igazságügy

Trócsányi László: Három ütemben emelik a bírók bérét

2016. június 18. 09:37

Három ütemben nő a bírák illetménye Trócsányi László igazságügyi miniszter MTI-nek adott nyilatkozata szerint: októbertől, januártól és 2018 januárjától, mindig 5 százalékkal. Trócsányi hozzátette: emelni szeretnék a jogászképzés színvonalát is.

Három ütemben, először már idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak – jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek adott interjújában.

A bírósági szervezet költségvetése önálló fejezetként szerepel az állami büdzsében, a kormány csak továbbítja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ez irányú igényét – mutatott rá a tárcavezető, aki a kormány igazságügyért felelős tagjaként támogatta, hogy a pedagógusok, az egészségügyi, a szociális és a kulturális ágazati, valamint a rendvédelmi dolgozók mellett a bírák és az ügyészek is nagyobb anyagi megbecsülésben részesüljenek. 

A miniszter fontosnak nevezte, hogy a bírák érezzék, megbecsülik a munkájukat. Az Országgyűlés döntése értelmében a bírósági költségvetési fejezet személyi része tartalmazza a béremeléshez szükséges forrást, Trócsányi László szerint ezzel a parlament kifejezésre juttatta az igazságszolgáltatás szereplőinek jelentőségét a társadalomban.

Régen volt béremelés

A miniszter emlékeztetett: nagyon rég volt bírói fizetésemelés, s ha a bírói fizetések nem vonzóak, a legmagasabb kvalitásúak nem ezt a pályát választják. Az igazságszolgáltatástól kiemelkedő színvonalú, felelősségteljes munkát várnak el. „A bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak” – fogalmazott, külön megemlítve, hogy a bírói béremelés valamennyi bíróra vonatkozik.

Trócsányi László a szervezeti változtatások közül kiemelte, hogy jövő januártól az Igazságügyi Hivatal beolvad a minisztériumba, a szakmai irányítási feladatokat a tárca, a hatósági feladatokat pedig a kormányhivatalok veszik át. Ugyancsak megemlítette az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek, valamint a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet jövő januártól történő összeolvadását. Az új, önálló jogi személyként létrejövő intézet a belügyminiszter szervezeti és az igazságügyi miniszter törvényességi felügyelete alatt működik majd.

Emelni akarják a jogászképzés színvonalát

Tárcája költségvetéséből kiemelte a jogászképzés színvonalának emelését célzó félmilliárd forintos keretet, amelyet a jogi karok kutatási és oktatásfejlesztési programjainak támogatásához, valamint a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjak és a Tanulmányi Jogászösztöndíjak finanszírozásához használ fel a tárca.

A jogászképzéssel kapcsolatban a miniszter a jogi szakvizsga, valamint a továbbképzések rendszerének áttekintését hangsúlyozta. A héten tartotta első ülését Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorának vezetésével az a munkacsoport, amely a hivatásrendek képzési rendjét tekinti át.

Trócsányi László arra hívta fel a figyelmet, az állampolgárok szempontjából sem mindegy, hogy az igazságügy szereplői mennyire naprakész tudással rendelkeznek. Példaként említette az ügyvédi továbbképzés rendszerét, amelyet a készülő ügyvédi törvényben rögzítenének, és amelynek normaszövege várhatóan a jövő év elejére készül el a Magyar Ügyvédi Kamarával szoros együttműködésben. 

 

A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/23142