Láng Zsolt: Rossz ötlet Karácsony spórolási javaslata

2022. június 14. 10:51

A Fidesz budapesti elnöke szerint ez egy Brüsszelben kitalált trend, és a magyar kormány nem ezt az utat választja.

2022. június 14. 10:51
null

Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke, aki egyben a Közép-Magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos is, a TV2 Mokka című kedd reggeli műsorában elmondta, hogy

a kormány a kezdetektől a magyar emberek energiabiztonságát tartotta szem előtt, és az ukrajnai háború hatásait szeretné csökkenteni,

hogy ne az emberek fizessék meg a háború árát.

A javaslat a budapesti lakosság többségének ellenkezését válthatja ki

„Azt látjuk, hogy ebben a kérdésben a főpolgármester úr és a fővárosi vezetés ahelyett, hogy a kormány mellé állna és a budapestieket ugyanúgy megvédené (...), ehelyett elkezd olyan ötleteket bevetni, ami szerintem nemcsak nincs leegyeztetve, de a budapesti lakosság többségének ellenkezését válthatja ki” – fogalmazott Láng Zsolt.

Kitért arra is, az elhibázott szankciópárti brüsszeli politika miatt az energiaárak a négyszeresükre vagy az ötszörösükre nőttek, míg

Magyarországon a rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra sincs szükség megszorításokra.

Hozzátette: Karácsonyék spórolási javaslata az emberek megszokott életét tenné tönkre, és senkinek nem lehet az az érdeke, hogy a város élete felforduljon.

Kapcsolódó tartalom

Tüttő Kata spórolásra kéri a budapestieket
Ki-ki gondolja át, hogyan tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani – kéri a fővárosiaktól a szocialista főpolgármester-helyettes. Bővebben...

(MTI)

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2022. június 14. 20:31
18 fok? Majd beviszik a kis hősugárzokat!
Rézanyó
2022. június 14. 12:12
Pedig rátérhetnénk a saját érdekünkben a spórolásra. Láng Zsolt úrnak is ezt kellene tanácsolnia. Elmondhatjuk mindennek a baloldalt, de ettől nem lesz jobb se nekünk, se az országnak.
fogas paduc
2022. június 14. 11:49
Szóval, a lakossági földgázfelhasználás az össz felhasználásnak kb a 20 %-a. A meleg víz előállítás pedig egy háztartás össz energiaigényének a 3 %-a -- tehát a 0,6%. 1 celzius fokkal történő hőmérséklet csökkentés 6 %-kal csökkenti a fűtési költséget. két fok tehát cirka 12%-kal. Azaz összegezve 12,6 % - kal. hát, ez nagyon fog fájni a Putyinnak! Azért 18C fok -ban ücsörögni órákat -- még, ha fel is öltözöl - eléggé kellemetlen....
Perczel Éva
2022. június 14. 11:24
Ez azért több egy rossz ötletnél Ez egy merénylet! Télifa, télifa! Játszol a tűzzel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!