„Ha már más nem tud helytállni, van egy végső menedék: az állam” – félrement vita a szociális törvény körül

2022. november 11. 19:25

Az ellenzék nekiesett egy jogszabályi módosításnak, ám a karitatív szervezetek szerint tévedés, hogy az állam lemondott volna a hátrányos helyzetűekről. Sőt, a szociális ágazat támogatása sokat nőtt 2010 óta.

2022. november 11. 19:25
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Lex megdöglesz – így nevezte el a párbeszédes Szabó Tímea a szociális törvény kormány által beterjesztett módosító javaslatát. Az indítvány – melynek parlamenti vitáját párbeszédes és LMP-s képviselők 22 órásra duzzasztották, majd közölték, az Alkotmánybírósághoz fordulnak miatta – értelmében a szociális igazgatásról szóló törvény úgy rendelkezne, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős. Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.

Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn. Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.

Ha az egyén szociális biztonsága mindezek ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége

– mondja ki a módosítás elfogadása esetén a szociális törvény.

Rémisztő, megdöbbentő – így jellemezték szociálpolitikusok a Szabad Európának az elképzelést. A kritikusoknak az obstrukciós parlamenti vitában is elhangzó érveinek lényege, hogy a közelgő válság küszöbén a kormány deklarálná, hogy az állam nem felelős a hátrányos helyzetűekért. Sőt, igazából szociálisan eddig is érzéketlen volt, csak most konkretizálja, törvényesíti is ezt a gyakorlatot. A párbeszédes Tordai Bence szerint 2010 óta Magyarország folyamatosan leszakadt a visegrádi országoktól, majd közölte, a mostani javaslattal az állam szociális biztonság megteremtésére vonatkozó kötelezettségét lényegében minimálisra csökkentik.

Eddig nem volt hierarchikus különbség

Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke így látja: „Eddig a szociális törvény csak felsorolta a felelősségi köröket, de nem tett közöttük semmilyen hierarchikus különbséget, most viszont azt mondja ki ez a törvénytervezet, hogy ez fontossági, műveleti sorrend is, tehát amikor valaki szociális segítségért fordul egy szervezethez, vizsgálni kell, hogy az egyén mindent megtett-e, hogy a saját szociális problémáját megoldja; ha ő nem tudja a saját szintjén kezelni, akkor a családja megtett-e mindent, és így haladunk egészen odáig, hogy az állam csak a legvégső esetben fog segítséget nyújtani.”

A kifogások sommásan: az állam lemond a szociálisan veszélyeztetett polgárairól.

Kormányzati részről ugyanakkor Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára a parlamenti vitában úgy érvelt, a kormány növelte az otthongondozás elismertségét, kevesebb mint negyedére csökkent a mélyszegénységben élők aránya, még nemzetközi összehasonlításban is sikerült javítani az ország pozícióit az előző évtizedben.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pedig kitért arra is, már mintegy háromezer olyan fogyatékossággal élő ember van, akik a korábbi nagy intézmények helyett tizenkét fős, támogatott lakhatási formában, önállóbban élhetik mindennapjaikat.

A bajba jutott ember felelőssége

Az elmúlt napokban aztán a kormánykritikus médiumok és elemzők véleménye mellett megjelentek a módosítást, illetve a kormányzat által vitt irányvonalat bevédő vélemények is. Az Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója, Rácsok Balázs a Karc FM-ben arról beszélt, hogy a szociális törvény módosításában tetten érhető a kormányzat részéről egy gondolatiság. Kifejtette: olyan rendszerben nőttünk fel, melyben nem beszéltünk a bajba jutott ember egyéni felelősségéről. Pedig

a szociális munkában jelen kell lennie az ellátott felelősségének is, különben fontos döntésektől fosztják meg és passzív emberré válik,

Rácsok szerint szakember és ellátott közösen kell, hogy meghozzanak különböző lépéseket.

Az állam szerepét abban látja, hogy erősítse a családokat, hiszen ők tudnak elsőként segíteni, aztán jöhetnek a kisebb közösségek, de az önkormányzatok kezéből sem szabad kivenni a segítségnyújtás lehetőségeit. Az igazgató kiemelte, ha módosítják is a szociális törvényt, az nem jelenti az állam teljes kivonulását a szociális ellátásból, de nagy hangsúlyt fektet a különböző területek együttműködésére és az egyén felelősségére.

Egyébként sem tehetné meg az állam, hogy kivonul a segítségnyújtásból

Nem gondoljuk azt, hogy az állam ki akar vonulni a szociális segítségnyújtásból, ezt egyébként sem tehetné meg – ezt már a Magyar Nemzetnek Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető elnöke mondta. Kifejtette: karitatív szervezetként nem szoktak jogszabályokat és az azokkal kapcsolatos véleményeket kommentálni; a mostani módosítást nem értelmezik úgy, hogy alapvetően bármit is megváltoztatna a munkájukban. 

„A keresztény tanítás szerinti szubszidiaritás jelenleg is benne van a jogszabályban, de az eddigiekben is benne volt. Ki tudjuk belőle olvasni azt, hogy önmagunkért felelősek vagyunk, ez eddig is így volt, ezután is így lesz” – magyarázta Győri-Dani Lajos. Kijelentette:

a végső a felelősségviselő ugyanúgy az állam marad.

