EU-jog, magyar jog...

Koen Lenaerts: El kell felejteni azt a felfogást, hogy van külön az EU, és van a tagállam

2016. május 19. 17:50

Nem az Európai Bizottság vagy az Európai Bíróság hataloméhsége okozza az integráció mélyülését az Európai Bíróság ősszel kinevezett új elnöke szerint. Koen Lenaerts a CEU-n tartott előadásában beszélt a Bíróság munkamódszeréről, a segélyturizmusról, és arról is, hogy Hillary Clinton mennyire kiakadt egyszer az egyik ítéletükön. Tudósításunk.

A napokban rangos EU-jogi konferenciát tartanak Budapesten, ennek alkalmából érkezett ide az Európai Bíróság új elnöke, Koen Lenaerts is, aki a CEU-n tartott előadást az Európai Bíróság jövőjéről szerda délután. A belga bíró – aki előadása kezdetén rögtön kifejezésre juttatta flamand identitását – 2003 óta dolgozik az Európai Bíróságon, emellett EU-jogot oktat a Leuveni Katolikus Egyetemen, és számos könyvet és tanulmányt publikált az EU-jog területéről.
 
Közös piac? Azok az idők már rég elmúltak!
 
Harminc éve, mikor a doktori disszertációját írta, az EU – vagyis akkoriban Európai Gazdasági Közösség – joga főként még csak a kereskedelmi- és a versenyjogról szólt – kezdte Lenaerts, majd ironikusan megjegyezte: bár az angolok még most is a „közös piac jogának” hívják az EU-jogi tárgyakat az egyetemen, azok az idők már rég elmúltak, mikor az EU-jog ebben kimerült. És nem azért, mert a Bizottságnak, vagy épp az Európai Bíróságnak központosítási igényei lennének – monda –, hanem azért, mert a nyolcvanas évek végétől kezdődően gyakorlatilag ötévente jöttek az alapvető reformok, amelyek a mindennapi élethez szorosan kapcsolódó területeket vontak be az EU-jog alá. Például 1992-ben a Maastrichti Szerződés behozta az uniós polgárságot, öt évvel később pedig az Amszterdami Szerződéssel létrejött a bel- és igazságügyi együttműködés, aminek köszönhetően számos jogvitában egyértelműen meg lehet határozni az alkalmazandó jogot és az eljáró bíróságokat, és egymás bírósági ítéleteit is elismerik a tagállamok.
 
Éppen emiatt az EU egészét érintő krízis a menekültválság is: mert az EU-ban már egy közös igazságügyi tér van, ráadásul a schengeni övezetben a határok is megszűntek. „Elutazhatsz Tallinba vagy Lisszabonba anélkül, hogy egyetlen határőrt is látnál” – érzékeltette ennek jelentőségét Lenaerts. Ennek viszont az az ára – tette hozzá –, hogy legyen rendőrségi együttműködés, tehát ez újabb következő pontot jelent az integrációban.
 
A Lisszaboni Szerződés aztán bevezette, hogy az uniós jogalkotásban a többségi döntéshozatal a főszabály, vagyis nem kell minden tagállam beleegyezése a döntésekhez. Ennek persze vannak kockázatai, például fennáll a jogsérelem lehetősége akár az EU-s jogalkotás által is – volt is rá mostanában példa, hogy emiatt megsemmisített az Európai Bíróság egy rendeletet a kötelező adatmegőrzésről – idézte fel.
 
Az EU-jog Magyarországon magyar jog, Belgiumban meg belga
 
Az EU-jog szerepe mindenesetre elvi értelemben is megváltozott: a közös piac joga helyett jogforrás lett. Az Európai Bíróság elnöke azt is kiemelte: az EU-jog sokkal inkább be van ágyazva a tagállamok jogába, mint fordítva, hiszen a tagállami jogrendszereken keresztül érvényesül. Magyarországon az EU-jog magyar jog, Belgiumban meg belga – példálózott Lenaerts.
 
