Perintfalvi Ritában ezerrel kapar a jézusi szeretet: úgy lájkolja az Orbán halálát kívánó kommenteket, mintha nem lenne holnap

2023. október 30. 21:34

Mikor már azt hinnénk, nincsen lejjebb, kiderül, hogy eddig csak a fényes felszínt súrolgattuk.

2023. október 30. 21:34

Perintfalvi Rita katolikus teológus nemrég reagált arra a fotóra, amelyen a miniszterelnök látható abban a baseballsapkában, amelyet Donald Trump egykori amerikai elnök küldött neki.

A felvételről a teológusnőnek merő felebaráti véletlenségből egy Kispál-szám jutott eszébe, ebből idézett, illetve rövid kommentárt is fűzött hozzá:

»És egy leszedált ország tapsolgat a szarnak.« (Kispál és a borz) Hogy ez milyen aktuális!”

Azonban itt (ti. Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke és a de facto szar katolikus teológiai összehasonlításánál) nem ért véget a „felebaráti szeretet” közvetítése.

Ugyanis a bejegyzés alatt Perintfalvi olyan kommenteket lájkolgatott be, amelyek (vagy direkte, vagy épp némileg félénkebb módon, de) Orbán Viktor halálát kívánták.

Például: „...s boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak...”, vagy: „Az. A dögvész már eltakaríthatná, a haza üdvére.”

Fotó: Képernyőfotó
Fotó: Képernyőfotó

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy az úgynevezett katolikus teológus a kereszténységgel (de talán a legalapvetőbb emberi minimumokkal is) csak igen komoly nehézségek árán összeegyeztethető kijelentésre ragadtatja magát.

Nemrég például – természetesen ismét csak Orbán kapcsán úgy fogalmazott, hogy

reménykedjünk „a koleszterin győzelmében” (magyarán a miniszterelnök elhalálozásában).

Az egyre combosodó vulgárposztok mellett már-már enyhének, sőt irgalmas szeretettől piroslónak tűnik az az úgyszintén nemrégiben született bejegyzése, amelyben egyebek közt kijelentette: „szégyen Magyarországról jönni”.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Vágvölgyi Gergely

Mandiner

Idézőjel

Ha valaki azt érzi, hogy szégyen magyarnak lenni, az jobban teszi, ha először a saját lelkében kezd alapos nagytakarításba. Utána beszélhetünk.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bokor Gábor

Idézőjel

Embertársunk halálában mintegy nyilvánosan „bízni” az egyik legsunyibb, legaljasabb dolog, amit el lehet képzelni.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 03. 16:02
Rituci, ha téged leköpnek külföldön, - ahogy mesélted -, akkor nem azért, mert magyar vagy, hanem a hibáid, tökéletlenségeid miatt. Hogy miért vagyunk szégyenország? Rituci jól figyelj, mert te vagy az, aki ezt a legkevésbé érti Egész Európában nincs ilyen aljas belsö ellenzéknek csúfolt hazaáruló gaz banda, mint Magyarországon. Más országokban az ellenzék is az ország érdekeiért dolgozik, Magyarországon viszon a gyurcsányisták mindent megtesznek a magyar érdekek ellen. Az ország fejlesztése, gazdagítása nemcsak a kormány feldata, hanem az ellenzéké is. Gyurcsány a kormányt és vele a magyarokat az ellenségének tartja. Az ö galád áskálódása sok-sok millárdba kerül az országnak Sok helyen dolgoztam nyugati országokban, de soha semmi féle lesajnálás nem ért. Teljes jogú, egyenrangú partnerként fogadtak el mindenütt. Jó munkát kell végezni, és "normálisnak" kell lenni és akkor nincs személyeskedés amiatt, hogy milyen nemzetiségü vagy. A rinyálásoddal kiállítottad magadról a bizonyítványt
Sulammit
2023. november 03. 08:37
Kiszely István bencé pap szerzetes besúgó volt. Szerzetes társait, pl. Placid atyát, Békés Gellért atyát és még sorolhatnám. A felesége húgát, mindenkiről jelentett. Ez a jelentéktelen, és súlytalan sátán csicska, nevetséges, ahogy beszarásig erőlködik.
Roadkill
2023. október 31. 10:44
ezt a ribancot meghágta a Sátán, azóta az őt szolgálja
szarvas-2
2023. október 31. 07:06
Neki a buzi macskászsidó volt az etalon-aki az olasz melegfürdő vécéjében fejezte be a dicsőséges életét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!