Cseh miniszterjelölt: Túlértékelik a visegrádi négyeket

2021. november 19. 12:38

A jelenlegi lengyel és magyar kormány helyett Németországra és a többi nyugat-európai országra akar összpontosítani Mikulás Bek, aki az alakuló új cseh kormány európai ügyekért felelős minisztere lesz.

2021. november 19. 12:38
null

Mikulás Bek (STAN) szenátor, az alakuló új cseh kormány európai ügyekért felelős miniszterjelöltje szívesen gyengítené Csehország kapcsolatait a jelenlegi lengyel és magyar kormánnyal. Ehelyett Németországra és a többi nyugat-európai országra akar összpontosítani.

„A visegrádi négyes túl van értékelve” – közölte Bek. „A tapasztalatom a Szenátusban az, hogy a lengyelországi és a magyarországi kollégák mindig csak segítséget kértek tőlünk a Brüsszellel folytatott ideológiai harcuk védelméhez. Hasznosabb párbeszédeket folytattunk az osztrákokkal és a németekkel” – tette hozzá a miniszter-jelölt. Bek az első és egyelőre az egyetlen olyan tagja az alakuló kormánynak, aki ellenzi a Lengyelországot, Magyarországot, Csehország és Szlovákiát is magában foglaló

közép-európai platformot.

A cikk írt az Institut Europeum múlt hónapban nyilvánosságra hozott felméréséről is, amely azt vizsgálta, hogy a V4 országok politikusai hogyan szavaznak az Európai Unióban. Ebből kiderült, hogy míg a szlovákokkal a csehek szinte mindig egyetértenek (konkrétan 97 százalék), addig a lengyelek és a magyarok ebből a szempontból a 20. és a 21. helyen vannak. A cseh politikusok azonban így is alapvető fontosságú szövetségnek tartják a V4-et. Ez a következő kormányra is vonatkozik: a koalíciós szerződés a V4-et az Európai Unióval és a NATO-val azonos szintre helyezte.

„A visegrádi csoportban való együttműködés

– olvasható a koalíciós szerződés külpolitikáról szóló részének rögtön az első pontjában. „A konkrét lépések fontosabbak a szavaknál, de ez a mondat meglepett” – ismerte be Mikulás Bek, aki erről akar majd beszélni a miniszterelnökkel. A cikk szerint főleg az ODS áll az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és a PiS lengyel kormánypárttal való szövetség fenntartása mögött.

(Fotó: van Korcok, Szlovákia kül- és Európa-ügyi minisztere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Jan Kohout, Csehország külügyminiszter-helyettese és Zbigniew Rau, Lengyelország külügyminisztere /b-j/ sajtótájékoztatót tartanak a V4-ek külügyminiszteri találkozóján Komáromban 2021. július 19-én.MTI/Szigetváry Zsolt)

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nicki
2021. november 20. 09:34
Ez a cseh EU ügyekert felelös miniszterjelölt nyilatkozata. Mi mast mondana? A miniszterelnök jelölt meg Magyarorszag es a V4-ek nagy baratja. A sajto altal tulzupirozott nyilatkozat!
bölcsbagoly
2021. november 19. 21:00
DE hát ez nem is Mikulás, hanem a krampusz! Olyan tót Korcsok féle. Ilyen az ha egy nép képtelen eligazodni és választani a politikai pártok programjai közt és minden választáson tucatnyira szavaz, hogy aztán 4 évig élvezze a koaliciós perpatvarokat! Az utóbbi 30 év alatt sehol sem láttam Európában jól működő koaliciós kormányt egy országban sem! Egy ilyen formáció eleve kompromiszumokkal jár s soha sem fehér/fekete vagy fehér/piros lesz ami megvalósul, hanem mindig a szürke vagy rózsaszín valamelyik árnyalata, amellyel voltaképpen senki sincs megelégedve! Csak teszik magukat, hogy ez milyen jó is! S minden ilyen patkánykirály kormányban akad egy-egy Jourova/Bek, stb. féle figura, aki nyíltan kacérkodik a hazaárulással is.
masikhozzaszolo
2021. november 19. 17:40
14. Cseh vitéz kérdezé: miért cselekedte, Hajóját a Dunán hogy eleresztette? „Nem egyébért, vitéz” Miklós így felelt meg, „Hanem hogy egy csónak elég egy embernek: Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége, S nem lesz a halottnak hajóra szüksége.” Monda Toldi, avval kezét összetette, Buzgón fohászkodva Istent emlitette. 15. Azután így szóla: „Vitéz! addsza kezed: Te sem bántál soha, én sem sértettelek; Ha haragunnál is, egy órád sincs hátra, S a halálos ágyon ki meg nem bocsátna?” Erre a cseh nyujtá vaskesztyűs tenyerét, Hogy összeroppantsa vele Miklós kezét; Észrevette Miklós a dolgot előre, S a cseh barátságát jókor megelőzte. 16. Összeszedte Toldi roppant nagy erejét, S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét; Engedett a kesztyű és összelapúla, Kihasadozott a csehnek minden újja. S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul, A házak ereszén a jégcsap megcsordul: Úgy csordúlt ki a vér minden ujja végén. Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén.
garabonciás
2021. november 19. 16:37
így bízzál meg a csehekben (más választásunk meg nincs, sajnos... a megnyomorítóit nem tudja megválasztani az ember)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!