„Most is törlesztjük, van még belőle bőven, sajnos” – mondja vagyonnyilatkozatából kihagyott lakáshiteléről Stummer

2022. április 01. 08:00

A baloldal békéscsabai jelöltjének anyagi helyzete nehezen átlátható.

2022. április 01. 08:00
null

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Stummer János két irodát is bérel Békéscsabán: az egyiket az adófizetőkkel fizetteti, a másikkal 8 havi elmaradásban van. Erről ide kattintva olvashat bővebben. Most úgy tűnik, nem ez az egyetlen érdekesség a politikus anyagi helyzetét illetően.

Van hitel, vagy nincs hitel?

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke az Országgyűlés honlapján elérhető nyilvános vagyonbevallása szerint Budapesten a XVIII. kerületben rendelkezik magántulajdonú lakóingatlannal. Ezzel szemben a wikipédián fellelhető, alig néhány napja módosított adatok szerint Békéscsabán él.

Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

És bár a baloldali jelölt korábban azt mondta, a „reggeli vonaton nyomorgok sok másik százakkal munkába menet”, „egymás hegyén-hátán állunk minden reggel”, felmerül a kérdés: hová utazik dolgozni „minden reggel” Stummer János?

Hiszen annak ellenére, hogy a közelmúltban úgy fogalmazott, kétlaki életet él, hitelre vették a budapesti házukat, „most is törlesztjük, van még belőle bőven, sajnos”,

Stummer saját vagyoni helyzetéről tett kijelentésének ellentmond parlamenti vagyonnyilatkozata.

A baloldali jelölt a parlament.hu oldalán elérhető 2021-es vagyonnyilatkozatában ugyanis egyetlen forintnyi, pénzintézet vagy magánszemély irányában fennálló tartozásról sem tesz említést (lenti kép).

Fotó: parament.hu
Fotó: parament.hu

***

Stummer János két irodát is bérel Békéscsabán: az egyiket az adófizetőkkel fizetteti, a másikkal 8 havi elmaradásban van

A helyi Fidesz politikusa szerint „ez közpénz, amely hiányzik a város költségvetéséből.” Bővebben is érdekel!

