A határkerítésen létrán átmászó szír férfiakat ítéltek el Szegeden

2021. május 31. 20:46

Egy év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítéltek gyorsított eljárásban hétfőn három a szerb-magyar határt védő kerítésen létrán átmászó szír férfit.

2021. május 31. 20:46
null

Horváth-Tóth Imola, a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-vel közölte: a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, és a szabadságvesztés mellett két évre kiutasította őket Magyarország területéről.

A vádlottak szombat délelőtt a szerb-magyar államhatáron felállított külső kerítésnek egy létrát támasztottak, majd azon keresztül bemásztak az ott futó szervizútra.

Ezt követően a belső kerítéshez is elhelyezték a létrát, azonban ekkor a járőrök tetten érték őket. A vádlottak azzal, hogy Magyarországnak az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény – kerítés – által védett területére jogosulatlanul léptek be. A bíróság döntését a vádlottak és védőik tudomásul vették, míg a fellebbezés bejelentésére az ügyészség három napot tartott fenn, így az ítélet még nem emelkedett jogerőre – tudatta a szóvivő.

(MTI)

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2021. június 01. 08:46
miert nincs aram abban a keritesben?? igen sovany ezert a ket ev plane hogy le se kell ulniuk kihajitjak oket nagy ugy, egy het mulva ujra megprobaljak a fergek
teklapavle
2021. május 31. 23:30
Kezdődik a Fideszes uszító hangolás így a kampányra készülve. Normális program a következő 4 évre nincs, de gonosz Soros, LGBTQ, parizer, meg migránsok már van.
tacsi90
2021. május 31. 21:50
állítólag nem is szírek voltak, hanem dubajiak...szerettek volna olyan jólétben élni csóringerek, mint orbán népe.
civis72
2021. május 31. 21:12
A Vlad Tepes módszer hatékonyabb ..vissza kéne hozni a gyakorlatba
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!