Panama Papers

Mi a baj az offshore-ral?

2016. április 8. 14:54

Önmagában az adóoptimalizálás nem bűn, de hol húzódik az adócsalás határa? Miért baj az, hogy kis közép-amerikai országok alacsony (vagy nulla) adóval csábítják oda a gazdag vállalatokat, és hogy lehet őket rákényszeríteni, hogy leszokjanak erről? Hogyhogy Magyarországon ennyien offshore-oznak, mikor az EU-átlaghoz képest nagyon alacsonyak nálunk az adók? Riportunk.

Megdöbbent a világ a Panama Papers szivárogtatáson, amiből kiderült, hogy a fél világ nyakig benne volt a panamai offshore bizniszben – és akkor még nem is volt szó a Brit Virgin-szigetekről, a Seychelle-szigetekről vagy a Bahamákról.

Magyarországon már csak megvonja a vállát az ember, annyira megszokott az offshore-ozás. De pontosan mi a baj azzal, ha valaki külföldre viszi – a cégével együtt – a pénzét, és mitől lesz ez adócsalás? Csővári Istvánt, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédjét és Pertics Richárdot, az Opten céginformációs vezetőjét kérdeztük az offshore-biznisz csínjáról-bínjáról.

Onnantól bűn az offshore, hogy valaki kiveszi a pénzt a cégből

Kérdésünkre mindkét szakértő hangsúlyozta: önmagában az, hogy valaki offshore-cégbe viszi a pénzét, nem illegális, ameddig mindkét ország adószabályait betartja. Mivel az adókötelezettség a bevétel realizálásával keletkezik, akkor már akadnak gondok, ha valaki ki akarja venni a pénzt az offshore-cégből.

A költségvetési csalás (köznyelven adócsalás) tényállása a Btk-ban elég tág, sok mindenre rá lehet húzni – magyarázta a Mandinernek Csővári István, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje. A Btk. szerint ezt a bűncselekményt az követi el, aki a „költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vonatkozásában” mást (alapvetően a NAV-ot) „tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja”. Addig ez a legtöbb esetben nem történik meg, amíg csak „beleteszi” valaki a magyar cégét egy offshore cégbe, akkor viszont már igen, amikor valaki kiveszi a pénzt a cégből és nem fizet utána szja-t.
 
Felvetésünkre, hogy a köztudatban az alacsony társasági adóval bíró országok számítanak adóparadicsomnak, Csővári azt mondta: az offshore-olás célja elsősorban az szja kikerülése. A társasági adót a nyeresége után fizeti egy cég, és az a jellemző, hogy a magyar cég az adózott eredménye után maradt pénzt fizetik ki az offshore cégnek, tehát előzőleg a társasági adót már befizette Magyarországon. Tulajdonképpen a cég mögött – közvetetten, névleges részvényesek útján – álló személyek a cégtől a részükre való kifizetésre, jellemzően az osztalékra eső szja-t nem akarják befizetni, ezért offshore-oznak – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: egy másik eset szokott lenni, hogy ha nem tulajdonosi kifizetésként, hanem például fiktív számlázás útján kerül ki a pénz a cégből. Itt már szó lehet a társasági adó vagy az áfa elcsalásáról is, de ez mára eléggé kikopott a gyakorlatban, így inkább az első változat, az osztalékra eső szja elcsalása a gyakoribb – fejtette ki Csővári.
 
Az ügyvéd azt is hangsúlyozta: ha az offshore cégből nem kerül ki a pénz, akkor egyedi esetben kell vizsgálni, hogy adócsalásról van-e szó. Ez olyankor is elképzelhető, ha például a cég nevén van formálisan egy vagyontárgy, de afölött ténylegesen a cégtulajdonos, mint magánszemély diszponál: például ő lakik a cég nevére, a cég által vásárolt luxusvillában.
 
Lehet legitim célja az offshore-ozásnak?
 
De elképzelhető-e, hogy valakinek az adóelkerülésen kívül is tényleg jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy egy panamai cégben tartsa más cégeit és a pénzét? Csővári István szerint ez nem zárható ki, hiszen lehet, hogy valaki mondjuk üzleti érdekből nem akarja nyilvánossá tenni, hogy ő van egy adott cég mögött.
 
