, emiatt élettársa még indulatosabb lett, többször is álkapcson rúgta és megtaposta a nőt. A parkerdőben egy padnál tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak az alvóhelyük felé, de a botladozva lépegető nő ismét elfeküdt a földön. A társa emiatt újra bántalmazta, majd elvonszolta a közeli ivókúthoz, ahol vizet engedett a nő fejére. Az asszony teljesen nem tért magához, ezért a férfi tovább ütlegelte, rugdosta és taposta földön fekvő áldozatát, a velük lévő férfi emiatt segítségért indult. Miután kettesben maradtak, a brutális bántalmazás tovább folytatódott, végül a vádlott megfojtotta a nőt.

Hazudozás

Az időközben segítség nélkül visszatért férfinak a vádlott azt mondta, élettársa elaludt, ezért lefeküdtek, másnap hajnalban pedig együtt indultak el kéregetni és italt szerezni. A földön hagyott holttestre járókelők találtak rá. A szakértői vizsgálat csaknem száz külsérelmi nyomot és belső sérüléseket talált – ezek közül több önmagában is életveszélyes volt –, a nő halálát végül a fojtogatás okozta. B. Tibor még 1997-ben különös kegyetlenséggel megölte az apját és annak élettársát, az ezért rá kiszabott életfogytig tartó büntetésből 20 év után, 2017-ben feltételesen szabadult. A férfi a keddi tárgyaláson - ahogy a korábbi esetekben is – többször keveredett ellentmondásba saját korábbi, a történtekről és a társaságában lévő emberekről szóló kijelentéseivel. A bírósági eljárás során végig tagadta a gyilkosságot, csak annyit volt hajlandó bevallani, hogy többször is bántalmazta élettársát, de másokra hárította a felelősséget még az ennek ellentmondóan valló tanúkkal történt szembesítéskor is.

Fellebbezés az ítélet ellen

Azt állította, hogy mások bántalmazták a nőt, ő inkább segíteni akart neki. Őt pedig a vele italozók közül valaki begyógyszerezte, amitől elaludt, de a társaságból meg is fenyegették, hogy megölik, ha bárkit vádolni próbál. A vádlott arra is hivatkozott, hogy korábbi betegségei, fizikai állapota miatt nem volt elég testi ereje a fojtogatáshoz, de a meghallgatott orvos szakértő szerint a férfi állapota nem zárja ki, hogy képes lehetett megfojtani az asszonyt. A védő szerint ugyanakkor nem volt bizonyítható egyértelműen, hogy ki követte el az emberölést, a másik, az ügyben tanúként szereplő férfi szerepe nem lett kellőképpen tisztázva. Az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősített férfi és a védője fellebbezést jelentett be a fegyházban letöltendő, tényleges életfogytig tartó büntetést kiszabó ítélet ellen.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2020. július 15. 16:19
Tragikus, de ha valaki két embert megöl, minden kétséget kizárólag ő volt a tettes, úgy néz ki, h. helyesebb a halálbüntetés, belátható időn belül végrehajtva. Túl sok a bűnismétlés.
3M..
2020. július 14. 21:17
Ez is azt bizonyítja, hogy Magyarországon rend van. Szebb Jövőt!
DrPepper
2020. július 14. 19:09
Ha valakit 20 évig börtönben tartanak, akkor már nem érdemes kiengedni.
Box Hill
2020. július 14. 17:26
Biztos kiszúrt a börtönablakon, mert normális társadalomban másként nem lehetett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!