Farkas Péter szociológus, teológus Facebook-posztban véleményezte a jogszabályi változást. Úgy fogalmazott: „A tervezet a szubszidiaritás elvét bontja ki, melyet vagy szándékosan, vagy ennek ismerete nélkül bírálnak. Ez arról nyilatkozik, hogy amit az egyes ember vagy a család megvalósíthat, azt nem veheti el tőle a közösség, illetve amire egy kisebb közösség (például egy család vagy önkormányzat) alkalmas, azt nem sajátíthatja ki a maga számára semmilyen magasabb szervezettségű rendszer, így az állam sem.” Farkas utalt arra is, ellenzéki megközelítésben gunyoros megjegyzések kísérték, hogy a kormány a munka társadalmát építi, nem segélyezési logikát követ. „Ne feledjük, hogy a munka nem csak jövedelmet jelent”, a kormányzat emellett a családokat is erőteljesen segíti. Ráadásul – mutat rá a szakértő – a szűken vett szociálpolitikára a jövő évtől négyszer akkora összeg jut mint 2010 előtt.

Farkas úgy látja, az egyén felelőssége önmagáért és másokért megáll, s az is helyes – hiába kifogásolják –, hogy a történelmi egyházak is fokozott módon szolgálják a gondoskodáspolitika ügyét. „Ne tőlük féltsék a rászorulókat. S ha évtizedes stabilitás jellemzi a kormányzati politikát, akkor néha azon is el kellene gondolkodnia a szakembereknek, hogy ennek bizonyára meg van a maga racionális oka” – zárta bejegyzését.

A szociális szektort nem leépítik, hanem fejlesztik

A cikk elején idézett kifejezésre pedig maga Orbán Viktor reagált a parlamentben.

Különösen így van ez, ha olyan honfitársainkról beszélnünk, akik egyébként valamiért valamilyen ellátásra szorulnak, vagy betegek. Ezért szerintem, ha ön arról beszél, hogy ennek az a célja, vagy azt kívánja szabályozni, hogyan dögöljenek meg magyar honfitársaink, tisztelettel kérem, ezt ne tegye!” – kérte Szabó Tímeától.

A miniszterelnök ugyancsak és ismét hitet tett a segélyezés helyett a munka alapú gazdaságpolitika mellett. „Ezért a kormánynak elsődlegesen az a dolga, hogy ha a magángazdaság nem tud munkát adni az embereknek, akkor az állam segítse őket munkához. Ezt a feladatot mi elvégezzük, ez a legnagyobb segítség, amit mi tudunk adni az embereknek. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon 4 millió 700 ezer ember dolgozik, 1 millióval több munkahely van ma Magyarországon, mint az önök kormányzása alatt volt” – üzente a baloldali képviselőknek a kormányfő.

„Ami pedig a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgáltatásokat illeti, amelyek együtt szerepelnek a költségvetésen, szeretném önt emlékeztetni, hogy szemben az önök kormányzásával,

Ez előrelépés, komoly teljesítmény. A szociális ellátást Magyarország nem leépíti, hanem fejleszti, ami pedig a sorrendet illeti, hogy ki, mikor, hogyan és miért kell helytálljon: nagyon helyesnek tartom, hogy van egy végső menedék, hogy van egy végső szereplő, aki abban az esetben, ha már más nem tud helytállni, akkor áll minden magyar állampolgárnak a rendelkezésére, és ez a magyar állam” – húzta alá.

nyitókép: Az Angyalok Kertje Katolikus Óvoda a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon, 2011. április 19-én. A több mint fele részben oláh cigányok lakta 3400 fős településen a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközség több szociális intézményt is működtet (MTI/Balázs Attila)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2022. november 14. 07:50
Nagyon is igaz hogy az állam nem akar fizetni senkinek se csak a liblingjeinek.Vég kielégítés nélkül kirúgni a munkába megrokkant embereket. A szegényeket pedig tartsák el a karitatív szervezetek,az állam ha minden kötél szakad akkor ad alamizsnát.Szóval kell a pénz nekik meg a külhoni magyarságnak,meg stadion építésre,templomokra és minden hová ami nem Magyarországon van.Ez a kormány arra törekszik hogy pusztuljanak a nyuggerok,a betegek,a rokkantak,a nyomorgók,a munkanélküliek stb.A "0" járványvédekezés eredménye 40-60000 halott ezek pénze a fidesznyik bandát gyarapítja.Béke időbe ennyi embert veszteni BŰNCSELEKMÉNY.Ezt még tetézték zsarolással,fenyegetésekkel és erőszakkal.Folyamatosan a honi magyarság elpusztítására törekednek.
Sulammit
2022. november 13. 20:41
"biztonságáért elsősorban önmaga felelős." Jó ez a törvénymódosítás és igazságos. Az, hogy mit mond a párbeszéd, hallhatjuk, hogy mindig hülyeségeket.
AROON
2022. november 12. 06:26
A szociális háló, teljes foglalkoztatásnál? Kommunista kitaláció! Már csak azért is, hogy a kivénhedt munkásőröknek, legyen miből megélni! Azokat akik önhibájukon kívül nem tudják eltartani magukat, így is segíti a kormány! Jó példa, rokkantak! (Minden tiszteletem azoknak, akik valóban azok!!!) Mennyi olyan van, aki kicsit "megkente" az orvost, és éllősködik a társadalom nyakán!!
nuknuk
2022. november 11. 21:31
Apa 18 éves, anyuka 16 éves egyiknek sincs se 8 általánosa, se szakmája, se kedve dolgozni. Gyerek útban és utána még jön10-12. Na kik ezek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!