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2022. április 01. 11:54
Ismer valaki Rogán valós anyagi helyzetét?
CharlieM
2022. április 01. 10:45
Semmi értelme sincs a vagyonnyilatkozatoknak. Pofátlan hazudozás.
Házam Hazája
2022. április 01. 10:21
Deviza hitel kergessen a sírba!
Treff
2022. április 01. 09:56
Hazugok! Valószínűleg minden szavad a vegytiszta igazságot tükrözi. Kicsoda valójában Gyurcsány? - Aki a Vaszari Hunyadi Termelőszövetkezetben krumpliszedéskor köveket gyűjtött a zsákokba, hogy a leméréskor több pénzt kapjon, mint a többiek. - Akit eltávolítottak a pápai középiskolákból még mielőtt harmadszor is bérmálkozott volna. - Aki összemarta és leordította a budapesti középiskola kollégiumának igazgatóját, és akit év közben eltanácsoltak a budapesti gimnáziumból is. Emiatt kolokvált" Pápán. - Aki Pécsett politechnika tanárnak készült, de bemutató óra, és gyakorlat nélkül. - Akinek az apja kerékpárlopásból, asszonyok táskájából lopott pénztárcákból töltött fel a garatra rendszeresen, és emiatt két évet ült. - Aki meghonosította Magyarországon a gyűlöletkampányt és a karaktergyilkos lejárató propagandát. - Aki a választási kampányban lehazudta az ország valós pénzügyi helyzetét, és gazdasági, majd Veres nevezetű pénzügyminiszterével Euró milliós nagyságrendben költött az adófizetők pénzéből arra, hogy nyugat-európai újságokban manipulatív cikkek jelenjenek meg Magyarországról. - Aki a választást követő napokban sarokba vágta a választási programját, és az új parlamenttel visszavonatta a már hatályban lévő adócsökkentési programot, miközben az ígéretektől merőben eltérő, vagy azokkal szöges ellentétben álló kormányprogramot nyújtott be. - Aki százmilliárdnyi ÁFA visszatartásával vállalkozók tízezreit tette végképp tönkre és visszafordíthatatlanná tette a körbetartozási spirált. - Aki választások előtt a Svábhegyi Gyerekkórház szobáiban meghatottan simogatta a beteg gyerekeket, hogy azután a "reform" jegyében bezárassa az intézményt. - Aki a szocialista választási kampány kidolgozásával és tanácsadással azt a "Drezdai-Kör" nevű csoportot bízta meg, amelynek a szlogenje: "Ha a népszerűségeden nem tudunk javítani, elérjük, hogy a riválisodat nálad is jobban utálják". - Aki 2004-ben megpuccsozta az akkori kormányfőt, Medgyessy Pétert. - Aki hazudott reggel, délben meg este. - Aki "elqrta", nem kicsit, nagyon! - Aki majd beledöglött abba, hogy saját bevallása szerint, úgy kellett tennie, mintha kormányozna, miközben nem csinált semmit. - Aki a Merkellel, II. János Pál pápával, Bush-sal és Fico-val való találkozása után az említettek részéről tartott sajtótájékoztatójukon a partnerei korrigálni voltak kénytelenek, mert egyoldalúan meghazudtolta őket. - Aki köztársaságpárti mivoltát hangsúlyozza, holott a rendszerváltás előtt a FIDESZ és az MDF teljes ellehetetlenítését szorgalmazta. - Akinek a kormányzása alatt megduplázódott az államadósság. - Akinek a kormánya(i) nemzetközi szinten második helyet szereztek az GDP arányos államháztartási hiány előidézésében. - Aki a svájci Davosban azt nyilatkozta, hogy a magyar gazdáktól meg kellene vonni az uniós támogatásokat. - Aki akkora "demokrata és hazafi", hogy esze ágában sem volt teljesíteni a nyilvánvaló népakaratot, és lemondás helyett húsz körömmel kapaszkodott a hatalomba, miközben éppen politikai riválisait vádolja féktelen hatalomvággyal. - Aki egy zsidó tulajdonostól elkobzott villában játssza az antifasisztát! - Aki előszeretettel használ hitleri jelszavakat: Egy ország, egy program, egy ember (Neue Ordnung) - Aki antiszemitának és fasisztának nevezi politikai ellenfeleit, és a fasizmus alaptalan felemlegetésével sorozatosan lejáratja a világ előtt Magyarországot. - Akit Kulcsár Attila nevű bűntársa egyszerűen csak Gyurcsányinak hívott, aki ha baj van, végül minden kényes ügyet elsimít. - Akinek a minisztériumában (állítólag tudta és beleegyezése nélkül) alapítványi pénzek sorsáról döntöttek ifjú szocialista politikusok (Zuschlag, Mesterházy, Arató, Újhelyi), és a sokszázmilliónyi támogatással ma sem tudnak elszámolni. - Akinek a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi vallomását (ígérete ellenére) a mai napig sem hozták nyilvánosságra. - Aki lényegében nulla befektetéssel (és hathatós anyósi segítséggel) privatizálta a MOTIM-ot, és más állami vállalatokat. - Aki miután privatizálta és az állammal felújíttatta a balatonöszödi kormányüdülőt és a Szalai utcai képviselői klubot, majd ugyanolyan áron visszabéreltette az államtól mint már saját tulajdonát. - Akit eddig csak azért nem lehetett köztörvényes ügyei miatt rács mögé küldeni, mert mentelmi joga van, mert az ügyészség sorozatosan megtagadja ügyében a nyomozást, és az elkövezett adócsalások és bűncselekmények időközben elévültek. - Akinek a kormánya agresszíven hozzálátott a tradicionális magyar társadalmi szerkezet, a család, és a keresztény erkölcsi normák szétveréséhez, a drogosok, pedofilok, a nemi másságukat nyíltan vállalók elvtelen kormányzati bátorításával. - Aki jóváhagyta, pártolta, segítette az egészségügyi törvény néven elhíresült, nyilvánvaló népirtást. - Akinek a feleségét (a pápa elleni merényletben való közvetett családi érintettség okán) kitiltották a Vatikánból. - Akinek a cégei olcsóbban kapják az áramot, mint bárki más. - Akinek az cégeinél sorozatosan megszegik a munkaügyi előírásokat, túllépik a törvényes munkaidőt, ahonnan a szakszervezeteket is kitiltották az üzem területéről. - Aki a 2004-es népszavazási kampányban megtagadta a határon túli magyarokat, és 23 millió román beözönlésével riogatott. - Akinek a kormánya tanulmányt készíttetett és távol-keleti bevándorlók millióinak befogadásáról. - Akinek a kormánya nehezebben ad állampolgárságot egy határon túli magyarnak, mint egy egyéb bevándorlónak. - Aki a privatizáción és az energia szerződések révén befolyó kincstári összegeket magánvagyonaként Indonéziába menekítette. - Aki a magyar rendőrséget a hatalom ökleként, párt-milíciaként működtette. - Aki szándékosan keltett terror-fenyegetettség pánikot minden alkalommal, amikor el akarta terelni a figyelmet egy-egy ügyről, vagy a kormányzati alkalmatlanságáról. - Aki az ellene tüntető tömegbe lövetett 2006. október 23-án, miközben aznap legalább háromszor konzultált a legfőbb rendőrségi vezetőkkel. - Aki gátlástalanul zsarolja, és sakkban tartja párttársait azok viselt dolgai miatt. - Aki alkotmánysértően, a titkosszolgálatokat felhasználva megfigyeltette a szabadon választott önkormányzatokat. - Akinek a Keller Lászlóval fémjelzett kormánya Kapolyi László közbeiktatásával törvénytelenül megfigyeltette az ellenzék prominens képviselőit. - Aki a "haladó baloldali" hagyományokat folytatva, tönkretette Magyarországot. - Aki azt mondta Magyarország miniszterelnökeként, hogy "akinek nem tetszik, el lehet menni ebből a qrva országból!" - Akit Franciaországban kezeltek az elmebajával! - Aki még mindig nem találja a diplomáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!