Kulcsár: Nem vagyok ártatlan

2010. május 06. 19:19

Nem vagyok ártatlan, de nem követtem el olyan súlyos bűncselekményeket, mint amikért elítéltek - mondta a bíróság előtt Kulcsár Attila.

2010. május 06. 19:19

Kulcsár egyórás felszólalásában nekiment volt munkahelyének, a K&H Banknak és egykori ügyfeleinek is a Fővárosi Ítélőtáblán. Kulcsár Attila szerint a magát sértettnek feltüntető bank a biztosítási összeg reményében valótlan nyilatkozatokat tett az eljárás során. A vádlott emlékeztetett az eljárás egyik szakértőjére, aki szerint a szabálytalanságok áthatották az egész bankot, és felelősség terheli a vezetőket, akik ezt évekig eltűrték.

Kulcsár azt emelte ki: az ügyfelek túlnyomó részét nem érte kár, és nem is kellett őket tévedésbe ejteni, hiszen nem is érdekelte őket, hogy milyen pénzügyi tranzakciók nyomán jutnak hozzá a megígért magas hozamokhoz. "Nem vagyok ártatlan, de nem követtem el olyan súlyos bűncselekményeket, mint amikért elítéltek" - jelentette ki.

A vádlott azt ígérte, hogy egy megismételt büntetőeljárás esetén minden segítséget megad ahhoz is, hogy jogalap nélküli gazdagodás címén a bank visszaperelhesse a feleslegesen kifizetett összegeket.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Merillincs
2010. május 06. 19:44
Ez érdekes menet lesz...
elfelejtette
2010. május 06. 19:25
Remelem feny derul arra is, ki az az allitolagos Gyurcsanyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!