Gyakorlatilag viszont kevéssé valószínű a legitim és bevallott offshore cég, ugyanis a magyar szabályozás szerint az ezekből származó bevételek után kétszer annyi adót kell fizetni. Az úgynevezett „ellenőrzött külföldi társaságokra” vonatkozó szabályozás minősíti a külföldi cégeket, hogy offshore-nak bizonyulnak-e vagy sem. Általában annak bizonyulnak, ez pedig azt jelenti, hogy az onnan származó osztalék után nem 15, hanem 33 százalék adót kell fizetni. Vagyis nem túl valószínű, hogy valaki azt mondja: „legitim céllal teszem a magyar cégem egy offshore cég alá, és dupla adót akarok fizetni” – mondta Csővári.
 

 

Miért ne adóztasson (vagy ne adóztasson) Panama úgy, ahogy akar?

Az offshore globális probléma, nem véletlen, hogy például az Apple-ről se lehet tudni, hogy hol van a vagyona nagy része – mondta a Mandinernek Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője. Mint mondta, egy olyan cég esetében, amely Magyarországon tevékenykedik, itt élnek a dolgozói, itt veszik igénybe például az egészségügyi ellátásokat és egyebek, nyilvánvalóan nem etikus, hogy offshore adózik. Ezzel ellentétben viszont számos olyan nagy techcég van, amelyek az interneten, a világ bármely pontján szolgáltatnak, és rájuk nézve már sokkal problémásabb a kérdés: mi alapján szabjuk meg nekik, hogy hol adózzanak?

Pertics összegzése szerint tulajdonképpen nem is az adókulcs a vonzó elsősorban az adóparadicsomokban, hanem a transzparencia hiánya. Mint mondta, Panamán évekig ellehet a pénz anélkül, hogy bárki foglalkozna vele: papíron ki nem fizetett cégvagyon, miközben rég elköltötték. Ott a bankoknak sem kell olyan széles körben adatokat szolgáltatniuk az adóhatóságnak, mint Európában.

Jó biznisz az offshore országoknak?

Mennyire jó biznisz a kis közép-amerikai országoknak, hogy alacsony adókkal vagy épp gyakorlatilag adómentességgel odacsábítsák – de csak papíron – a gazdag cégeket? – kérdeztük. Pertics szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez megéri nekik, de egyszerűen nem foglalkoznak vele. A tőkeelem mindenesetre megjelenik a bankszámlákon, így a helyi bankok, ügyvédek jól járnak vele – tette hozzá.
 
A nyomás mindenesetre egyre nagyobb, hogy változtassanak ezen a gyakorlaton. Ezt egyrészt nemzetközi egyezményekkel próbálják elérni. Adózási területen kétfajta nemzetközi egyezményt szokás kötni – magyarázta kérdésünkre Csővári István ügyvéd. Az egyik a kettős adóztatás elleni egyezmény, amit a fejlett adórendszerrel rendelkező országok szoktak kötni egymással, és az a lényegük, hogy ha az egyik államban már fizetett adót valaki egy bizonyos jövedelem után, akkor a másik állam vállalja, hogy ugyanazon jövedelem után nem szed be ő is adót. Ez ugyanis – azon túl, hogy méltánytalan az adóalanyokkal szemben – a kereskedelmi kapcsolatok fejlődését is gátolja.
 
Az egyezmények másik fajtája az információcsere-egyezmény. Ilyeneket jellemzően az offshore-államokkal kötnek a „rendesen adóztató” országok. Ezekben az adóparadicsom-országok vállalják, hogy a bankjaik információt szolgáltatnak a külföldi cégek vagy magánszemélyek vagyonáról az adott külföldi állam adóhatósága részére.
 
Mindebben a legérdekesebb, hogy a magyar kormány és Panama között nem információcsere-, hanem kettős adóztatás elleni egyezmény tárgyalása van folyamatban – legalábbis elvileg erre van felhatalmazás. Csővári azonban úgy tudja, valójában nem haladnak a tárgyalások, amin nem is kell csodálkozni, hiszen Panamával szemben értelmetlen lenne Magyarországnak – a semmiért cserébe – korlátoznia a saját adóztatási jogát, legalábbis tisztán adópolitikai megfontolásokból – tette hozzá.
 
