Egy magyar alkotmánybíró tévelygései a globális valóságban

2017. április 8. 17:14

A Fidesz-kormány hatalmi érdekeit nemigen akadályozó Alkotmánybíróság tagjaként Pokol Béla miért érzi úgy, hogy jogalappal beszólhat bárkinek is, amiért politikailag „nem elég semleges” alkotmányjogi kérdésekben?

Pokol Béla alkotmánybíró a Magyar Nemzetben leleplezte a globális tendenciáknak behódoló, álcázott politikai tevékenységet végző jogtudósokat, akik nem átallanak arról a valós jelenségről írni, hogy a nemzetállamok bizony nem elszigetelten léteznek. Sőt, ezen jogtudósok ádáz, tendenciózus szóhasználatát is kipellengérezte Pokol bíró úr, amikor a „többszintű alkotmányosság” bevett fordulata helyett a tökös angolszászokat követve, de itthon mindenképp forradalmi módon le merte írni a „posztnemzeti” jelzőt!

Én csak két dolgot nem értek. Az egyik, hogy ha Pokol Béla valóban az európai alkotmányjogász-körökkel akar vitatkozni a nemzeti alkotmányosság szerepéről a globális világban, akkor ezt miért a Magyar Nemzet hasábjain teszi, mondjuk a Common Market Law Review, vagy más szakmai folyóiratok helyett? A másik, hogy a Fidesz-kormány hatalmi érdekeit nemigen akadályozó Alkotmánybíróság tagjaként Pokol Béla miért érzi úgy, hogy jogalappal beszólhat bárkinek is, amiért politikailag „nem elég semleges” a véleménye alkotmányjogi kérdésekben?

Pokol tulajdonképpen az aktuális kormánypropagandánál egy szinttel feljebb targetálva, de azzal párhuzamos szellemiségben egy globális alkotmányjogász-összeesküvést sugalmaz, amelyben a jogtudósok azon munkálkodnak, hogy a meddő akadémiai diskurzus szintjéről szép lassan a pozitív jog szintjére emeljék a nemzetek feletti alkotmányosság ideáját. Egész pontosan

„propagálják az Európa egészét átfogó konstitucionalizmust”.

Már-már habonyi kommunikációs mesterfogás, csak „akadémikus” szinten.

Pokol szerint tehát nincs olyan, hogy globális, többszintű vagy „posztnemzeti” alkotmányosság, ezt csak a politikailag motivált európai alkotmányjogász-elit állítja, mégpedig azért, hogy legitimálja a 2005-ben megbukott európai alkotmányt. Azt sajnos elfelejti megemlíteni az alkotmánybíró, hogy egyébként a lisszaboni szerződéssel a megbukott európai alkotmány leglényegesebb újításait utóbb csak becsempészték az uniós joganyagba, így ezen a téren okafogyottá vált az alkotmányjogász-összeesküvőknek tulajdonított gerillaharc.

Összegezve Pokol okfejtését, a gerillaharc abban áll, hogy az összehasonlító alkotmányjogászok a semmiből létrehozták a „többszintű alkotmányosságot”, és tulajdonképpen így akarják megpuccsolni a nemzetállami szuverenitást.

Ezúton szeretném megüzenni a breaking news-t a Donáti utca elszigetelt elefántcsonttornyába:

a „többszintű” vagy „posztnemzeti” alkotmányosságot bizony nem az unatkozó alkotmányjogászok lázálmai hozták létre, hanem a valóság.

És nem is kell rögtön a csúnya, elnyomó EU-ra gondolni – amihez amúgy önként csatlakoztunk és a döntéseiben részt veszünk –, hanem elég arra az egyszerű tényre emlékezni, hogy a manapság oly sokat féltett nemzetállamok sosem elszigetelve léteztek. Csak amióta nem szalonképes fegyverek útján lejátszani a nemzetállami szuverenitások ütközési pontjain a játszmákat, azóta képbe jöttek a „globális, többszintű alkotmányosság” félig politikai, félig jogi jellegű érdekérvényesítő módszerei.

Persze a nemzeti alkotmányosságért a globális hatalmakkal, gerillajogtudósokkal és nem utolsó sorban Soros Györggyel vívott árnyékboksz közepette arról is könnyen megfeledkezik az ember, hogy ha már hangosan követeljük a jogszabályaink és alkotmányunk betartását, akkor nekünk sem ártana másokéra tekintettel lenni.

Orbánék legutóbb épp a világ vezető hatalmának az alkotmányos berendezkedését negligálták nagyvonalúan: a CEU elüldözésére hivatott törvényjavaslatban ugyanis megpróbálják előírni az amerikai kormánynak, hogy szövetségi szinten foglalkozzon a CEU magyarországi működését a jövőben esetleg lehetővé tévő kormányközi oktatási megállapodással – hiába tartozik ez az amerikai jogrendben a tagállamok hatáskörébe. Az egy dolog, hogy fordított esetben Orbán természetesen már hangosan szabadságharcolna és kiplakátolná a pénzünkből a fél országot.

A konkrét esetben pedig, ha az amerikaiak – amint az várható – azt mondják, hogy „köszönjük szépen, mi nem foglalkozunk ilyen piti oktatási ügyekkel szövetségi szinten, nálunk ebben New York állam kormányzója illetékes”; akkor majd lehet Amerikára mutogatni, mondván: „igazából nem is mi üldöztük el a CEU-t, hanem lám, az amerikaiakkal nem lehetett megállapodni, mert Amerika nem tartja be a mi törvényeinket”.

Éljenek a konstruktív viták, az értelmes kompromisszumok és a nemzeti alkotmányosság! Utóbbit persze nem ártana itthon is betartani, ha már kifelé oly hevesen számon kérjük. Egészen bámulatos például, hogy Pokol Béla az Európai Emberi Jogi Egyezmény betartását nem éppen kikényszeríthető módon felügyelő strasbourgi bírósággal és az Európai Unió intézményeivel szemben is az „alkotmányidentitásra” hivatkozik; miközben a magyar Alaptörvény koherenciájába végérvényesen belerondító negyedik alkotmánymódosítás ellen nem volt egy szava sem – pedig már akkor is ott ült a jobbára „posztfunkcionálissá” vált Alkotmánybíróságban. 

A bejegyzés trackback címe: http://jog.mandiner.hu/trackback/29703