Az adósok méltóságát a bankoknak is tolerálniuk kell!

2015. június 16. 07:16

Lenkovics Barnabás
Ars Boni

A politikai elit éppúgy funkciótlanná tud válni, mint ahogyan Bibó leírta annak idején az arisztokrácia funkcióvesztését: azért tűnt le, mert nem teljesítette az alattvalóival szembeni kötelességeit. Interjú.

Egyes bírálói erősebb hangvételben kritizálták Önt: »Lenkovics Barnabás az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy méltó a Fidesz, de nem az emberek bizalmára«. (1) Mások szerint »Lenkovics Barnabást mind a tevékenysége, mind az alkotmányosságra vonatkozó elvei alkalmatlanná teszik arra, hogy Ő legyen az AB elnöke.« (2) Hogy látja, mi lehet az oka annak, hogy az ellenzék nem támogatta Önt?

Úgy látom sajnos, hogy a politikánk legfontosabb jellemzője a személyeskedés, ami mögött személyes érdekharcok vannak. A politikai elit azonban éppúgy funkciótlanná tud válni, mint ahogyan Bibó leírta annak idején az arisztokrácia funkcióvesztését: azért tűnt le, mert nem teljesítette az alattvalóival szembeni kötelességeit. Vagy, ahogy a szocialista forradalomról állapította meg: uralomváltás történt, nem pedig az uralom jelenségének a megszüntetése. A mai politikusok hajlamosak azt hinni, hogy a politika azért van, hogy nekik jobb legyen. A politika korábban mindig azért volt, hogy társadalmi békét, harmóniát és olyanfajta együttműködést hozzon létre, ami az adott politikai közösség minden tagja számára előnyös: anyagilag, kulturálisan, a műveltség és az egészségügyi ellátás szempontjából is. Mindezeknek materiális feltételei vannak, tehát olyan társadalmi programokat kellene gyártani, amelyek garantálják, hogy ne csak szép szavak hangozzanak el, hanem azok mögé a forintok is oda legyenek téve. Ahhoz pedig olyan gazdasági szférát kell működtetni, ami maximális teljesítményre képes, amihez egyéni ösztönző, belső hajtóerő szükséges. Itt, Magyarországon. Nem Angliában vagy Dániában. Versengő társadalmi, választási programokra, valóra váltható, számon kérhető programokra volna szükség, nem üres ígéretekre vagy személyeskedésekre, például az én személyemet érintően. A kritikusok közül még egyetlen egy se kérdezett meg, mint például most Ön, hogy hogyan látom ezt a világot. Elég öreg vagyok már hozzá, 65 éves. Sokat éltem az előző világban is, ebben az új világban is, lelkesedtem is érte. Most akkor miért ez a szkepszis? Szívesen elmondanám nekik, bármelyiknek, mert úgy érzem a könyvből tanult tudáshoz képest nekem van bőséges tapasztalati tudásom is, márpedig annál meggyőzőbb és értékesebb nincs. Könyvekben akármit le lehet írni, gyönyörű szép cirádákkal és könnyfakasztó szépséggel. A kérdés azonban az, hogy mi van a valóságban. (…)

Ön számára mi volt a fő szempont ezekkel az ügyekkel kapcsolatban?

A devizaalapú kölcsönnel kapcsolatos határozatunkba bele is írtuk: ha mondjuk 150 vagy 250 ezer család kilakoltatás folytán hajléktalanná válik, az az emberi méltóságot súlyosan sértő állapot. A magyar nyelv szépít: kisemmizett, nincstelen, akinek még nincse sincs, földönfutó. Ezek a kifejezések nyelvünkben az emberi méltóságot sértő helyzeteknek a leírására szolgálnak. Eljutottunk odáig, hogy a magyar Alaptörvény szerint, de már az Alkotmányunk szerint is a méltóság a legfőbb emberi jog és alkotmányos érték. Ha társadalmi méretekben tömegek kerülnek az emberi méltóságot sértő állapotba, akkor a másik oldalon lehet azt mondani, hogy a bankok oldalán a jogbiztonság garantálva volt a pacta sunt servanda elv alapján, és ez nem sérülhet. Én azt mondtam, hogy az adósok méltóságát nekik is tolerálniuk kell. Az emberi méltóság sérthetetlen, abban, hogy ez a helyzet kialakult, nem ők a főbűnösök. Sokan mondták, hogy persze akkor tetszett a 3 %-os kamat a 8-12 %-os kamat helyett, devizaalapon. Természetesen lehet, hogy sokaknál ez volt az egyetlen vagy a fő motívum. Azoknak, akik egy nagykockázatú, sőt hosszabb távon kiszámíthatatlan kockázatú ügyletet, mint pénzügyi terméket forgalomba hoztak (kifejezetten szakértőkkel kimunkálva az általános szerződési feltételeket, amiben az adós sansza annyi, hogy aláírja vagy nem, de a tartalmára befolyása nincs), nem lett volna szabad az adósok pénzügyi tájékozatlanságával tömegesen, tisztességtelenül visszaélni. A törvényhozó most – sajnos kissé megkésve, de még időben – az adósok védelmére kelt. A korabeli kormány, a Nemzeti Bank és a pénzügyi felügyelet viszont egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/16064