A tizenhat éves elnök elpanaszolja többek között, hogy itthon a „rendszerváltás után nem igazán alakult ki vitakultúra, közösségi fórumokon és élő beszélgetésekben is jellemző, hogy ha valaki elmondja a véleményét, azt egy trágár reakcióval elintézik”. Ezért „tudatosítani szeretnénk a diákokban a jogaikat, és megismertetni velük a kialakult tanár-diák helyzetet, ami már rég nem kis helyi ügy”. Bármit is jelentsen ez.
Alex nehezményezi, sőt, szomorúnak tartja, hogy
a NER-ben felnőtt generáció számára „megszokott”, hogy a véleményüket nem mondhatják el szabadon.
„Mostanra ott tartunk, hogy vagy nincs vitakultúra, vagy a fiatalok már ki se mondják, amit gondolnak” – foglalja össze széleskörű tapasztalatait.
Hát, elnézve itt az elmúlt éveket, meg a vonulásos demonstrációkat, azért ezt árnyalnánk.
Az áhított vitakultúrában meg nyilván a TASZ által kitüntetett Pankotai Lili nyelvezete lehet az irányadó ezek szerint. Sebaj!
A kommunikációs elnök mindenesetre korán kezdte. Mint mondja: „Édesapám és édesanyám kicsi korom óta hagyták, hogy kimondjam, ha nem tetszik valami, így hatalmas igazságérzetem alakult ki.” Távol álljunk attól, hogy kétségbe vonjuk e vallomás igazságtartalmát, így legfeljebb rögzíthetjük: az igazságérzet mellé nem kicsi egó is érkezett.
Az ADOM egyik csúcsvezetője az interjúban őszintén vall a tanuláshoz való viszonyulásáról is. Ez persze legfeljebb mellékszál, hiszen mi köze van egy tizenhat éves fiatalembernek ehhez a műfajhoz. De akkor is, fontos gondolatok ezek, íme: „Általánosban kimondottan jó tanuló voltam, a gimnázium már nehezebb, és mással is foglalkozom. Az alapvető bajom az, hogy a magyar oktatási rendszer nem készít fel arra, hogyan éljek és érvényesüljek.”
Elég a tantárgyakból, jöjjenek a tüntetések!
Nos, mielőtt továbbmennénk a gondolatmenetben, azért nyugtassuk meg a mozgalmárt:
egy kommunikációs elnöki szék és egy hosszabb MaNcs-interjú nem is rossz, akár érvényesülésnek is nevezhetjük!
„Szerintem többet tanulok azzal, ha mondjuk szervezek egy olyan eseményt, mint a virrasztás, mint ha az iskolai tölteléktárgyak anyagát bújnám.” Világos! A valódi tanszabadság ezek szerint az, ha az iskolás szó szerint megszabadul az oktatástól.