Mint mondta, az EU-jogra a nemzeti jogok egy plusz dimenziójaként kellene tekinteni, nem pedig egy különálló valamiként a tagállam és az EU viszonylatában. Az EU és a tagállamok között szimbiózis van, nem elkülönültként kell rájuk tekinteni. Lenaerts arra is rámutatott, hogy sokszor jelentős EU-s szintű anyagi jogi kodifikáció nélkül is sikerül közös rendszert alkotni: például lehetséges az EU egészében érvényes szabadalmat bejegyeztetni, úgy hogy a szabadalmi oltalomra továbbra is valamelyik tagállam meglévő szabályai vonatkoznak.
 
Lenaerts ezután az Európai Bíróság működésére tért rá. A testületben 28 bíró dolgozik, minden tagállamból egy. A testület elnöke egyértelművé tette: ez nem azért van így, mert a bírók a tagállamuk kvázi „ügyvédei” lennének, és nem is szignálják ki a bírókra a saját tagállamuk ügyeit.
 
Viszont a „jogi tanulás” miatt fontos, hogy minden tagállam képviselve legyen a bírák között. Tudniuk kell ugyanis, hogy egyes kérdéseket hogyan közelítenek meg a nemzeti jogrendszerek, mivel az EU-jog mindig ezen jogrendszerek szűrőjén keresztül érvényesül – fejtette ki.
 
Amikor Hillary Clinton kiakadt az Európai Bíróságra
 
Előadása utolsó részében Lenaerts felidézett néhány érdekes esetet az elmúlt évekből. Ezek közül a Mandiner is írt arról az európai bírósági döntésről, miszerint nem jogosult Németországban szociális segélyre az a fiatal román nő, aki még csak munkát sem keresett. Bár a nő munkahely és jövedelem hiányában, a német hatóságok „jóindulatából” ugyan tartózkodási jogot kapott Németországban – holott az EU-jog ezt csak akkor írja elő, ha az illetőnek van megfelelő megélhetése –, ettől még az ítélet szerint Németország nem kötelezhető arra, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján további szociális segélyt fizessen a nőnek; aki nem is keresett állást, és gyermekére tekintettel valamennyi támogatást így is kapott. Lenaerts szerint az ügy tanulsága az, hogy az EU-jog csak annyit ír elő: a gazdaságilag aktív személyek járjanak jól, őket ne diszkriminálják más tagállamokban, azonban a gazdaságilag inaktívak tekintetében már van helye mérlegelésnek.
 
Egy másik, az EU berkein túlmutató ügyben sikerült az amerikaiakat is megharagítani. Az EU ugyanis környezetvédelmi megfontolásokból egyfajta „kibocsátási adó” kivetését rendelte el a légitársaságokra, minden olyan gép után, amely az EU területén landol, vagy onnan indul. Akkor is, ha a világ másik feléről jön, vagy oda megy. Ez nem tetszett az amerikai légitársaságoknak, ezért pert indítottak egy nemzetközi szerződésre és a nemzetközi szokásjogra hivatkozva. Az Európai Bíróság viszont úgy találta, hogy nem létezik az ilyen adóztatást tiltó nemzetközi szokásjog – hiába tiltakozott harsányan Hillary Clinton akkori külügyminiszter.
 

Végül a gyakran kritizált bírói aktivizmusra is hozott egy példát Lenaerts, a gyakorlatot pedig azzal magyarázta, hogy a jogalkotási kompromisszumok során sokszor egyszerűen nem kerülnek bele fontos definíciók az EU-s jogszabályokba, valamilyen értelmezést viszont akkor is kell adni. Ilyen volt például egy szabadalmi témájú irányelv, amiben megtiltották az embriók felhasználásával összefüggő biotechnológiai felfedezések szabadalmaztatását, de nem határozták meg, hogy jogilag pontosan mi számít már embriónak. A politikusok nem tudtak egy definícióban megegyezni, de nem is akarták azt tagállami hatáskörbe utalni. Ezért végül kivárták, hogy valamelyik tagállami bíróság az Európai Bírósághoz forduljon, és a Bíróság tisztázza a fogalmat. Ez végül meg is történt egy német bíróság indítványára, a kérdéses irányelv és az EU Alapjogi Charta értelmezésével – foglalta össze Lenaerts, zárásul rámutatva, hogy mennyi területen összefüggenek és kiegészítik egymást a „policy”- és a bírói döntések.

 

Fotó: ECJ, Twitter

A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/22584