Kunhalmi Ágnes: Külföldi, amerikai tanácsadók erőltették a putyinozást

2022. április 28. 08:58

Az MSZP társelnöke szerint hiba volt a külföldi tanácsadókra hallgatni.

2022. április 28. 08:58
null

Noha állítása szerint vezetése alatt stabil pénzügyi viszonyokat teremtett az MSZP-ben, Tóth Bertalan távozó társelnök mégis a pártot érintő „fájdalmas leépítéseket” jelentett be. A Magyar Nemzet szocialista forrásainak szavaiból az derült ki, hogy a frakciólétszámmal arányosan, azaz harmadával csökken a párt alkalmazottainak, tanácsadóinak és egyéb munkatársainak száma. Mindeközben az MSZP másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy a választási kampányban külföldi tanácsadók erőltették a putyinozást,

ami szerinte hiba volt, mert a békére és a szociális ígéretekre kellett volna helyezni a hangsúlyt.

Tóth Bertalan szerint nagyon stabil alapokat sikerült összerakni

Önellentmondásos választ adott Tóth Bertalan az ATV-ben arra, hogy ­miért nem indul újra az MSZP társelnöki posztjáért, noha frakcióvezetőként továbbra is a frontvonalban marad. Magyarázata szerint pártja egyrészt lényegesen kevesebb állami támogatásban részesül, másrészt nagyon sok elszámolnivalójuk van a közös ellenzéki kampány, illetve az Állami Számvevőszék felé.

„Ezt a négy évet gazdálkodás szempontjából, magát a kampányfolyamatot is én bonyolítottam, én voltam a felelős a gazdálkodásért, a pénzügyekért, egyik pillanatról a másikra nem szerettem volna otthagyni bárkinek, amit teljes egészében én láttam át, ezt a folyamatot szeretném végigcsinálni” − hangoztatta.

Noha állítása szerint ezekkel a pénzekkel „csont nélkül” el tudnak számolni, az elmúlt négy évben pedig „nagyon stabil alapokat sikerült összerakni” az MSZP-ben, Tóth Bertalan bejelentette, hogy „fájdalmas lesz a következő pár nap, egy hét, le kell építenünk”.

Hozzátette: a hálózatot meg tudják őrizni, ami gerince volt a mostani kampánynak is. A lap szocialista elnökségi forrásai azt közölték, hogy a frakciólétszámmal arányosan csökken a párt alkalmazottainak, tanácsadóinak és egyéb munkatársainak a száma. Mivel 2018-ban az MSZP-nek tizenöt fős képviselői csoportja volt, most pedig tíz,

a párt kollégáinak legalább egyharmadától válik meg a következő napokban.

Tóth Bertalant egyébként nem érintik a „megszorítások”, hiszen országgyűlési képviselőként 1,3 ­milliós illetményben részesül, erre jön még a frakcióvezetőknek járó ugyancsak 1,3 milliós juttatás, a búcsúzó társelnök tehát havonta legalább havi 2,6 ­milliós fizetést kap. További javadalmazást jelenthetnek még számára az esetleges bizottsági tagságért járó több százezer forintos összegek is.

A békére és a szociális ígéretekre kellett volna helyezni a hangsúlyt

Mindeközben az MSZP másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes az Azonnalinak adott interjúban arról beszélt, hogy a választási kampányban a külföldi, amerikai tanácsadók erőltették a putyinozást, ami szerinte hiba volt, mert a békére és a szociális ígéretekre kellett volna helyezni a hangsúlyt.

Mint fogalmazott, Márki-Zay Péternek „volt egy saját MMM-es tanácsadói köre magyar és külföldi tanácsadókkal. Ők valamilyen okból még az utolsó körben is a putyinozó plakátokat erőltették.”

Kunhalmi szerint azért tudta megnyerni a körzetét, „mert a békéről beszéltem meg a jóléti intézkedésekről, a programunkról, és nem arról, hogy mi van Putyinnal. Egy szűk rétegre optimalizáltuk a kampányunkat.”

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2022. április 28. 22:31
Cica, neked egy jó nagy b...s hiányzik! Mindjárt szebben csillogna a szemed.
lyon
2022. április 28. 11:00
Magyarul hazugság volt az egész kampányuk, amit most ők beismertek és nyíltan ki is jelentették. Ennyi.
enmar
2022. április 28. 09:54
Fiatal voltam! Kellett a pénz!
Hattori
2022. április 28. 09:50
de nem kellett 2x mondani, igaz? agyatlan barmok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!