A Népszava Jézus kereszthalálával viccelődő karikatúrája kapta a szakma díját

2020. november 26. 14:34

„Alapbetegsége függőséget okozott”.

2020. november 26. 14:34
null

Mint arról még áprilisban írtunk, Jézus kereszthalálával viccelődik a Népszava. A lap Pápai Gábor nevű karikaturistája ugyanis Müller Cecíliát ábrázolta a keresztre feszített Jézus mellett, ahol a tisztifőorvos szájába a következőket adta: „alapbetegsége függőséget okozott”.

A nagy botrányt kavart – sokak szerint vallásgyalázó – karikatúrát most azonban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) karikaturistái a szakmai díj titkos szavazásán a legjobb képnek ítélték, így aztán idén Pápai Gábor kapta a Kétfilléres-díjat.

Már a rajz megjelenését követően is több kereszténydemokrata politikus tiltakozott a rajz ellen: Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár is vallásgyalázással vádolta Pápait, aki annyit mondott áll a perek elé – emlékeztet a hírről szintén beszámoló 888.hu.

Szerzőnk, Joó István ezzel kapcsolatos véleményét itt olvashatják.

Nyitókép: MTI Fotó, Szigetváry Zsolt

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egripeti77
2020. november 29. 18:28
Bárcsak Mohamed prófétán viccelődnének! Úgy várom a pillanatot! Persze az nem fog megtörténni. Nincs hozzá merszük. Maradnak a keresztények, akikbe mindig bele lehet rúgni, mert ők nem ütnek vissza, csak elnézést kérnek.
bpe
2020. november 29. 18:16
miki bácsi, a szólásszabadság vámszedője, itt vajon kifejezte rosszallását? (h kinek kéne lefogni a kezét..) egen, mer' ez a biz. "alapbetegség" szokta a boko haram "orvosait" is kezelésre felhívni, ugye, csak ők nem penicillinnel, hanem ak-47-essel győzik le az ilyesmit. bár ehhez meg mi közötök, nemde? deráértektib@szki!
akiaki
2020. november 28. 22:22
van ebben kis belterjesség, amiből hülyék születtek
makapaka2
2020. november 28. 22:10
Ócska , szemét emberek. Az is aki csinálta, az is, aki megjelentette a szennylapban, és azok is akik ennek a provokáló céllal készült förmedvénynek ítélték a díjat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!