Újabb kárrendezési próbálkozás

Még decemberben elfogadhatják az új Quaestor-törvényt

2015. december 9. 21:26

Szerdán benyújtotta a parlamentnek a Quaestor-károsultak helyzetének rendezését célzó újabb törvényjavaslatot Trócsányi László igazságügy-miniszter. A javaslat 30 millió forintig védi a befektetőket, 3 millió forint fölött a 11 százalékos önrészt viselni kell. A teljes kár tíz év alatt térülhet meg. Ha az ellenzéki képviselők megszavazzák a Házszabálytól való eltérést, akkor még az idén elfogadhatják a törvényt.

Az AB-döntésnek megfelelően átdolgozták a koncepciót

Az igazságügyi miniszter szerdán benyújtotta a parlamentnek az új Quaestor-törvény tervezetét. Azért volt szükség új javaslat kidolgozására, mert az első kárrendezési törvény számos rendelkezését az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta. úgy ítélte meg, hogy nem lehet kimondottan egy cégre vonatkozóan megalkotni egy ilyen jogszabályt. Ezért az újabb javaslat azokra az esetekre vonatkozik majd a törvény, amelyeknél ugyanaz a cégcsoport forgalmazott és bocsátott ki a kötvényt, tehát a cégek köre bővülni fog.

A 30 millió forintos értékhatárt nem kifogásolta az Ab, de észrevételezte, hogy nem lehet általános kártérítés, hanem a korábbi hozamokkal, kamatokkal csökkenteni kell az összeget, ennek is eleget tesz az új jogszabály. A 30 millió forintos kártalanítási határon belül a Befektető-védelmi Alap (Beva) korábbi szabályzatához hasonlóan az önrészt viselni kell, ennek mértéke 3 millió forintig nulla százalék, az afölötti összegnél 11 százalék. Mintegy 32 ezer károsultból 17 ezernek nem kell önrészt viselnie – ismertette a javaslatot Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kártalanítás finanszírozása MNB hitelből, kötvényből történik, amelyek után az Ab döntésének megfelelően hozamot kell majd fizetnie az alapnak, éves szinten a befizetések összegével fog a kötvény megtérülni, várhatóan tíz év alatt rendeződik a teljes kártérítési összeg.

Még idén megszavazhatják, ha eltérnek a Házszabálytól

Völner Pál elmondta: hétfőn a házszabálytól való eltéréssel kérik a törvényjavaslat tárgyalását. A képviselők négyötödének támogatása szükséges ahhoz, hogy még az idén megszülethessen a törvény, ehhez kérik majd az ellenzéki pártok együttműködését is. Ennek hiányában csak februárban kezdődhet a törvényjavaslat érdemi tárgyalása. 

Amennyiben megkapják a támogatást, már jövő kedden meg tudja szavazni a parlament a törvényt, és el tudják indítani az egyedi elszámolásokat. Ezzel a lépéssel sikerül lezárni a pénzügyi szektorban tapasztalt anomáliák rendezését, és a brókercégek frontján is egy olyan szabályozás, felügyeleti rendszer jön létre, amely kizárja a hasonló esetek megismétlődését – tette hozzá.

A Bankszövetségnek nem tetszik, de tudomásul veszi

A kormány a kárrendezési törvény kapcsán többször egyeztetett a Bankszövetséggel. A szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta: fenntartják azon álláspontjukat, hogy az egyes rosszhiszemű szereplők által okozott kárért nem tehetőek felelőssé a vétlen pénzintézetek, ezt az Alkotmánybíróság is megerősítette.

Kovács Levente hozzátette: ettől függetlenül a Bankszövetség tudomásul vette a kormány terveit és biztosította a kormányt, hogy tagintézményei elő fogják segíteni a szabályozás maradéktalan végrehajtását. 

A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/18701