A jövőben az Ab ismét vizsgálhatná a költségvetési jogszabályokat

2014. június 12. 10:06

Az igazságügyi miniszter, Trócsányi László megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy költségvetéssel kapcsolatos jogszabályokat újra vizsgálhassa az Alkotmánybíróság. Trócsányi szerint a jövőben beterjeszthetnek egy kegyelmezési törvényt, ami szabályozná a kegyelmezés jogát.

2014. június 12. 10:06

Trócsányi László igazságügyi miniszter megvizsgálja, változtathatnak-e azon a törvényi szabályozáson, amely alapján jelenleg nem kerülhetnek az Alkotmánybíróság elé a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályok. A tárcavezető a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában az erre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: bízik abban, hogy ezt a szabályt „előbb-utóbb megszüntethetjük”. Jelezte, az erről szóló döntéskor a gazdasági válságból való kilábalás volt a tét, vagyis az, hogy Magyarországot „európai gondnokság” alá kell-e helyezni. Arra a kérdésre, javasolni fog-e törvényi változtatást, Trócsányi László azt mondta: meg fogja vizsgálni ennek lehetőségét, „nem szerencsés ugyanis, hogy az indítványozók külföldön keresnek jogorvoslatot a hazai fórumok helyett”.

A miniszter a tényleges életfogytiglan megtartásával kapcsolatban beszélt arról is, hogy az alaptörvényben már benne van a kegyelmezési jog, és szeretnének egy külön kegyelmezési törvényt beterjeszteni az Országgyűlésnek, amely ennek rendjét szabályozza. „Az alaptörvényben szerepel a tényleges életfogytiglan, és maradni is fog” – szögezte le Trócsányi László a Heti Válasznak.

Az alaptörvény alapján a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelemezés jogát. A közkegyelem az Országgyűlés hatásköre. Az egyéni kegyelmezési eljárás lefolytatására vonatkozó szabályozást a büntetőeljárásról szóló törvény tartalmazza. Az államfő kegyelmi jogköre a büntetésekre (például szabadságvesztés, elzárás, közérdekű munka) és a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, továbbá a büntetőjogi intézkedések közül kizárólag a próbára bocsátásra, a jóvátételi munkára, illetve a fiatalkorúak esetében kiszabható javítóintézeti nevelésre terjed ki. A fentiekben fel nem sorolt intézkedés mérséklése vagy elengedése, valamint a már végrehajtott büntetés vagy intézkedés utólagos elengedése iránt kegyelmi kérelem nem nyújtható be.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2014. június 12. 10:58
Az igazságügyminiszter ellenjegyzésétől függő elnöki kegyelem nem pótolja a kornányzattól független bíróság ESETLEGES feltételes szabadlábra helyezését. Ez durva és hamis csúsztatás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!