Biztos, ami biztos

Tarthat-e korlátlan ideig az előzetes „fegyház”?

2013. november 19. 16:14

Nemrég fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely eltörli az előzetes letartóztatás felső határát a legsúlyosabb bűncselekmények esetén. De szükség volt-e a módosításra a házi őrizet szabályainak egyidejű szigorítása mellett? Riportunk elején fontos tisztázni: az előzetes letartóztatás nem börtönbüntetés, a házi őrizet pedig nem szabadlábra helyezés.

De mi is pontosan az előzetes letartóztatás? Ez egy olyan kényszerintézkedés, amely biztosítja a terhelt jelenlétét a büntetőeljárásban, vagyis legfeljebb a jogerős ítéletig tarthat. Ennek ellenére a sok terhelt egyenesen „fegyház fokozatnak” tekinti, mivel az előzetes alatt gyakran a börtönnél szigorúbban korlátozzák például a terhelt külvilággal való kapcsolattartását annak érdekében, hogy tanúk manipulálása vagy fenyegetése, esetleg hamis tanúk beszervezése útján ne hiúsítsa meg az eljárás sikerét – mondta el lapunknak Csák Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Az előzetes letartóztatás tehát nem előrehozott börtönbüntetés, viszont az ideje beleszámít az utóbb kiszabott szabadságvesztés-büntetésbe.

Előzetes letartóztatást általában akkor rendelhet el a különös okokat alátámasztó tények mérlegelése alapján a nyomozási bíró, ha fennáll a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélye, netán attól lehet tartani, hogy szabadlábon maradása esetén újabb bűncselekményeket követne el. További feltétel, hogy előzetes letartóztatás csak szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén rendelhető el, ez azonban gyakorlatilag nagyon kevés esetet zár ki, hiszen a Btk. a bűncselekmények túlnyomó többségét szabadságvesztéssel szankcionálja – összegezte Csák. Az előzetes felső határa a vád tárgyává tett bűncselekmény súlyosságához igazodik, ennek megfelelően a tizenöt évi vagy életfogytiglani börtönnel fenyegetett bűncselekmények esetén eddig maximum négy évig tarthatott.

Ezt a határt törölte most el a parlament, méghozzá sürgős eljárásban, tekintettel arra, hogy az ároktői banda újabb tagja került volna rövidesen házi őrizetbe.

Előzetesbe, a biztonság kedvéért

A Mandiner által megkérdezett jogászok egyöntetűen megerősítették: az esetek túlnyomó részében, ha valamely feltétel fennáll, szinte mindig elrendelik az előzetes letartóztatást, „biztos, ami biztos”. Hack Péter, az ELTE oktatója úgy fogalmazott: a magyar gyakorlat valószínűsíti, hogy a börtönbüntetéstől való félelmében úgyis megszökne a terhelt, ezért mindenkinek könnyebb, ha előzetesben van. A nyomozási bíró sem vállal szívesen kockázatot, hiszen ha az általa szabadlábra helyezett terhelt utóbb mégis megszökik vagy bűncselekményt követ el, az számára lesz kellemetlen. Ugyanakkor a nyomozó hatóságoknak is könnyebb, ha a terhelt „kéznél van” és bármikor ki lehet hallgatni, hiszen a szabadlábon lévő terheltet sokkal nehezebb együttműködésre ösztönözni. Hack azt is felvetette: gyakran érkeznek olyan panaszok, hogy a hatóságok nyomást gyakorolnak a terheltekre vallomástételkor, azzal kecsegtetve, hogy ha bevallja a bűncselekményt vagy megnevezi bűntársait, szabadlábra helyezik.

