Hollik István: Elszámoltak a baloldali pártvezetők a külföldi kampánytámogatásokkal?

2022. szeptember 02. 11:09

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: várják a kérdésekre a baloldali pártok akkori vezetőinek válaszát.

2022. szeptember 02. 11:09
null

Hollik István úgy fogalmazott: napok óta tudni – hiszen Márki-Zay Péter maga beszélt róla –, hogy több száz millió forintot kapott egy olyan külföldi szervezettől, amely ezer szálon kötődik Soros Györgyhöz.

Márki-Zay Péter saját elmondása szerint ez a forrás kampánypénz volt, azaz a baloldallal közös kampányokra mentek el ezek a milliók – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, hozzátéve: ez végső soron azt jelenti, hogy tiltott külföldi pénz került a baloldali kampánygépezetbe.

Hollik István megjegyezte:

a külföldi pénzzel nem csak Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányát támogatták, hanem a baloldali pártok, illetve azok jelöltjeinek kampányát is.

Ezért a baloldali pártok vezetőinek kell feltenni azokat a kérdéseket, hogy elszámoltak-e ezekkel a költségekkel, illetve egyáltalán a baloldali pártok vezetői tudtak-e arról, hogy tiltott külföldi támogatásból származik ez a pénz – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Megjegyezte, bizonyára ez a több száz millió forint eljutott a baloldali pártokhoz is, úgyhogy ezeknek a forrásoknak elvileg a kampányelszámolásukban szerepelni kellene.

Hollik István azt mondta: várják a kérdésekre a baloldali pártok akkori vezetőinek – Gyurcsány Ferencnek, Karácsony Gergelynek, Jakab Péternek, Donáth Annának, Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek és az LMP vezetőinek – a válaszát.

Kapcsolódó tartalom:

Választ vár a KDNP arra, hogy beszélt-e Soros Györggyel Márki-Zay Péter
Nacsa Lőrinc szerint Márki-Zay kijátszhatta a nagyon szigorú kampányfinanszírozási szabályokat is. Bővebben...

(MTI)

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2022. szeptember 02. 17:19
Az egy dolog hogy gyárilag hülyék, de egyedül az IQ bajnok Kohnhalmi jött rá, hogy hülyeségeket is súgtak a külföldi tanácsadók. A putyinozás, a rémes dalocskájuk, a 'háborúba!' oda vezetett, hogy még a Havanna lakótelep se szavazott Ágira.
Lajoss
2022. szeptember 02. 16:15
Pista,hol van ilyenkor a Párt ökle?! Intézkedjél! :)
Nabakker
2022. szeptember 02. 14:26
Azt csak az offshore bankok tudnák megmondani.
McFocker
2022. szeptember 02. 12:36
És a Fidesz a magyar adófizetők pénzével?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!