Jó ötletnek tűnt: embercsempészek próbáltak beépülni a határvadászok közé

2022. november 19. 08:13

„Hála istennek Magyarországnak van egy olyan védelmi képessége, hogy ezeket a beépülési kísérleteket is ki tudtuk szűrni” – fogalmazott Rétvári Bence.

2022. november 19. 08:13
null

Rétvári Bence miniszterhelyettes a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén elárulta: több alkalommal is próbáltak beépülni embercsempészek a határvadászok közé, számol be a hvg.

„A bűnszervezet egyik tagja jelentkezett képzésre, de nem tudta megkezdeni, mert kiderült, hogy ő igazából embercsempész, és nem azért jött, hogy megvédje a határt, hanem, hogy majd az embercsempész bűntársainak szóljon, hol van szolgálatban, és ott át tudjanak jönni az embercsempészek az illegális migránsokkal” – fogalmazott a jegyzőkönyv szerint Rétvári.

A miniszterhelyettes beszámolója szerint a próbálkozásokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata sikeresen kiszűrte. Ezért fontos a bűnmegelőzési célú átvilágítás. Rétvári elmondta, hogy a jelentkezők „előszűrésének része egy fizikai, pszichikai felmérés, de a Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata is (…) többszörösen bebizonyosodott, hogy ez szükséges is volt”.

Hála istennek Magyarországnak van egy olyan védelmi képessége, hogy ezeket a beépülési kísérleteket is ki tudtuk szűrni”

– hangoztatta.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. november 21. 17:29
Határvadászok próbáltak beépülni az embercsempészek közé.
Christof
2022. november 19. 17:49
Mondjuk ha határvadászokról van szó, nem katonákról kellene fényképet kitenni. Így is minden hülye keveri a kettőt.
foldizs
2022. november 19. 16:10
Ha nem volt sikeres, akkor hogy járnak mégis sikerel az embercsempészek?
kitiltott
2022. november 19. 12:33
Azon gondolkozom ki lehet ez a "kunfia" Miért gondolja azt hogy ő mindannyiunknál okosabb..és nem O megy szembe a forgalommal ..hanem mindenki más .. Itt fossa 0-24 Ben 100 különböző nicknevvel a szót.. Mit akar ezzel elérni ? Ha nem ingyen teszi ezt akkor miből él ? Ki mondja neki még hogy éppen milyen tematikát folytasson.. Válaszolsz troll?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!