Évente felül kell vizsgálni Magda Marinkó ügyét

2022. március 05. 19:14

Börtönben marad a Szegeden raboskodó hírhedt sorozatgyilkos Magda Marinkó, miután a törvényszék büntetés-végrehajtási bírója múlt héten nem járult hozzá a férfi feltételes szabadságra bocsátásához. Az eljárást azonban a törvény szerint évente meg kell majd ismételni. Marinkó és halálbrigádja a kilencvenes évek elején nyolc embert ölt meg hidegvérrel Magyarországon, de ebből csak négy gyilkosságot tudtak rábizonyítani.

2022. március 05. 19:14
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Egy év után újra döntenie kellett a Szegedi Törvényszéknek arról, hogy feltételes szabadságra lehet-e helyezni a kilencvenes évek hírhedt sorozatgyilkosát, Magda Marinkót.

Ahogy a törvényszék lapunkhoz is eljuttatott közleményéből kiderül, a szerbiai születésű bűnözőt 1996-ban ítélte a Fővárosi Bíróság életfogytig tartó szabadságvesztésre. (Akkor még nem létezett tényleges életfogytiglan.)

Az ítélet szerint legkorábban 25 év után, 2019-ben lehetett volna feltételes szabadságra bocsátani az elítéltet, azonban erre akkor sem került sor, ahogy most sem. 

A törvényszék tájékoztatása szerint 

Marinkó az ügyéről szóló tárgyaláson való részvételt is megtagadta, rendzavaró magatartást is tanúsított,

így a bíróság a távollétében, védője jelenlétében hozta meg döntését, melyet a fogvatartás alatti magatartást részletező bv-intézeti előterjesztésre is alapozott. Információink szerint a sorozatgyilkos trágár szavakat használva ordibált a bv-bíróval. Bár tavaly megpróbáltak igazságügyi-szakértői véleményt is készíteni a döntéshez, erre idén már nem is tettek kísérletet, miután az elítélt az együttműködés semmilyen jelét nem mutatja. 

A bv-intézeti előterjesztés szerint Marinkó az utóbbi években fegyelmi büntetések nélkül tölti a szabadságvesztést, ugyanakkor nehezen fogadja el a szabályokat, megbánás nem jellemzi, a jelen eljárásban pedig együttműködésre nem hajlandó.

Összességében ezért továbbra sem lehet arra következtetni, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna.

Mindezek alapján a törvényszék bv-bírója nem engedélyezte az elítélt feltételes-szabadlábra helyezését.

A szerbiai származású az egyik legveszélyesebb bűnözőként számon tartott sorozatgyilkos a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti életfogytiglani szabadságvesztését.

Az 1963-ban született Marinkó már fiatalkorában is többször összetűzésbe került a törvénnyel, de az erőszak végigkövette életété: tagja volt a francia idegenlégiónak, majd onnan megszökve részt vett a dél-szláv háborúban, és csatlakozott az etnikai tisztogatásokat végrhajtó, rettegett Arkan Tigrisei félkatonai alakulathoz. Miután elkezdett forróvá válni a talaj a lába alatt, áttette székhelyét Magyarországra és Szegeden telepedett le.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy megváltozott volna, ugyanúgy folytatta a bűnözést, ami azonban már gyilkosságok elkövetését is jelentette egyben. 1993 december 20-án hajtotta végre társaival az első itteni rablógyilkosságát, amelynek során lelőtte Horváth Antal kecskeméti vállalkozót és feleségét, valamint vendégüket, miközben 800 ezer forintot zsákmányoltak.

Pár héttel később Orosházán csapott le Magda Marinkó halálbrigádja és meggyilkolta a tragikus sorsú Farkas Helga nagynénjét, akitől 100 ezer forintot raboltak el.

A legbrutálisabb gyilkosságot 1994 január 24-én követték el Marinkóék, akik behatoltak az ismert szegedi cukrász Z. Nagy Bálint házába,

ahol álmában agyonlőtték a férfit, feleségét valamint 10 és 16 éves fiukat.

Ezt a brutális gyilkosságot ugyanakkor nem sikerült rábizonyítani Marinkóra, annak ellenére sem, hogy a lövéseket ugyanabból  a Skorpio típusú géppisztolyból adták le, mint a kecskeméti gyilkosság során használtak.

Marinkó ezek után visszatért a határ szerb oldalára és tovább folytatta az öldöklés, társaival további öt ember életét oltották ki.

A rendőrség azonban ekkor már nyomon volt, és végül csapdába csalták a bárgyilkost: bevándorlási ügyével kapcsolatban beidézték a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol bár dulakodni kezdett a kihallgató nyomzókkal – végül kattant a kezén a bilincs.

Első fokon 1995 októberében nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen, különös kegyetlenséggel, részben társtettesi minőségben elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, a  bíróság életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki. Marinkó az ítélethirdetés után megfenyegette a bírót, azonban a büntetést jogerősen is kiszabták rá.

Magda Marinkó feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét évente meg kell vizsgálni, a bűnöző azonban akkor sem járna jól, ha kikerülne a rács mögül, hiszen ebben az esetben átkerülne Szerbiába, miután az ottani hatságok is 40 év börtönre ítélték gyilkosság miatt. 

Nyitókép: Magda Marinkó, a Fővárosi Bíróságon 1995-ben. (Fotó: Földi Imre/MTI)

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2022. március 05. 22:44
Ez a manusz a világ talán legveszélyesebb embere. Remélem úgy lesz ahogy mondja, nincs olyan bíró aki vállalná a szabadlábra helyezésével járó kockázatot.
Gèbi
2022. március 05. 21:21
Szerintem a Hóbagolyban vagy a Fekete Delfinben nagyon jó helye lenne.
péterx
2022. március 05. 20:52
Maga Marinko nyilatkozta, hogy tisztában van azzal, egyetlen bíró sem meri vállalni az ő szabadon bocsátásával kapcsolatos rizikót.
Ubulka57
2022. március 05. 20:22
Ki kell adni Szerbiának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!