Molnár Dániel védőügyvéd megerősítette: védencei valóban szoktak ilyesmire panaszkodni, azonban nem biztos, hogy ezt mindig készpénznek lehet venni. Az mindenesetre árulkodó, hogy egy esetben például a terheltek tizenkét vádpontban részletes beismerő vallomást tettek, további öt hasonló bűncselekményre vonatkozó esetben viszont – mikor állításuk szerint a rendőrök a kihallgatás során nyomást gyakoroltak rájuk – a vallomás sokkal elnagyoltabb volt. Molnár azt is hozzátette: nyomozati szakaszban a védő jelenléte nem kötelező, és ehhez gyakran a terheltek sem ragaszkodnak, mert a rendőrök azt sugalmazzák nekik, hogy „úgyse lesz ebből semmi.” Aztán mikor mégis megszületik a vádirat, a terhelt ledöbben, és csak a bírósági eljárásban kezdi határozottan kifejteni a véleményét az ügyről. A vádlott védekezését viszont mindenképp le kell ellenőrizni, így a bíróságnak kell lefutnia azokat a köröket, amiket már nyomozati szakban le lehetett volna futni – összegezte az ügyvéd.

Emberi jogi garancia vagy eljárásgyorsító eszköz?

Ezzel együtt sem jellemző azonban, hogy a büntetőeljárások négy évig elhúzódnának, ez csak nagyon ritkán, kivételes esetekben történik meg – mondta el kérdésünkre Csák Zsolt, aki úgy gondolja: a korlátlan előzetes bevezetése nem sérti az emberi jogokat, hanem egyszerűen csak felesleges. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény ugyanis rögzíti a tisztességes és nyilvános eljáráshoz, valamint az ügyek ésszerű időn belüli elbírálásához való jogot. Hack Péter kifejtette: a strasbourgi bíróság nem csak az előzetes időtartamát, hanem számos más tényezőt is figyelembe vesz, így volt már olyan eset, ahol a két év is sok volt, és olyan is, ahol a négy év is belefért.

Az előzetes letartóztatás mértékének korlátozása nem csak emberi jogi garanciaként jöhet szóba, de az eljárás gyorsításának is eszköze lehet – vélekedett Molnár Dániel, hozzátéve: az emberek az ilyen büntetőeljárási garanciákkal csak addig nem foglalkoznak, amíg őket vagy egy családtagjukat meg nem gyanúsítják. A magyar szabályozás arra az elvre épül, hogy inkább meneküljön tíz bűnös, mint hogy egy ártatlan bűnhődjön – foglalta össze az ügyvéd. Azt is elmondta: a büntetőügyekben a vádlottaknak a túlnyomó részét elítélik, az ügyeknek csak mintegy 5%-a végződik felmentéssel. Ilyenkor, ha valaki ártatlanul ül előzetesben, vagy tovább ül előzetesben, mint amennyi szabadságvesztést végül kiszabtak rá, kártalanítást kérhet az államtól.

A kártalanítás összege az előzetes letartóztatás időtartamához és az okozott sérelmekhez igazodik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtó Osztályától azt a tájékoztatást kaptuk: ha a szabadságelvonás rövidebb ideig tartott és nem okozott jelentősebb sérelmeket, akkor általában havi néhány-százezer forint kártalanítást szoktak megállapítani, ám hosszú ideig tartó, jelentős sérelmeket okozó fogvatartás esetén a havi összeg ennek többszöröse is lehet. A minisztérium azt is közölte: az állam a tavalyi évben csaknem 325 millió forintot fizetett ki ilyen jellegű kártérítésekre. Ebbe azonban nem csak az indokolatlan előzetes letartóztatás, de kellő ok nélkül elrendelt ideiglenes kényszergyógykezelés, illetve házi őrizet miatti kártalanítások is beletartoznak. Az olyan, jogerős ítélet alapján töltött börtönbüntetések miatt követelt összegek is ide tartoznak, ahol a felülvizsgálat során mégis felmentették a korábbi elítéltet.

Lehet-e gyorsítani?

Hogy az eljárás gyorsítására mennyire alkalmas eszköz az előzetes letartóztatás felső határa, az vitatott kérdés. Csák Zsolt rámutatott: helytelen az a megközelítés, hogy az előzetes korlátlanná tételével a terheltek járnak rosszul, míg a bíróságok lassan dolgoznak; ugyanis számos esetben a terheltek kifejezetten időhúzásra játszanak. Molnár Dániel is megerősítette, hogy van ilyen védői taktika, ugyanis két év eltelte után az eljárás elhúzódása enyhítő körülményként esik latba. Ugyanakkor azt is elmondta: ez nem mindig működik, mert a terheltek számára lelkileg sokkal megterhelőbb az előzetes bizonytalansága, mint ha a börtönben ülve ítélet után már biztosan tudnák, hogy még hány év vagy hónap van hátra.

