Feltérképezi a NAIH a magyar információszabadságot

2021. március 24. 12:03

Péterfalvi Attila javaslatokat fogalmazna meg az információszabadság hatékonyságának növelésére.

2021. március 24. 12:03
null

Feltérképezi az információszabadság magyarországi gyakorlatát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), amely a felmérés nyomán javaslatokat fogalmaz meg az információszabadság hatékonyságának növelésére. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a projektindító szerdai online konferencián arról beszélt, a közérdekű és közérdekből nyilvános adatokhoz való hozzáférést garantáló alkotmányos alapjog elmúlt harminc éves hazai története számos tapasztalattal szolgált, de ezek még nincsenek összegyűjtve. Időszerűvé vált Magyarországon a tájékoztatási kötelezettségek gyakorlati megvalósulásának átfogó, országos, minden kötelezetti kört érintő vizsgálata – jelentette ki a NAIH elnöke.  

A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok 

Felidézte: a rendszerváltást követően, 1992-ben fogadta el az Országgyűlés az első adatvédelmi törvényt, amely az információszabadság vonatkozásában a közhatalom működésének ellenőrzésére, a közérdekű adatok nyilvánosságára helyezte a fő hangsúlyt, és csak a benyújtás előtti egyeztetésen került bele, hogy a nyilvánosság ezen szervek gazdálkodási adataira is vonatkozik. Péterfalvi Attila azt mondta:

hatalmas utat tettünk meg az első szabályok elfogadása óta,

ma már a nyilvánosság az alaptörvény rendelkezései értelmében a nemzeti vagyonnal való gazdálkodásra is vonatkozik, ezen adatokat az alaptörvény közérdekű adattá nyilvánította.

Hozzátette: az alaptörvény szerint az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon, a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával, a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.    

Rendkívül fontos projekt indul

Annak alátámasztására, hogy milyen fontos a most induló projekt, a NAIH elnöke felhívta a figyelmet arra is: az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogállam működéséhez elengedhetetlenül hozzátartozik az információszabadság érvényesülése. Péterfalvi Attila beszélt arról is, hogy a projektben megvizsgálják a hazai jogszabályokban rögzített közzétételi kötelezettség gyakorlati megvalósulását, feltárják, hogyan teljesítik az egyes szervezetek a közérdekű adatközléseket, és milyen a közfeladatuk ellátásával kapcsolatos általános tájékoztatási gyakorlatuk. A kutatás során feltárják a hatékonysági, vagy egyéb jogalkalmazási, jogkövetési problémákat, az átláthatóságot hátráltató tényezőket, és nemzetközi példákat is figyelembe véve javaslatokat fogalmaznak meg ezek orvoslására.    

Péterfalvi Attila szerint az egymilliárd forint értékű, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Programban (KÖFOP) megvalósuló, hiánypótló projekt célja a szolgáltatói szemlélet és az etikus működés megerősítése a közszolgálatban, a közigazgatási folyamatok átláthatóságának javítása, a közszolgáltatások, ebben az esetben az információszabadság, színvonalának javítása. A projekt ezek mellett

növeli majd az átláthatóságot,

könnyíti a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok elérhetőségét, a tájékoztatás javítására fókuszál és ezen keresztül az információszabadság társadalmi kontrolljának erősítésére koncentrál – mondta a NAIH elnöke.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Naggy
2021. március 26. 04:05
"Lehet, hogy látunk majd tőle is ereszmászást?" Nem lepne meg. Persze itthon nem kell ereszen menekülnie.
WLaci
2021. március 25. 11:45
Attis, aki úgy került a helyére, mint te, vagyis az elődjének megfúrásával, annak a pofájáról süljön le a bőr, és pofa alapállásban lapítson inkább. Nemsokára a helyedre kerülsz!
kolozsv
2021. március 24. 17:00
Na ne már, ez a szemüveg...
nempolitizálok
2021. március 24. 14:44
FB által gyűjtött adatok: Névjegy A fiók állapotelőzményei Aktív munkamenetek Hirdetéskattintások Cím Hirdetések témái Becenév/korábbi név Alkalmazások Születésnap láthatósága Chat Telefonkönyv (!) Telefonhívások metaadatai (!) Bejelentkezések Kapcsolatok Hitelkártyák Pénznem Jelenlegi város Születési idő Törölt ismerősök Tanulmányok E-mail címek Események Arcfelismerési adatok (!) Család Kedvenc idézetek Követők Követések Ismerősnek jelölések Ismerősök Nem Szexuális beállítottság (!) Csoportok A hírfolyamból elrejtve Szülőváros IP-címek Legutóbbi tartózkodási hely (!) Kedvelések mások bejegyzéseinél Mások kedvelései a bejegyzéseidnél Kedvelések más helyeken Kapcsolódó fiókok Területi beállítások Belépések Kilépések Üzenetek Név Névváltoztatások Közösségek Jegyzetek Értesítési beállítások Oldalak, ahol adminisztrátor vagy Függőben lévő ismerősnek jelölések Telefonszámok Fényképek Fényképek metaadatai Fizikai kódkártyák Bökések Politikai nézetek (!) A saját bejegyzéseid Mások bejegyzései Bejegyzések másoknak Adatvédelmi beállítások A legutóbbi tevékenységek Regisztráció dátuma Vallási nézetek (!) Eltávolított ismerősök Megjelenített nevek Keresések Megosztások Beszélt nyelvek Más weboldalak használata (!) Állapotfrissítések Munkahelyek Egyéni URL-cím Videók
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!