Zúdul rá a baráti tűz, mégis ragaszkodik a parlamenti helyhez az offshore botrányba keveredett DK-s politikus

2023. február 22. 12:11

Czeglédy bevédte Ráczné Földi Juditot és a Momentumot kritizálta, míg Berg Dánieltől Bauer Tamásig az offshore cégét letagadó politikus visszalépését látnák jónak.

2023. február 22. 12:11
null

Ahogy arról a Mandineren is írtunk korábban, új szereplő érkezett a DK országgyűlési frakciójába. Ráczné Földi Juditnak Kordás László országgyűlési mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken.

A tavalyi parlamenti választáson a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd országos listájának 30. helyén mandátumot szerző Kordás László január 30-án elhunyt. A jogszabály szerint a listán szerzett mandátum megüresedése esetén a jelölőszervezet nevezheti meg, kinek kéri kiadni a mandátumot. A közös pártlistát állító jelölőszervezetek a Demokratikus Koalíció törvényes képviselőjét hatalmazták meg, hogy bejelentse, kinek kéri a mandátum kiadását. Ő pedig

a közös pártlista 62. helyén szereplő Ráczné Földi Juditot jelentette be a megüresedett mandátum betöltésére.

 Ráczné Földi Judit közgazdász 10 éve a Demokratikus Koalíció tagja, 2015 óta pedig székesfehérvári önkormányzati képviselő.

Miután a DK Rácznét nevezte meg a mandátum várományosának, az ellenzéki térfélen sem fogadták tárt karokkal a székesfehérvári politikust. A Gyurcsány-párt korábbi előválasztási jelöltje ugyanis akkor került a figyelem középpontjába, miután korábban a Válaszonline-on megjelent egy feltáró cikk, amelyből kiderült, hogy a politikus offshore érdekeltségekkel rendelkezik. A szocialisták közül volt, aki már akkoribban arról beszélt, hogy valami nincs rendben Ráczné céges ügyei körül. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke Facebook-oldalán osztott meg dokumentumokat azzal kapcsolatban, hogy a DK székesfehérvári jelöltjének szerinte is offshore-érdekeltsége van.

A dokumentumból kitűnik, hogy Ráczné Földi Judit DK-s jelölt „vezetői tisztségben” volt egy Alba Autómosó nevű Kft-ben, aminek az alapító tagja egy Minos King Global Business LLC., amely Delaware-ben van nyilvántartva. „Értem, hogy a DK és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje hinni akar a szűkebb közösségükhöz tartozó jelölteknek. De nem az a bölcs és erős, aki makacsul védi a védhetetlent, hanem aki képes belátni, hogy csalárdul megvezették, és ezért képes az önkorrekcióra” – fogalmazott ekkoriban Tóth Bertalan.

A bíróság januárban jogerősen megállapította, hogy a Válasz Online megalapozottan írta azt a 2021-es ellenzéki előválasztásról szóló cikkeiben, hogy a DK elnökségi tagja hazudott, amikor letagadta az offshore-cégét.

Több helyről érkezett kritika

A Rácznéval kapcsolatos aggályok megfogalmazása tekintetében Berg Dániel, momentumos politikus nyitotta a sort, egyenesen „hazudozó offshore-lovagnak” titulálva a DK politikusát. Berg azt is elmondta, a Momentum hisz a politikai kultúraváltásban és nem tudnak támogatni olyan ellenzéki politikust, aki nem mondott igazat az aggályos offshore érdekeltségeivel kapcsolatban.  „A Momentum értékrendjébe nem fér bele, és a Demokratikus Koalíció értékrendjébe sem férhet bele, hogy egy offshore-lovag országgyűlési képviselő lehessen” – fogalmazott.

Bauer Tamás, a DK korábbi alelnöke is nehezményezte a Rácznéval kapcsolatos döntést. Leszögezte: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Jucinak – mert így szólítjuk őt a DK-ban – egyszer ez nem sikerült.” Bauer szerint annak ellenére, hogy Ráczné nem nyert a 2018-as választáson, tisztes eredményt ért el a Fidesz jelöltjével szemben,

megkapta a baloldali választók szavazatait.

Hozzátette: „Jó eséllyel indult el 2021-ben az előválasztáson, de amikor előkerült ez az offshore-ügy, csúnyán alulmaradt az MSZP-s Márton Rolanddal szemben. A baloldali választók többsége megvonta tőle akkor a bizalmát. Nyilván azért, mert nem tudott tisztességesnek látszani.”

Hadházy Ákos közösségi oldalán úgy reagált, „rossz üzenete van annak, hogy ha egy ellenzéki párt az off-shore cégben érdekelt, de azt letagadó politikusnak adja a listán bekerült képviselője tragikus halála miatt megüresedett mandátumot”. „Elsőre talán ez a párt belügyének tűnik, de valójában azt jelzi, hogy

– írta a politikus, aki azzal folytatta, a „jelek szerint úgy gondolják, a párthűség fontosabb, mint a tisztesség és feddhetetlenség. Pedig ez a Fidesz útja, nem ez vezet a rendszer leváltásához!”

Czeglédy Csaba sem maradt néma, azonban ő nem a DK politikusát, hanem a Momentumot kritizálta.  „Friss hír, hogy a politikai kultúraváltást hirdető Momentum a DK-nak 2022 februárjában adott meghatalmazás visszavonásával próbálta elérni, hogy ne Ráczné Földi Judit kerüljön az Országgyűlésbe” – fogalmazott Czeglédy Csaba. Elmondta, hogy szerinte a poltikai kultúrának is része, hogy az adott szavunkat megtartjuk.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megszólalt a DK politikusa ügyében

Cser-Palkovics elmondta, a Demokratikus Koalíció döntése és bejelentése szerint Ráczné Földi Judit országgyűlési képviselői mandátumot kap a baloldali pártok közös, országos listájáról és a parlamentben folytatja közéleti tevékenységét. Hozzátette: „A jogszabályok alapján ez összeférhetetlen a székesfehérvári önkormányzati munkával, így képviselő asszonynak városi mandátumáról le kell mondania, tehát a helyi közélet helyett az országos politikával foglalkozik majd a jövőben.”

 

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Horst_Tappert
2023. február 23. 07:19
Tehát nem tudod megmagyarázni, amit idéztem, csak hadoválsz össze-vissza. Nem érted, de vádaskodsz. Csak a szokásos.
henrihenri
2023. február 22. 16:26
Ő legalább kiveszi a százmilliót.
szürkeSzarvas
2023. február 22. 14:59
A Grécinek lesz uj keretlen kép "ihlető". A Klárán már kibicsaklott a "vizualizácio". :)
bonafidesupraman
2023. február 22. 14:52
Átment rajtuk a vonat? Az lenne a hír nem a pösze gyesznó...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!