Hack Péter hozzátette: az előzetes maximális korlátja eddig sem sürgette a bírókat, van viszont néhány szabály, ami kifejezetten ezt célozza. A bíráknak ugyanis előírják, hogy havonta hány ügyet kell befejezniük, így sokszor a bírónak választani kell, hogy alapos és jó ítéletet hoz, vagy gyorsan dönt, hogy meglegyen az elegendő befejezett ügy. A most megszavazott törvénymódosítás egyébként szintén tartalmaz a bírók sürgetését célzó rendelkezéseket: eszerint soron kívül kell értékelni egy bíró tevékenységét, ha több mint két éve húzódik az általa tárgyalt ügy és az iratokból kitűnik, hogy ez bírói mulasztás következménye.

A módosítás emellett a szakértők számára is előírja a szakvélemény hatvan napon belüli elkészítését, ami egyszer egy hónapra meghosszabbítható. Hack szerint jó ötlet a szakértők sürgetése, azonban azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy hány esetben rendelnek ki feleslegesen szakértőt, mert ez is gyakran előfordul. Az ELTE oktatója arra is rámutatott: elő kellene írni, hogy előléptetés esetén a bírók csak akkor kerülhetnek át a felsőbb bíróságokra, ha végigvitték a megkezdett ügyeiket. Mint mondta, legutóbb, az ároktői ügy is azért húzódott ilyen sokáig, mert a bírót előléptették a Kúriára, és ezért a közvetlenség elvének megfelelően az ároktői ügy tárgyalására kinevezett új bírónak előröl kellett kezdenie a tárgyalást: meghallgatni a tanúkat, áttanulmányozni az iratokat és így tovább. Kérdésünkre kifejtette: az ügyáthelyezés (amit a Legfőbb Ügyész és az OBH elnöke kezdeményezhetett volna, de az EU tiltakozása miatt végül kikerült a szabályozásból) a tervezett formájában nem jelentett volna megoldást, mert nem tartalmazott garanciákat az önkényesség kizárására. Meg lehetett volna azonban úgy is oldani, hogy az ügyek áthelyezése objektív kritériumon alapuljon és automatikusan, bárki mérlegelése nélkül történjen.

Alternatívák: házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom, óvadék

Az előzetes letartóztatás mellett több olyan kényszerintézkedés van, amely a terhelt eljárásban való részvételének biztosítását szolgálja. Házi őrizet esetén a terheltnek az otthonában kell tartózkodnia, míg a lakhelyelhagyási tilalom azt jelenti, hogy a lakóhelyének körzetéből (város, falu, kerület) nem távozhat a terhelt engedély nélkül. Az óvadék alkalmazása nagyon ritka, ilyenkor egy bizonyos pénzösszeg letétele esetén a vádlott szabad lábon védekezhet, azonban, ha szökést kísérel meg vagy a hatóságokkal nem működik együtt, a pénzt elveszíti.

Házi őrizet esetén a rendőrök naponta többször, de adott esetben akár folyamatosan ellenőrzik a terheltet, újabban pedig már az elektronikus nyomkövető használatára is lehetőség van; ennek ellenére azonban sokkal ritkábban rendelik el, mint az előzetes letartóztatást. Molnár Dániel szerint ennek az az oka, hogy a közvélemény nincs tisztában azzal, hogy a letartóztatás nem előzetes büntetés, a házi őrizet pedig nem szabadlábra helyezés. Épp ezért a nyomozási bírók nagy társadalmi nyomás alatt állnak és a várható kritikák miatt idegenkednek a házi őrizettől.

