Kivezetik egy termék hatósági árát

2023. június 07. 06:17

Több gyártó kijátszotta a kormány előírásait, így nem volt már értelme a hatósági árnak.

2023. június 07. 06:17
null

Eltörlik a 11,5 kg-os töltettömegű PB-gázpalackra és a lakossági tartályos PB-gázra vonatkozó hatósági árakat, de ha szükségét látják, bármikor vissza is vezethetik – derül ki Németh Szilárd kedden, az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosító javaslatából.

A döntést azzal indokolták, hogy

„a 2013-ban bevezetett hatósági árakat a kereskedők a PB-gáz esetén az utóbbi időben a szabályok megkerülésével nem érvényesítik”.

A gyártók ugyanis kisebb, 10,9 kilogrammos PB-palackokat kezdtek el gyártani és forgalmazni. Ezeket 7-8 ezer forintos áron forgalmazták, míg a 11,5-ös, hatósági áras palackokat 5175 forintért kellett volna értékesíteniük. Ennek következtében 2022-re hiánycikké vált a 11,5-ös gázpalack, ami sok háztartást érintett, ahol nem volt bevezetve a gáz. Ennek megoldásaképp a törvényjavaslat értelmében eltörölték a 11,5-ös gázpalackok hatósági árát. Ugyanakkor a lakosság védelmének érdekében „a PB-gáz forgalmazóknak kötelezettsége lesz a jövőben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott engedély megléte is.”

Nyitókép: MTI Fotó, Rosta Tibor

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Estragon
2023. június 07. 17:06
Tartályos gázzal fűtök, így kénytelen voltam átrágni magam a beadványon. Nekem az jött le, hogy nem a lakosságnak szánt (a fogyasztó által megvásárolt) Pb gáz ára változik, hanem amit a kereskedő továbbértékesítésre igényel, azaz pakackokba töltve ad tovább. Jól értem? Ha nem, szopás (felénk nincs gázközmű, csatorna, stb.) . . .
Estragon
2023. június 07. 17:04
Elütés javítva
M.K.R.
2023. június 07. 09:26
Konzervatív szavazóként, család alapján állítólagos preferált célcsoportként nem tudom támogatni a változást, rá kellett volna szorítani őket. A kormánynak persze csak a távfűtésesek, a vezetékes gázosok, meg a hőszivattyúsok és H tarifások fontosak. A többiek meg így jártak.
kizökkentidő
2023. június 07. 07:07
A döntést azzal indokolták, hogy a 2013-ban bevezetett hatósági árakat a kereskedők a PB-gáz esetén az utóbbi időben a szabályok megkerülésével nem érvényesítik. Ha minden szabályt eltörölnének amit mások megkerülhetnek nem sok szabály maradna. Szándékos kiskapu vagy balfékség a fene tudja, de ez semmiképpen nem jó pont a kormánynak. Ez a látszatrezsicsökkentés kormánya és valóban a komcsik módszereire hasonlít jónéhány intézkedésük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!