Dobozi Gergely írása a Mandiner hetilapban.
Ma lényegében nem lehet úgy bekapcsolni egy mobiltelefont, hogy ne mondanánk le az adataink feletti kizárólagos rendelkezés jogáról. Csakhogy ez a lemondás felhatalmazás is egyben – felhatalmazás arra, hogy a vállalatok a profit elérésért optimalizált módon hasznosítsák a felhasználói adatforgalmazásból kinyerhető információkat. Ráadásul az a groteszk helyzet áll elő, hogy miközben az állampolgárok készek bármikor engedélyt adni ahhoz, hogy különféle magáncégek átláthatatlan módon kezeljék vagy továbbítsák adataikat, Nyugaton mindeddig tabunak számított, hogy hasonló felhatalmazást kapjon az állam is. Pedig ha a járványügyi védekezés hatásfokát nézzük, épp e modern technológia alkalmazása jelenti a lényegi különbséget az eltérő védekezési stratégiák között.
És itt most ne feltétlenül Kínára gondoljunk, az ázsiai nagyhatalom politikai rendszere a nyugati országokétól alapvetően különbözik, fordított logika érvényesül a vagyoni viszonyoknál: vagyis a magántulajdon lényegében az állampárté, ideértve az adatvagyont is. Március közepén a Világgazdasági Fórum hat pontban foglalta össze a kínai védekezési stratégia erősségeit, amelyek közül nem egy a diktatórikus vezetési rendszernek tudható be. Francis Fukuyama liberális közgazdász-történész szerint sem ment messzebb Peking a károk mérséklése kapcsán annál, mint amit az ember egy high-tech autoriter államtól várhat, ahonnan egyébként a világjárvány kiindult.
A világjárvány az EU központi döntéshozóit is arra készteti, hogy engedélyezzék a techcégek és az államok közötti információcserét
Mindenesetre léteznek a világon olyan országok – például Tajvan –, amelyek egészen élhető módon egyensúlyoznak a demokratikus értékek megtartása és a 21. századi megfigyelési technológiák alkalmazása között. Ezek közül nem egy bizonyult hatékonynak a védekezés során úgy, hogy közben a nyugati adatvédelem „no-go zónáinak” a határait ostromolta, Dél-Koreában például a rendőrség a lokációs adatokból tudta ellenőrizni a házi karantén betartását. A rendszer demokratikus megvalósíthatóságából indulnak ki azok, akik az adatvédelmi politika nyugati „áramvonalasításán” gondolkodnak.