Kifutóban van az offshore-ozás?
 
Az adóparadicsomokra egyébként az EU, az OECD és az Egyesült Államok is erősen nyomást gyakorol, hogy belemenjenek az ilyen információcsere-egyezményekbe. Az ügy előzménye az amerikai FACT (Foreign Account Compliance Tax) törvény, amely a világon mindenhol kötelezi a bankokat, hogy az amerikai adóalanyok bankszámláit jelentsék az amerikai adóhatóságnak. Mindez hatalmas adminisztrációs költséget jelent a bankoknak: globálisan nagyjából a brazil GDP-nek megfelelő összeget költenek el arra a bankok, hogy megfeleljenek ennek az amerikai törvénynek – mutatott rá Csővári István. Hozzátette: ha már ilyen drágán úgyis meglett az infrastruktúra az adatcseréhez, akkor az OECD és az EU is szeretett volna profitálni belőle: így az EU az automatikus információcserét az úgynevezett megtakarítási irányelv módosításával kiterjesztette a volt gyarmattartó tagállamok tengerentúli területeire, valamint Svájcra és Ausztriára is; az OECD pedig az idei évtől hasonlóan széles körben tervezi bevezetni az úgynevezett „common reporting standard”-et. Ez lényegében a világ minden országa között automatikus információcserét biztosít a magánszemélyek és offshore cégek nevén lévő bankszámlákat illetően az érdekeltek adóhatóságai felé.
 
Csővári István szerint ezek a globális szabályok meg fogják akadályozni – sőt, már most is erősen akadályozzák – az offshore-ozást. A most meglévő offshore cégeket évekkel ezelőtt alapították, de most már egyre nehezebb újakat alapítani.
 
Jól jelzi ezt az is, hogy a panamai szivárogtatás kapcsán az Opten által készített összesítés szerint magyar offshore cégből Cipruson (vagyis egy EU-tagállamban) van a legtöbb, és csak ezután következik a Seychelle-szigetek és Panama. Ugyanakkor ezeket a ciprusi cégeket jórészt legalább 6-8 éve alapították, és mostanra csak formálisan működnek – mondta a Mandinernek Pertics Richárd.
 
Az EU-n belül pedig az adóügyi információcserén túlmenően gyakorlatilag abból a szempontból is kiiktatják az offshore-ozás lehetőségét, hogy a pénzmosási irányelv újabb módosítása miatt már nem rejtőzhetnek el a cégtulajdonosok a cégeik mögött – erősítette meg Csővári István.
 
Miért offshore-oznak ennyien Magyarországon, mikor itt még alacsony is az adó?
 
Felvetődhet a kérdés, hogy ha Magyarországon, tizen-egynéhány százalékos adókulcsok mellett ennyien offshore-oznak, akkor mi lehet a helyzet Nyugat-Európában, ahol harminc százalék feletti adókulcsok jellemzőek? Vajon az adókulcs vagy az adózáshoz való „morális hozzáállás” határozza ezt meg inkább?
 
Az optenes Pertics Richárd felvetésünkre azt mondta: nem ismer arról statisztikákat, hogy Nyugat-Európában mennyien offshore-oznak, de az biztos, hogy Magyarországon alacsony az üzleti etika szintje – ez pedig legalább annyira fontos, mint az adókulcs.
 
Ezzel kapcsolatban Csővári István hangsúlyozta, hogy azért a magyar offshore cégek többsége még akkor jött létre, amikor a társasági adó 20, az osztalékadó pedig 35 százalék volt a mostani tíz plusz tizenöt helyett. Mint mondta, most már nagyon alacsony az adó Magyarországon: a társasági adó, az szja és az iparűzési adó együtt tesz ki nagyjából 25 százalékot, míg máshol egyedül az egyik adónem tesz ki ennyit.
 
Csővári szerint éppen ezért az utóbbi években megcsappant az igény az offshore cégek alapítására, legalábbis ami az adóelkerülési motivációt illeti. Persze elképzelhető, hogy valaki elsősorban nem az adók elől menekíti a pénzét, hanem mondjuk bűncselekményből származó pénzt akar elrejteni külföldön, de ez ugyebár egy másik kérdés.
A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/21667