Demokratikus Koalíció: Szijjártó Péter magyarázkodás és félrebeszélés helyett azonnal mondjon le!

2020. augusztus 25. 15:26

A párt közleménye szerint két eset lehetséges: a miniszter vagy ajándékba kapta a többmilliós luxusutat, és ezzel törvényt sértett, vagy továbbra sem tud elszámolni ekkora kiadással.

2020. augusztus 25. 15:26

Szijjártó Péter elhíresült adriai luxusnyaralása óta ma először állt ki a nyilvánosság elé, de szokása szerint most is félrebeszélt, írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Úgy látszik, a külügyminiszter nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy mi a baj azzal, ha a válság közepén, amikor magyar családok mennek tönkre, ő egy NER-oligarcha luxusjachtján hajózgat heti 60 millió forint értékben, amivel ráadásul el sem tud számolni. Álságos, ahogy a magánéletére hivatkozva és a családja mögé bújva magyarázkodik, ahelyett, hogy vállalná ennek felelősségét – fogalmaz a párt.

A Demokratikus Koalíció szerint két eset lehetséges: Szijjártó Péter vagy ajándékba kapta a többmilliós luxusutat, és ezzel törvényt sértett, vagy továbbra sem tud elszámolni ekkora kiadással, amit vagyonbevallása szerint sem a fizetése, sem a magánvagyona nem fedez. Egy azonban biztos: Szijjártó Péternek mindkét esetben azonnal le kell mondania! – fejeződik be a DK közleménye.

(MTI-OS)
 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ginacica
2020. augusztus 26. 08:53
anuár 9. New York (ENSZ) (USA) január 9. Szentgothárd (autóipar) január 10. Riga (Lettország) január 10. Brüsszel (külügyminiszteri ülés) január 13. Hong Kong (Ázsiai Pénzügyi Fórum) január 14. Makaó (Kína) január 15. Mumbai (India) január 16. Újdelhi (India) január 17. Párizs (Franciaország) január 21. Brüsszel (Belgium) január 21. Prága (Csehország) január 23. Jakarta (Indonézia) január 23. Csongrád (hűtőgépgyár) február 7. Kijev (Ukrajna) február 12. Bécs (Ausztria) február 19. Biskek (Kirgizisztán) február 21. Kenyhec (Szlovákia) február 21. Szirmabesenyő (generátorgyár) március 2. Belgrád (Szerbia) március 2. Minszk (Eurázsiai Gazdasági Unió) március 5. Washington (USA) március 5. Zágráb (Horvátország) március 10. Vilnius (Litvánia) március 11. Tallin (Észtország) március 12. Chisinau (Moldova) március 13. Kecskemét március 16. Ljubljana (Szlovénia) március 19. Moszkva (Gazprom) március 20. Komárom (Duna híd) március 27. Szófia (Bulgária) április 6. Szkopje (Észak-Macedónia) április 9. Belgrád (Szeged-Szabadka vasútvonal) április 17. Tirana (Albánia) április 24. Letenye április 28. Chisinau (Moldova) május 12. Podgorica (Montenegro) május 15. Debrecen (BMW) május 15. Belgrád (Szerbia) május 25. Röszke május 26. Bukarest (Románia) május 26. Kolozsvár (Erdély) június 8. Minszk (Belarusz) június 17. Belgrád (Szerbia) június 17. Bácsfeketehegy, Palics (Vajdaság) június 18. Valletta (Málta) június 24. Moszkva (Gazprom) június 25. Madrid (Spanyolország) június 25. Kijev (Ukrajna) június 26. Nicosia (Ciprus) június 30. Róma (Olaszország) június 30. Ankara (Törökország) július 1. Stuttgart (Németország) július 3. Szarvas július 6. Demjén július 6. Tbiliszi (Georgia) július 8. Wadowice (Lengyelország) július 8. Csurgó július 9. Athén (Görögország) július 10. Halimba, Tihany július 14. Brüsszel (Belgium) július 14. Tolna július 15. Biskek (Kirgizisztán) július 17. Taskent (Üzbegisztán) július 17. Baki (Azerbajdzsán) július 21. Jeruzsálem (Izrael) július 22. Párizs (Franciaország) július 22. Győr július 23. Lisszabon (Portugália) július 24. Balmazújváros július 27. Szöul (Dél-Korea) július 28. Baja Három éve 200-ból abba a 35 országba tartozunk, ami képes évente 100 mrd EUR fölött eladni a világban. Van külpolitika meg koncepció. Dolgozott mint állath. Há hadd pihennyen má, vazze! :) Ennyi.
forgacsevike
2020. augusztus 25. 21:01
Pofa be te alkesz disznó a dk meg keresse meg gyurcsányi dolgozatát
Szerintem
2020. augusztus 25. 20:32
"amikor magyar családok mennek tönkre" Ennek ti csak örülnétek. Földönfutóvá tenni......
briganti
2020. augusztus 25. 20:16
A Kakadu egy nap alatt többet tett az országért, mint az öszödi böszme az elmúlt 15 évben- hogy rohadjon meg az a szociópata alkoholista bolsevik hazaáruló féreg a bolgár tehénnel együtt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!