Hack Péter rámutatott: a házi őrizet során használható elektronikus nyomkövető alkalmazására már 1998 óta lehetőséget ad a büntetőeljárási törvény, azonban ezt az eszközt csak idén tavasszal kezdték ténylegesen használni. Az eszköz meglehetősen nagy biztonságot jelent, ha nem az arra jogosult veszi le, akkor a nyomkövető egyből jelez a rendőrségnek – fejtette ki kérdésünkre Hack. Eddig a nyomkövető felszereléséhez a terhelt hozzájárulására is szükség volt, a mostani módosítás után azonban ez már nem követelmény, így a nyomozási bíró mérlegelése alapján szabadon alkalmazható.

A megkérdezett jogászok mindegyike egyetértett abban, hogy a nyomkövető ilyen széleskörű alkalmazási lehetőségével feleslegessé válik az előzetes letartóztatás korlátlanná tétele, hiszen eddig is volt olyan szabály, hogy az előzetes generális maximumának elérése után nem feltétlenül kell a terheltet szabadlábra bocsátani, hanem elrendelhető a házi őrizet is. A házi őrizet szabályainak megszegése esetén egyébként automatikusan (akár ismételten) előzetesbe kerülnek a terheltek. Molnár Dániel hangsúlyozta: sokszor valóban szükség van a letartóztatásra, de számos esetben a körülményekből kitűnik, hogy az előzetes céljai házi őrizettel is elérhetők. A bíróságok általában mégis rendre elutasítják a házi őrizetre irányuló védői indítványokat.

A parlament nem bízik a bírókban

Az előzetes letartóztatás annak kapcsán került ismét reflektorfénybe, hogy augusztusban a romagyilkosságok ügyében hozott ítélet éppen hogy az előzetes generális maximumának lejárta előtt született meg, ősszel pedig a rablógyilkossággal vádolt ároktői banda két tagja szökött meg a házi őrizetből. A két férfit nem sokkal később Svájcban fogták el. A banda egy harmadik tagja november 22-én került volna házi őrizetbe az előzetes négyéves határidejének lejárta után, amit Rogán Antal úgy értékelt, hogy „szabadlábra kerülhet” a súlyos bűncselekményekkel vádolt férfi; ezért indítványozta, hogy a vonatkozó módosítást sürgősen fogadják el.

Molnár Dániel rendkívül károsnak tartja az ilyesfajta ad hoc jogalkotást. Mint mondta: egy-egy nagy vihart kavart büntetőügyből könnyen lehet politikai tőkét kovácsolni, így állandó nyomás van a parlamenten, hogy azonnal reagáljon egyedi ügyekre. Valójában azonban ez nem vezet időtálló megoldásra, a jogalkotónak inkább több egyedi ügyből kellene általános következtetéseket levonnia ahelyett, hogy elkapkodottan reagáljon egyes esetekre – vélekedett.

Hack Péter szerint az a probléma, hogy a törvényhozó nem bízik a bírókban, és kételkedik abban, hogy képesek átgondolt döntést hozni többek között az előzetes letartóztatás kapcsán is. Ehelyett a parlament az ilyen jogalkotással átveszi a bírók feladatát, ami teljes szereptévesztés.

Hogy a nyomkövető kiterjedt használatával visszaszorul-e az előzetesek száma, azt a jövő gyakorlata fogja megmutatni. Tekintve azonban, hogy a börtönökben száznegyven százalékos a túltelítettség az ideális körülményekhez képest – már ha egy börtön esetében lehet ilyenről beszélni –, mindenképpen hasznos lenne a házi őrizet szélesebb, de körültekintő alkalmazása. Az elektronikus nyomkövető sokkal olcsóbb megoldás, mint a házi őrizetesek rendőri ellenőrzése, és így a rendőri jelenlét sok tekintetben átcsoportosítható lenne, ugyanakkor ez az eszköz sem ér fel minden esetben a teljes biztonsággal: például épp a napokban fogtak el egy férfit a rendőrök, aki már egy hónappal korábban, a nyomkövetőt levéve szökött meg a házi őrizetből. Az új büntetőeljárási törvény koncepciója várhatóan jövő őszre készül el, egyelőre még nem sokat lehet tudni arról, hogy az előzetest és a házi őrizetet miként fogja szabályozni, remélhetőleg azonban a bírókat mérlegelésre képes bíróként kezeli majd.

A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/11273