Rendőrök ellen emeltek vádat Budapesten, mert súlyosan bántalmaztak egy férfit

2021. november 02. 10:18

A férfi többszörös bordatörést szenvedett és életveszélyes állapotba került.

2021. november 02. 10:18
null

Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

A férfinél légmell alakult ki

A közlemény szerint június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányságon is többször bántalmazták, emiatt többszörös bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható.

Az első bántalmazást a sértett akkor szenvedte el, amikor az intézkedés kezdetén az egyik rendőr felé lépett, aki előbb eltolta magától a férfit, majd megragadta a nyakát és több másodpercig, kisebb erővel szorította. A férfi ellenállást tanúsított, az autója kulcsát eldobta és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt.

Rugdosták és ököllel ütötték a sértettet

A kapitányság befogadóhelyiségben a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr megragadta a férfit a felső testén, lenyomta egy sámlira, miközben ököllel megütötte a hasát. Később egy rendőr – a korábbi bántalmazó és egy másik kollégája támogatásával – gázspray-t fújt a zárt légterű előállító-helyiségbe, ahol a sértett egyedül volt.

Egy óra elteltével három rendőr bement a helyiségbe, és testszerte kitartóan rugdosta, valamint tenyérrel és ököllel ütötte a sértettet. A bántalmazásban részt nem vevő, de azt észlelő rendőrök a történteket nem jelentették, nem léptek fel ellene, sőt egyikük a támogató jelenlétével segítette az elkövetést,

így valamennyien bűncselekményt követtek el a nyomozó ügyészség szerint.

A fogdai bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt, majdnem négy hónapig volt letartóztatásban – áll a közleményben.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Bernd von Jutrczenka / DPA / AFP

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyikó István
2021. november 02. 23:23
Hallottam,hogy még az átkosban,a 70-es években volt,hogy Pesten,a belvárosban éjszaka egy fő rendőr,nyolc renitens romát a falhoz tudott állítani,amig kinemérkezett értük az urh. A napokban olvastam,ill.láttam a fotókon,ill.az errőlkészült videón,hogy a Baross u,-ban,fényes nappal 1db.örjöngő renitens körül8 fő közeg sertepertélt,mire letudták azt gyűrni,a földre leteperni! detényleg,akkor hogyisvanez?,mirőlis beszélünk?....
Box Hill
2021. november 02. 18:03
Most következnek a 2006-osok, vagy még várnak sorukra?
I_Isti
2021. november 02. 16:38
Én azért ha lehet, először meghallgatnám a rendőrök verzióját is, mielőtt erőteljesebb véleményt nyilvánítok!
MayorAnna
2021. november 02. 11:32
Ez a fajta szokott ellenállni a rendőri intézkedésnek...nem árt őket (halálra) taposni. Lévén, hogy valamiért nincs halálbüntetés. Íme: https://kuruc.info/r/2/235516/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!